Requiem a Magyar Időkért

Egyet meg kell érteni: a média hatalmat is jelent, és ha azt akarjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnökünk sokáig pásztorkodjon még fölöttünk, akkor biztosítani kell neki az ehhez szükséges médiumokat. Mert bár lehet ő tudója az igazságnak, mint régi sámánjaink, ha nem gyűlünk a tűz köré, hogy elmondhassa nekünk, akkor vazektómia lesz az egészből. Most pedig egy ilyen sámántűz hunyt ki.

Bár a Magyar Idők átnevezte magát Magyar Nemzetté, szellemisége nem tűnik el: azt mostantól Kulcsár T. Árpád viszi tovább az Azonnalin!

Bajtársak (háborúban ez a megszólítás dukál)!

Ma ismét szegényebb lett az ország egy lappal, ráadásul kritikus időszakban. Harci helyzetben ért minket egy súlyos veszteség.

Miért mondom ezt? Mert az ellenség olyan aljas módszereket vet be a politikai szimpátia begyűjtésére, amelyek hányingerkeltőek lennének bármely demokratikus országban, a választói bizalom hiányában megfogyatkozott repertoárjukban és kétségbeesésükben ratyi lángossütőkkel, káromkodó tinédzserekkel, faltörő kosként viselkedő Kunhalmi Ágnessel, a dagadt hasát és lyukas zokniját közszemlére tevő Hadházyval, a nemzet üléstermét meggyalázó erőszakos képviselőkkel, az utcákon randalírozó anarcho-csőcselékkel, sztrájkoló, s így az ország imázsára sarat dobáló munkásokkal.

Nem csoda, hogy a gondterhelt miniszterelnök verejtékben gyöngyöző homlokán napról napra mélyülnek a barázdák: az aggodalom ekéje hasítja azokat, és minden nap úgy kel fel, hogy ellenszélben kell dolgoznia, az ellenzéki médiafölényben a Soros zsoldjából magukat degeszre kereső fizetett ügynökök ugrásra készen arra várnak, hogy kikezdjék mindazokat az eredményeket, amiket nap mint nap elér nekünk a miniszterelnök úr mind a hazai, mind a nemzetközi vizeken, kínosan vakarózva próbálják elferdíteni a tényeket, mint nagyasszonyuk, a nem pont nőiességéről híres Szargentini asszonyság tette azt a 7-es cikkelyes eljárás során.

Szóval ebben az ellenséges helyzetben szűnik meg a Magyar Idők, és éled újra a Magyar Nemzet. Gondoljatok csak bele, mi vész most el: a Magyar Idők az első olyan nemzeti keresztény szellemiségű napilap volt, amire még nem tette rá az abortált csecsemők vérétől koszos kezét a liberálfasiszta csürhe: a Magyar Idők iránymutató volt a fakenews média által ránk borított sötétjében, rávilágított a balliberális kultúrterrorra, ami miatt évtizedeken át remek alkotók sorvadtak a feledésbe, a Magyar Idők nyíltan kiállt a keresztény értékek mellett, legyen szó politikáról, művészetről, mindennapokról.

Senki se értsen félre, egyáltalán nem gondolom, hogy nem kellett visszaszerezni a Magyar Nemzetet a magyar nemzetárulóktól, természetesen sokkal jobb így, hogy Simicska öncélú, a muszlimokhoz ezer szállal kötődő Vona rozzant szekerét toló lapja végre a nemzeti panteon őt megillető helyére kerül vissza. A Magyar Nemzet újra a Magyar Nemzeté lett. De a Magyar Idők viszont a megtisztulásunk szimbóluma volt, az új korszak eljövetelének ékes bizonyítéka, hogy

Másrészt pedig ezzel a jobboldali sajtótermékek sokszínűsége is veszít, igaz ugyan, hogy van néhány megyei lap, amely jobboldali értékeket közvetít, de a Magyar Idők sajátos urbánus polgári konzervativizmusa, nyílt sisakos őszintesége, bátorsága olvasók százezreinek fog hiányozni. 

Egyet meg kell érteni: a média hatalmat is jelent, és ha azt akarjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnökünk sokáig pásztorkodjon még fölöttünk, akkor biztosítani kell neki az ehhez szükséges médiumokat. Mert bár lehet ő tudója az igazságnak, mint régi sámánjaink, ha nem gyűlünk a tűz köré, hogy elmondhassa nekünk, akkor vazektómia lesz az egészből. Most pedig egy ilyen sámántűz hunyt ki,

Nem tudom, ki itt a felelős, de kétségem sincs afelől, hogy egy elhibázott stratégiai döntés ez a jelen kényes szituációban, amikor ezer éves fennállásunk a cél, s ezzel együtt annak megakadályozása is, hogy az ellenség meggyőzze népünket arról, hogy az általuk képviselt irány, amely a bolsevizmus fajtalankodó orgiáival félig telt szakadéka felé vezet.

Úgyhogy ezért a döntésért valakinek majd vállalnia kell a felelősséget, vagy szimbolikusan, nemzetünk nagyjainak történelmi ítélőszéke előtt, vagy pedig ennél jóval konkrétabb bírálótestületek előtt.

Mindenesetre tudjátok, mekkora a tét, a kerítés áll, de meg kell érteni, hogy ez nem elég: a kerítést fenn kell tartani, különben ezek a vasfogú hazaárulók minden nap azon lesznek, hogy lyukat rágjanak rajta. A kerítés tehát gondolatokból is áll:

És higgyétek el nekem, bajtársak, nekem, aki Erdély tiszta hegyei közül érkeztem, Székelyföldről, ahol magyarabb minden szó, ahol nem migránsokkal, hanem medvékkel akar minket az EU kivándorlásra kényszeríteni, hogy nagyon rossz az a helyzet, amikor a többség hangja dominálja le a nyilvános teret. Ahol mondhatod az igazadat, nem figyel rád senki, mert románul teremtik az igazságot, és hiába tudod, hogy nem az az igazság, a saját igazaddal semmire sem mégy, nem tudod érvényesíteni. Hát ebben a helyzetben van miniszterelnök úr is,

szerencsére egyelőre elér minket, de meddig, ha ilyen könnyen lemondunk egy ikonikus fórumunkról?

Ezért szólítalak fel titeket, ha legközelebb ilyen történne, ha valakinek eszébe jutna lelőni az Origót, vagy az Echo TV-t, ha bedarálná a remek tényfeltárásairól ismert Ripostot, akkor ne hagyjuk! Nem hagyhatjuk, hogy a baloldali médiafölény még jobban kiterebélyesedjen, s hogy félművelt nyápic firkászok mondják meg, merre az arra. Olyanok, akiknek Soros György köszörűsműhelyében arra fenték ki a nyelvét, hogy döfjenek vele, de akiknek azon kívül, hogy cinikus kritikával illetik a munkát, nincs koherens víziójuk a jövőre nézve,

Hacsak az nem, hogy újra minaretek álljanak a város fölött, mondjuk a Várban, a ferences kolostor helyén, és Vona Gábor főmüezzinként hívja a népet a reggeli imára. Mert ilyen kis hibákból lehet egy nagyon kisiklott jövő.