Már a brexit egyik legnagyobb támogatója is belengette a későbbi kilépést

Szerző: Fekő Ádám
2019.02.02. 17:45

Tuti kilépést ígér az euroszkeptikus politikus, de megfelelő feltételek mellett el tudja képzelni, hogy nem március 29-én távozik az EU-ból Nagy-Britannia.

Már a brexit egyik legnagyobb támogatója is belengette a későbbi kilépést

Az egyik leghangosabb brexitpárti politikusként megismert Jacob Rees-Mogg is kezd beletörődni, hogy gyakorlatilag kivitelezhetetlen a március 29-re ígért EU-ból való kilépés, és bizonyos feltételek mellett hajlandó lenne meghosszabbítani Nagy-Britannia tagságát. Rees-Mogg azután mondta ezt, hogy több brit politikus is jelezte, hogy szeretnék eltolni az időpontot, viszont azt is hozzá tette a Telegraph-nak adott interjújában, hogy ez a halasztás nem arra ad lehetőséget, hogy újabb értelmetlen tárgyalásokba menjenek bele Brüsszellel.

„A kilépés elhalasztására tett kísérlet már több annál, mint pár politikus vágya arra, hogy a szavazók akarata ellenére valahogy bent tartsák az országot az EU-ban Tudunk gyorsan törvényeket hozni, de ez most megfelelő ellenőrzést igényel, ezért nem lehetetlen a tagság rövid meghosszabbítása”

– mondta a konzervatív és persze euroszkeptikus politikus. 

A héten már a külügyminiszter Jeremy Hunt is azt mondta, idő kell a kilépéshez, és ahhoz, hogy Theresa May miniszterelnök támogatókat szerezzen az egyelőre rekordarányban leszavazott feltételeinek. 

A helyzet azért érdekes, mert az EU részéről is fogy a türelem, Donald Tusk például nyilvánosan üzente meg Maynek, hogy a megállapodást már nem lehet újratárgyalni, és szeretné, ha eldöntenék a britek, mit akarnak. 

A dolgok mostani állása szerint a brexit továbbra is megegyezés nélkül fog megtörténni, ami a briteknek és az EU-ban maradt tagországoknak is rossz lesz. 

Az állandóan változó helyzet kevés biztos pontját itt foglaltuk össze. 

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek