Alapítanának-e új pártot a jobbikosok? Megkérdeztük

Szerző: Hutter Marianna
2019.02.01. 15:26

Rendkívüli kongresszust hív össze a Jobbik, hogy megtárgyalják, megszűnjön-e a párt. Állítják: a számvevőszék lehetetlen helyzetbe hozta őket.

Alapítanának-e új pártot a jobbikosok? Megkérdeztük
Rendkívüli kongresszust hív össze a Jobbik, melynek két napirendi pontja lesz: az egyik, megszűnjön-e a párt,

a másik pedig, hogy hogyan folytassák a „nemzeti ellenállást” – jelentette be a párt pénteken sajtótájékoztatón a Jobbikra újabb büntetést kiszabó Állami Számvevőszék (ÁSZ) épülete előtt. A sajtótájékoztatón részt vettek a párt országgyűlési képviselői is.

Mint ismert, a Jobbik tavaly már kapott egy 600 milliós bírságot, ezúttal pedig 136 millió forintra büntetik a pártot, emellett pedig ugyanennyivel csökkentik annak állami támogatását, ami összesen újabb 270 milliós mínuszt jelent a Jobbiknak.

Az ÁSZ ezúttal többek közt azt kifogásolta, hogy a Jobbik 52 millió forint forrásával nem tud elszámolni. A párt szerint viszont ez a 2017. évi maradványösszege. Hogy ez a maradványösszeg pontosan miből maradt meg, például a Jobbikra kiszabott korábbi ÁSZ-büntetés miatti közösségi gyűjtséből, arra Jakab Péter szóvivő csak annyit mondott, amennyi már eleve ismert volt: 2017-ből áthozott maradványösszegről van szó. Azzal kapcsolatban, hogy miért kampányforráskét tüntettek fel 84 millió forintnyi hiteltartozást: úgy válaszolt: megfelelő módon tüntették azt fel, és 624 oldalnyi pénzügyi dokumentációt küldtek az ÁSZ-nak mellékelve válaszukhoz.

„Nem nagyon kell jogi meg szakmai érveket keresnünk, mert ez egy politikai harc, amiben a Fidesz le akar számolni Magyarország vezető ellenzéki erejével” – mondta Jakab.

Az Azonnali kérdésére, hogy ha megszűnik a Jobbik – és vele annak parlamenti frakciója is –, akkor függetlenként folytatják-e a politizálást vagy beülnének-e valamelyik másik ellenzéki frakcióba, Jakab úgy válaszolt: utóbbiban nem gondolkodnak. Hogy mit hoz a jövő, arról Jakab így nyilatkozott: „ jogállamban lehet tervezni, de ahol nincs jogállam, hát ott bizony majd kreatív megoldásokhoz kell folyamodnunk”. Egy biztos: bármi lesz, a Jobbik elnöksége fogja meghozni a döntéseket.

És hogy új pártot alapítanának-e a jobbikosok? Jakab úgy vélte,

egyelőre még korai a kérdés, most még küzdenek azért, hogy ne szűnjenek meg, majd a most összehívott rendkívüli kongresszusuk vitatja meg részletesen a felmerülő kérdéseket.

Az ÁSZ-bírsággal kapcsolatban Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője csütörtökön azt nyilatkozta az Azonnalinak a pártban uralkodó hangulatról: várható volt, hogy a Fidesz nem hagyja annyiben az ügyet, de „ez így már egy kicsit sok”.

FOTÓ: Jobbik / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek