A választóknak öltönyös ember kell!

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Reagált Berg Dániel a Momentumról írt cikkemre. Berg a politikus definiálásával kezd. Mivel írásom a Momentumról szólt, szerencsésebb szerintem a politikai párt meghatározásával kezdeni, már csak azért is, mert ez kell az alább kifejtettekhez. Jelen írás céljaira definiáljuk úgy a politikai pártot, hogy az egy szervezet, amely politikai érdekeket érvényesít.

Ahhoz, hogy egy párt sikeres legyen, egyrészt jól kell megválasztania azokat a politikai érdekeket, amelyeket érvényesít, másrészt pedig a megfelelő eszközöket kell az érdekei érvényesítéséhez megválasztania. Az érdekválasztás többféle lehet..

+ Lehet értékalapú, egy párt választhat, hogy kereszténydemokrata párt lesz, kommunista párt lesz vagy épp liberális párt lesz.

+ Lehet területi alapú, mint például az ulsteri unionisták.

+ Összefoghat csoportokat, mint például a kisgazdapártok.

+ Kitűzhet valamilyen nagy célt, mint például az Orbán-rezsim megdöntése és hazánkban a demokrácia helyreállítása.

Nyilvánvaló, hogy egy pártnak úgy kell a politikáját alakítania, hogy ezzel a lehető legszélesebb körét érje el a választóknak. Ez jár kompromisszumokkal, különösen, ha a párt, ahogy Berg is sejteti a cikkben, egy olyan általános célt vázol fel, amelynek zászlaja alá – szerencsés esetben – nagyon sokféle ember áll oda. Nagy hiba tud lenni az, ha egy párt úgy politizál, hogy az általa képviselt érdekek nem esnek egybe a választók vélt vagy valós érdekeivel. Érdemes áttekinteni a német SPD vagy a magyar SZDSZ történetét.

Miért fontos erre gondolni, ezen gondolkozni és erről vitázni?

Magyarországon a választók számtalan olyan pártból választhatnak, amelynek az van a zászlajára írva, hogy Orbán menjen a fenébe. Ezek egyike sem szerezne tíz százalékot egy most vasárnap tartandó választáson. Lehet vitatkozni az okokon, de ide most az tartozik, hogy lehet, csak

(A linket a Momentum szakpolitikai programjához köszönöm, az ügyészségről, bíróságról szóló részt részben én írtam, a Szabad ország fejezetet egy emlékezetes éjszaka – mármint én emlékszem rá – én szerkesztettem. Este 11-től hajnal háromig mintegy 25-30 oldallal lett rövidebb. Van a Momentumnak antikorrupciós programja is, ott van a szakpol drive-on, gondoltam, szólok, kompletten nemzetközi példákkal, intézményi keretekkel, még azelőtt megírtuk egy kiváló kolléganővel, hogy hagytuk volna a fenébe az egészet.)

A következő kérdés az eszközöké: milyen eszközökkel juttassa érvényre politikai akaratát a politikai párt?

Itt érzem azt, hogy Berg Dánielt elragadják az indulatai. Sebaj, velem is előfordul. Igen, engem is idegesít, hogy a polgárság kivonult a közéletből. Azért írom pár barátommal a Diétás Magyar Múzsát, hogy lehessen a magyar és a nemzetközi közéletről olvasni itt is. Ezért állunk le az egybites Mandiner-trollokkal is beszélgetni, mert ha csak egyről kiderül, hogy amúgy érdeklődő ember, már nyertünk.

Azt jól látja Berg Dániel, hogy eleve a polgárság, mint társadalmi csoport léte kérdéses Magyarországon. Hiányoznak polgári attitűdök és polgári cselekedetek. Sőt még

Hiszen Juhi botrányolt, füttyögött, minden Rogán által elmutyizott ingatlan előtt sajtót tájékoztatott, a lábát lejárta. Az Együttben ráadásul ott volt például Baranyi Krisztina, aki példaértékű munkát végzett. Saját egészségével sem törődve tárta fel a külső-ferencvárosi vegyiüzem körüli anomáliákat, a ferencvárosi parkolótmutyit és még számtalan korrupciós botrányt. Ő az igazi helyi képviselő, aki megy, csinálja, provokatív, amennyire kell, felkészült... aztán mégis tíz-húszezrével dobtuk össze az Együttnek a kampánypénzt, olyan keveset értek el.

A célok jók voltak, és megvolt a konfrontatív, „leplet lerántó” fellépés is? Mi nem volt meg? Hát az, hogy nem voltak egy komolyan vehető párt, és a Momentum sem az. Pedig én nagyon drukkolok. Csak azt kéne megérteni, hogy a politikai érdekek érvényre juttatásának csak az egyik eszköze a konfrontáció, az akciózás, a kemény szavak mondása. Ez a rész egy awareness kampány. Ez legjobb esetben odáig juthat, hogy a választó eljut addig, hogy magában kimond dolgokat, vagy épp a tudatalattijában rögzül a probléma.

Zakót, blézert kell húzni

Csakhogy a marketing (és a politikai probléma) célja nem az, hogy problámákra hívja figyelmet. A figyelemfelhívás az csak az első lépés, a következőben már megoldást kell nyújtani. Figyeljük meg a kétfarkúak sikereit. Ott lehet járdát festeni meg vicces cetliket kiragasztani. Azért sikeresek, mert ha bolondozva is, ott legalább csinálni lehet valamit. Tehát azon nagyon hamar túl kell lépni, hogy lerántjuk a leplet. A választó ugyan felkiálthat, hogy íme, itt a mi prófétánk, de ha nem kezdünk neki nagyon hamar beszélni a Kánaánról, ahova vezetni akarjuk, akkor hamarosan továbbáll.

Az aktivista hozzáállásról továbblépni viszont csak akkor lehet, ha a politizálás eszközeiből elkezdjük azokat is elővenni, amelyekhez már öltönyt kell húzni. Vagy épp kigombolt inget, a zakóhoz.

Erre tehát szükség van ahhoz, hogy egyáltalán mondani lehessen valamit a választónak. A választók (fogyasztók) gondolkodását egyszerű de határozott vonalakkal rajzolt struktúrák jellemzik. Minden marketinges élete vágya, hogy bevezessen a piacra olyan terméket, ahol a márkanév összeforr a használati tárggyal (dzsip, fridzsider, amerikában a kleenex, németeknél tempo zsebkendő).

Ezek az egyszerű „boxok” megvannak a választó fejében is.

Kelet-Európában a „politikus, politikai párt” feliratú boxban öltönyös emberek vannak (és 90 százalékban férfiak). Ezen minimálisan lehet változtatni, de szembe kell nézni azzal, hogy a választásokon, az Orbán-rezsim csúfos megdöntése után is az öltönyösökre fognak szavazni. 1990-ben sem a laza liberálisok, a jóképű fideszesek alakítottak kormányt, hanem egy csomó öltönyös vén jobber a kulturáltabbtól le egészen a horthystákig.

Mióta rászoktam nagy nehezen arra, hogy karórát hordjak, jobban keresek. Az öltönyre még nem bírtam magam rávenni, pedig anyukám szerint nagyon fess és snájdig vagyok öltönyben.

De a választókon kívül is vannak meggyőzendő emberek!

Akik meg nem magyarok. Magyarország kis pont Európa térképén.

A Momentum fiatal, többdiplomás, a magyar mellett legalább még egy, de jellemzően inkább két nyelvet folyékonyan beszélő elnöksége tud késsel-villával enni.

És el fog jönni a fázis, amikor a július 4-i, 14-i, október 3-i követségi meghívások reggeli- vagy munkaebéd-meghívásokba fognak torkollni. De ez csak azután lesz, hogy a megfelelő emberek azt fogják látni, hogy ezekkel a gyerekekkel beszélgetni kell. Az meg akkor lesz, ha látják azt a politikai érdeket, amelyet a párt hatalomra kerülése esetén érvényesíteni akar és látják, hogy egy következő vasárnapi választáson megugranák a 10-15 százalékot.

Végezetül nézzünk meg egy elméleti és egy gyakorlati példát!

Az elméleti példa a Robin Hood strategy case, amely a Harvard Business School egyik esettanulmánya (van még pár Robin Hood-os esetük, szeretik).

A történet szerint Robin Hood üldögél a sherwoodi erdőben, már ő a legmenőbb rabló, csomóan vannak a bandájában, nevét rettegik, stb. Viszont annyian jönnek hozzá csatlakozni, hogy az már gondot okoz. Először is csomóan hozzák a családot, akiket etetni kell. Nyilván abban a pillanatban, ahogy elkezd adót (kötelező ételadományt) szedni a környékbeli parasztoktól, nem lesz különb a nottinghami bírónál, a parasztok majd azt mondják, hogy méltóztassanak a rablók is elmenni kapálni. Ha megostromolja Nottinghamet és elzavarja a bírót, akkor azzal már felségárulást követ el, és azt kockáztatja, hogy a környező tartományokból odaérkező hadak bosszút állnak. Korlátozhatja is tevékenységét, de akkor a rablók hazamennek kapálni, és elkaphatják a bíró pribékjei. Vagy le is lécelhet.

Egy szervezet és annak vezetése előbb-utóbb szembesül ezzel a dilemmával. A Momentum még nem, de csak azért nem, mert kicsi. És kicsi is marad addig, ameddig nem kezd el pártként viselkedni, ha viszont pártként viselkedik, akkor a dilemma már nem lesz dilemma.

A dolog nincs előkép híján. A Momentumot gyakran hasonlítják a Fideszhez, nézzük, mit csinál a Fidesz, ezt érdemes tőlük ellesni. Volt ott egy lelkes fiatal szónok, aki elment kigombolt ingben, kicsit petőfisen öltözve szónokolni. Aztán jött a pofon:

Ezt a leckét megtanulta a Fidesz, sőt bevezette azt, hogy a vezetőség nem konfrontálódik, arra ott vannak a mindenkori ütközőemberek, akik aztán vagy feltörnek, mint Rogán Antal, Gulyás Gergely vagy megmaradnak felhúzhatós ütközőrobotnak, mint Kósa vagy Budai Gyula.

Ha a Momentum nem figyel arra, hogy mit csinál a konfrontáció mellett, akkor nagyon hamar azt fogja találni, hogy Hidvéghi Balázzsal meg Rezsiszilárddal csatározik. Az se rossz. Ha kiderül, hogy a Momentum tényleg csak ennyit tud, akkor a Fidesz ezt majd meg is fogja fizetni.

Jó jel, hogy nem akarják. Még van remény.

Ésik Sándor írása a Diétás Magyar Múzsán is megjelent.

Van még itt cikk a témában:

Ki legyen a Momentum főpolgármester-jelöltje? Szavazz!

Ha nem akartok mobiltelefont, nyugodtan dózeroljátok le az MTA-t!

Most épp a román főügyész kinevezése miatt lázad a Néppártban a Fidesz