Mediátor segítségét kéri az Audi a győri sztrájk rendezéséhez

Szerző: Hutter Marianna
2019.01.29. 09:00

A legutóbbi tárgyalás az Audi és a szakszervezet között a hétfő estébe nyúlt, de megállapodás most sem született, holott már az ingolstadti gyár is leállni kényszerült. Még újabb időpontot sem tűztek ki az egyeztetés folytatására.

Mediátor segítségét kéri az Audi a győri sztrájk rendezéséhez

A cikket utoljára kedd 12:33-kor frissítettük.

A munkáltató újabb ajánlatot adott a sztrájkolóknak, míg a szakszervezet két új ajánlattal állt elő, de sajnos most sem egyeztek meg a felek – erről beszélt az Azonnali megkeresésére a hétfőn késő estig elhúzódó bértárgyalások kapcsán Szimacsek Tibor, az Audi Hungária Független Szakszervezet elnökségi tagja. Mint ismert, a győri Audi gyár dolgozói csütörtök óta, azaz több, mint 120 órája sztrájkolnak, ami miatt már a német autógyártó cég ingolstadti üzeme is leáll három napra, és a pozsonyi VW-gyár termelése is megérzi a kiesést.

Szimacsek arról is beszélt az Azonnalinak, hogy az Audi mediátor segítségét fogja kérni a vita rendezésére. (A mediátor egy olyan konszenzusteremtő-problémamegoldó harmadik fél, amelyik mindkét féllel folyamatos kapcsolatban van, egyezteti azok álláspontjait, közvetíti az igényeket és érdekeket, és közbenjár mindkét félnél a másikért.) Az Alfahír információi szerint az Audi ked délre kezdeményezett újabb tárgyalást, amit a szakszervezet egy 15 órára összehívott gyűlése követ.

Kérdésünkre, hogy mennyire voltak távol az álláspontok, a szakszervezet elnökségének tagja úgy reagált: még mindig ugyanolyan messzire vannak. Ugyanis bár egy-két szempontot figyelembe vett a munkáltató az új ajánlatnál, de Szimacsek szerint valójában

„gazdasági csiki-csukit játszott ismét” az Audi, mert bértömeget tekintve nem emelkedett semmi, „csak balról jobbra toltak” egy-két elemet.

Előrelépés viszont annyiban történt, hogy a szakszervezet tegnap az egyik ajánlatában az összbér-követelésének tíz százalékát elengedte volna. Például a béren kívüli juttatásokat tekintve a követelésük 780 ezer forint volt, a munkáltatói ajánlat pedig 620 ezer, a két összeg közötti eltéréstől való eltekintést már felajánlotta a szakszervezet. Emellett eltekintettek volna a négy százaléknyi mozgóbér bérbe való beépítésétől is, de a lojalitási bónusz esetén is elfogadták volna a munkáltató ajánlatát. (A szakszervezet két ajánlatát itt lehet megnézni.)

Szimacsek szerint egyébként továbbra is azt hallják, hogy a vezetők próbálják a dolgozókat befolyásolni, presszionálni azzal, hogy a sztrájk milyen nehéz helyzetbe fogja hozni a vállalatot, „de munkatársaink még mindig abszolút kitartanak mellettünk, és ugyanaz a tűz ég a szemükben, mint azelőtt”.

Például a hétfői, harmadik nagy tájékoztató gyűlésükre még nagyobb embertömeg jött ki, mint korábban, „szóval nem törik a lendület”. 

„Most úgy érzem, hogy – mindenféle álszerénység nélkül – elég nagy segítőkezet nyújtott a szakszervezet a megegyezéshez, de nem sikerült” – mondta Szimacsek. Ha lejár az egyhetesre tervezett sztrájk, akkor majd a sztrájkbizottság fog dönteni arról, hogyan folytassák tovább, de nem riadnak meg attól sem, hogy esetlegesen tovább sztrájkoljanak.

Mit akar az Audi?

A vállalat külső kommunikációért felelős vezetője, Mithay-Markó Judit az Azonnalival annyit közölt: a bértárgyalások tovább folytatódnak, és a vállalatvezetés törekvése továbbra is az, hogy minél hamarabb megszülessen a megállapodás.

Megjelent viszont közben az AUDI HR-osztályának honlapján egy cikk arról, mit is ajánlott a cég pontosan a dolgozóknak hétfő este. Többek között egy 18 százalékos, de minimum 75 ezer Ft-os alapbéremelést 2019 január elsejétől (ezt követelte a szakszervezet is), illetve ennek fejében a választható béren kívüli juttatások keretének csökkentését 300 ezer forintra (ennek pont az emelését kérte a szakszervezet). Az Audi a szakszervezet követelésének engedve felajánlott minden munkavállaló számára havonta legalább egy szabad hétvégét is. A cég mindezt nyomatékosítandó a gyárban is kommunikálja ajánlatát dolgozóival. Ám az AHFSZ, mint írtuk, elutasította ezeket.

Mik a sztrájk céljai?

A sztákolók célja, hogy kiharcolják a 18 százalékos, de legalább 75 ezer forintos alapbéremelést, felemeljék a a választható béren kívüli juttatás keretösszegét, átrendezzék a munkakör-értékelési rendszert és hogy legalább egy szabad hétvégéje legyen a dolgozóknak. A szakszervezet ezzel azt szeretné elérni, hogy a győri Audi-dolgozók bére megközelítse a Volkswagen-konszern (ennek tagja az Audi is) régióbeli, azaz szlovák, lengyel és cseh gyáraiban lévő bérszínvonalat.

Arról, hogy miért is sztrájkolnak az Audi dolgozói, itt nézhetitek meg az Azonnali videóját a helyszínről:

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek