Elkezdődött, és egészen vasárnap délig tart a baloldali előválasztás

Szerző: Bukovics Martin
2019.01.28. 08:58

Hétfőtől vasárnap délig lehet szavazni, hogy eldőlhessen: az őszi főpolgármester-választáson ki legyen a baloldal kihívója Tarlós Istvánnal szemben.

Elkezdődött, és egészen vasárnap délig tart a baloldali előválasztás
Karácsony Gergely? Horváth Csaba?

A budapesti baloldali választókon az ország azon részének a szeme, amely követi ezen politikusok Facebook-oldalát, az Azonnalit, vagy legalább látott már pár metróbeli hirdetést, amelyen a két politikus arcát reklámozzák. Hétfőtől vasárnap délig tart ugyanis a budapesti baloldali előválasztás: most dől el, hogy az MSZP vagy a Párbeszéd Bajnai Gordon és a DK által is támogatott jelöltje tudja maga mögött a fővárosi baloldali szavazók támogatását.

Ahhoz, hogy valaki részt vegyen az előválasztáson, személyesen meg kell jelennie valamelyik helyszínen: ezek általában pártirodák, de vannak kültéri helyszínek is forgalmas tereken, mint mondjuk a Széll Kálmán, a Nyugati, a Móricz Zsigmond körtéren vagy a Blaha Lujza téren. (Itt az összes helyszín listája.) Itt először alá kell írnia egy ún. Budapesti Értéknyilatkozatot, megadnia az adatait, bemutatni egy fényképes igazolványt, aztán már teheti is az ikszet kedvenc budapesti baloldalijára. Akinek tehát van kedve beleszólni a folyamatba, hétfőtől szombatig 9-19 óra között teheti ezt meg, vasárnap 9-12 óra között.

A szavazatokat vasárnap legkésőbb 20 órára megszámolják, és az eredmény is meglesz még aznap, ígérik a szervezők.

A tervek szerint mindez a teljes előválasztási procedúrának csak az első része lenne, a másodikra júniusban kerülne sor, ebben a mostani győztese mellett már részt venne a Sétáló Budapesttel kampányoló Puzsér Róbert, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt és Sermer Ádám, a Liberálisok, azaz Fodor Gábor pártjának jelöltje is. 

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek