+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Kulcsár Árpád
2019. január 28. hétfő, 20:10
Mind a gyerekek, mind a családok jól járnak ezzel.

A madridi városi tanács jóváhagyta azt a javaslatot, amelynek értelmében 8768, háromévesnél fiatalabb gyermeknek fognak ingyenes bölcsődei felügyeletet és oktatást biztosítani a város 69, erre szakosodott központjában. A bölcsődeprogramot a 2019-2020-as tanévben tervezik elindítani, és évente egymillió euró körüli összeget kell majd a városnak a célra fordítania.

 

Manuela Carmena, Madrid polgármestere reménykedését fejezi ki, hogy a program színvonalasabb oktatást biztosít a résztvevő gyermekek számára, és ideálisabb munka-szabadidő-egyensúlyt családjaik részére.

 

Spanyolországban jelenleg a háromévesnél fiatalabb gyermekek csupán 37,9 százaléka vesz részt az állami oktatásban.

 

A madridi városi tanács egy másik célja, hogy jobb munkakörülményeket biztosítson azon pedagógusok számára, akik kisgyermekekkel foglalkoznak. A magánbölcsődékkel ellentétben az állami bölcsődékben két felnőttnek kell jelen lennie egy osztályban, akik tanári vagy vokacionális szakképesítéssel rendelkeznek.

 

A jelenlegi bölcsődei hozzájárulásokat a családi bevételek alapján határozzák meg. Azon családok, ahol az éves bér nem haladja meg az 5644 eurót, havonta 14 eurót kell fizessenek az állami bölcsődéknek, ez a lehető legalacsonyabb összeg. A 2016-2017-es tanévben a bölcsődék számára fizetendő hozzájárulást 78 százalékkal csökkentették a legkevesebbet kereső családok esetében.

 

Carmena mandátumának kezdete óta a város több mint 27 millió eurót költött arra, hogy a meglévő 56 központon kívül még további 13 bölcsődét építsenek.

 

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kutatásai szerint a kora gyermekkori bölcsődei oktatás pozitív hatással bír a gyermek későbbi tanulmányi teljesítményére, ez különösen a szociálisan hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek esetén igaz.

 

A bölcsődei oktatás nem kötelező Spanyolországban, a család döntése, hogy élnek-e a lehetőséggel. A jelenlegi tanügyi törvény a három és hat év közötti gyermekek számára garantál ingyenes óvodai helyeket 2002 óta.

 

Ennek következményeként a három és hat év közötti gyermekek 97 százaléka részesül pedagógiai oktatásban.

 

FOTÓ: Wikimedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Minden hónap első péntekje támogatói nap a Bandcampen: azaz ha most veszel meg ott egy lemezt, a teljes összeg a zenészeknél landol.

Lengyel lapértesülés szerint nem ez a legkomolyabb probléma vele kapcsolatban.

Varsó kötelező érvényű értelmezést kér az EU-s pénzek védelmét szolgáló jogállamisági mechanizmusról.

Mindezt ráadásul úgy tették meg a korábbi elnököt, Igor Dodont támogató képviselők, hogy korábban még pont ők szavazták meg Dodonnak, hogy irányíthassa a titkosszolgálatot.

Tovább szolgálhatnád derék fejdelmed / Ha nem tsaltak volna így tőrbe tégedet!

Mindez válasz a franciaországi iszlám merényletekre. A belügyminiszter szerint az iszlám radikalizmus terjesztésének jeleit fogják keresni a hatóságok.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás