Remélem, nem kell végigsztrájkolni az egy hetet

2019.01.24. 19:45

Győrben hajnalban leállt az Audi-gyárban a munka. A szakszervezeti vezető azt mondja, felkészültek, hogy pótolják a munkások kieső bérét.

Remélem, nem kell végigsztrájkolni az egy hetet

Egy hetes sztrájkot hirdetett az Audi Független Szakszervezet Győrben, miután előzőleg elakadtak a tárgyalásaik a vállalattal a dolgozók bérköveteléseit illetően. A tárgyalások 2018 szeptembere óta folytak az Audi Hungária autógyár és a gyár közel kilencezer munkását képviselő Audi Hungária Független Szakszervezet között, ezek azonban nem vezettek eredményre. A szakszervezet ezért január 15-én sztrájkbizottságot alakított, 18-án pedig kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott, amin négyezer ember vett részt.

A csütörtökön kezdődött sztrájk a magyarországi versenyszféra eddigi legnagyobb sztrájkja. A német autógyár kommunikációs osztálya azt közölte az állami hírügynökséggel, hogy a történtektől függetlenül folytatni kívánják a bértárgyalásokat a kilencezer tagot számláló szakszervezettel – úgy tudni, pénteken ülnek le egymással a felek. Az audis dolgozók sztrájk miatti jövedelemkiesését fedezendő közben már közösségi gyűjtés is indult.

Az Azonnali csütörtökön a helyszínen járt, ahol gyorsinterjút készítettünk Németh Sándorral, a szakszervezet elnökével.

Miért pont most jött el az ideje a sztrájknak?

Azért mert nem tudtunk előrébb lépni, a tárgyalások alapvetően megfeneklettek, a munkáltató sem mozdul el az álláspontjáról, és mi sem. Követelésünk van, amit meg akarunk valósítani. Az egyetlen lehetőségünk, hogy sztrájkolunk.

Önöké a legnagyobb sztrájk a versenyszférában az elmúlt 28 évben. Hogy látja, mitől ilyen gyengék a szakszervezetek Magyarországon?

Megosztottság van. Szerintem a politika megosztja a szakszervezeti mozgalmakat.

Ezért nagyon fontos, hogy a mozgalom maradjon mentes a politikától, vagy nagyon kevés kötődése legyen hozzá.

Tart attól, hogy lesznek elbocsátások a gyárban a sztrájk miatt?

Nem. Úgy gondolom, hogy ha a sztrájkban résztvevő munkatársaink minden szabályt betartanak, akkor nem adunk rá alapot, hogy bárkinek megszűnjön emiatt a munkaviszonya.

És mi fokozottan felhívjuk a figyelmüket rá, hogy tartsák be a szabályokat.

A szakszervezetre nézve lát olyan veszélyeket, hogy anyagilag majd kompenzálnia kell a munkásokat a sztrájk miatt?

Benne van a pakliban, természetesen számoltunk is vele, hogy sztrájksegélyt kell adjunk a munkavállalóinknak. Ez be van kalkulálva a költségvetésünkbe.

Amennyiben a vállalat nem teljesíti a következő héten a követeléseket, mi lesz a további lépés? Határozatlan idejű sztrájk?

Mivel alulról építkező szervezet vagyunk, és van egy százhetvenhat fős sztrájkbizottságunk, az ő döntésük lesz, hogy mi legyen a folytatás. Majd egy hét múlva ki fogjuk értékelni az eredményeket, természetesen addig is folyamatosan konzultálunk, napról napra fogjuk értékelni a helyzetet,

reméljük, nem kell végigsztrájkolni az egy hetet.

De milyen maga a sztrájk? Hogy néz ki ez az egész? És mit szólnak hozzá a győriek? Nézd meg a helyszínen készített videónkat!

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől
Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek