+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2019. január 23. szerda, 19:30
A helyi ellenzék „félretette ideológiai ellentéteit”, és kezdeményezi, hogy a kerületi önkormányzati cégek tagadják meg a rabszolgatörvény alkalmazását.

 „Félretették ideológiai ellentéteiket” Budafok-Tétény ellenzéki képviselői, és közös előterjesztést írtak alá, hogy a kerületi cégeknél ne alkalmazzák a rabszolgatörvényként elhíresült módosítást – számolt be Facebook-oldalán a Közösség Dél-Budaért Egyesület.

 

A javaslatot az egyesület mellett helyi LMP-s, MSZP-s, DK-s, jobbikos és momentumos politikusok jegyzik.

 

Perszer kérdés, hogy hogyan dönt majd róla a XXII. kerületi önkormányzati testület, amely kormánypárti többségű. 

 

Nem a dél-budai kerület lenne az első, amely megtiltaná a törvénymódosítás alkalmazását. Elsőként a szocialista Botka László vezette Szeged vezette ezt be, de csatlakozott a tiltáshoz később például Dombóvár, Salgótarján, Szombathely, illetve a XV. és a XX. kerület önkormányzata is.

 

Ugyanakkor a kormánypárti többségű újpesti önkormányzati testület nem szavazta meg a hasonló tartalmú ellenzéki előterjesztést, míg a miskolci önkormányzat vagy a Fővárosi Közgyűlés ülésén napirendre sem kerültek az erről szóló javaslatok.

 

Ami a versenyszférát illeti, a Penny Market szerdán jelentette be: náluk lehet majd 400 órát túlórázni. Arról, hogy más óriáscégek közül melyek azok, amelyek alkalmaznák a törvénymódosítást, itt írtunk korábban, a törvény jogszabályi hátterét pedig itt elemeztük ki.

 

FOTÓ: Flickr

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Most hétvégén ünnepli a protestmozgalom az egyéves születésnapját. A mostani hétvégére nagy tüntetésekkel készülnek, a társadalom többsége is mellettük áll.

Lesz-e egyáltalán idő egy győri előválasztásra, és van-e ehhez elég jelölt? A DK-n kívüli ellenzék civilekben gondolkozik.

A magyar biztosjelöltnek hétfőig kell plusz írásbeli kérdésekre válaszolnia. Elmondjuk, pontosan miket is kérdeznek Várhelyitől a külügyi szakbizottság tagjai.

A három bölcs vizsgálata nagyon megcsúszott, Orbán egyelőre nem mutat hajlandóságot a kompromisszumra, a távozó Néppárt-elnök Daul pedig utódjára testálná az egész ügyet.

Behrouz Boochani korábban úgy nyert ausztrál irodalmi díjat, hogy egy ausztrál menekülttáborban tartották őrizetben, most Új-Zélandtól kapott ideiglenes vízumot.

Narendra Modi kormányának csak azt követően tűnt fel, hogy Aatish Taseer nem jogosult az indiai állampolgárságra, hogy az újságíró egy cikkében kemény hangon bírálta a hatalmat.

A Google mesterséges intelligencián alapuló fejlesztése, a FreddieMeter meg is mondja, mennyire érsz fel a legendás énekeshez.

A hét kérdése

„Támogasson téged a Momentum!” – hangozhatna a mondat azoktól, akiken megpróbáltak segíteni Fekete-Győrék az elmúlt napokban.

Azért ide elnéznénk

Jobbnál jobb európai filmeket vetítenek november 13-15. között, ráadásul még jegyet is lehet nyerni!

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Eljött a te időd! Ugyanis a szocialista párt szervezésében megnézhető Az ifjú Karl Marx című film november 14-én.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

Ezt is szerettétek

Miért nézik le egymást az értelmiségiek és a melósok? Három pályakezdő: egy büszke gázszerelő, egy egyetemista és egy self made man mondja el.

Romániának is valamiről illene szólnia. Most arról szól, hogy nagy, és még nagyobb akar lenni. Így nehéz lesz bármiféle autonómia, mert az nem mennyiségi, hanem inkább minőségi cél. Véleménycikk!

Az EU leendő éléskamrája lehetne a zöldségek tömegét termelő Észak-Macedónia, aminek az új nevét a lakói nagy része rühelli, de elviselik az olyannyira vágyott EU-tagság áraként. De lesz-e ebből valami?

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás