Politikusok telepednek rá a tüntetésekre? Még szép, az a dolguk!

Gáspár Dániel

Szerző:
Gáspár Dániel

2019.01.20. 09:20

A civilek maguk nem tudják elérni, amit akarnak: az egyetlen út céljaik eléréséhez, ha az ellenzék politikai hatalomhoz jut. Egyáltalán nem gond tehát, ha ellenzéki politikusok „telepednek rá” a tiltakozásokra, nélkülük nem lesz változás. Válasz Feró Dalmának.

Feró Dalma Azonnalin megjelent írása többek között azt állítja, hogy a „végletekig züllött” ellenzék igyekezett kihasználni az adandó alkalmat (a túlóratörvény megszavazását), hogy a civil kezdeményezések élére álljon. Ez pedig szerinte nem csupán morálisan helytelen, de célt sem ér, mint ahogy a hasonló kísérletek is rendre megbuktak az elmúlt években.

Nincs új a nap alatt: évek óta figyelhetjük a „civilek vs. pártok” vitát.

Feró határozott álláspontot képvisel ebben a dilemmában is: az alábbiakban három főbb állítását igyekszem megcáfolni, illetve az általa elmondottakat más megvilágításba helyezni.

Miért nem baj, ha a tüntetések élére politikusok állnak?

A legfőbb kérdés: lehetséges-e alulról szerveződő módon az illiberális rendszer kilencedik évében hatékonyan fellépni. Nagyon progresszív, nagyon XXI. századi, amennyiben állampolgárok egy csoportja úgy dönt, kezébe venné az irányítást és nyomást gyakorolna a kormányzatra. Egy nyugati liberális demokráciában ez működőképes mechanizmus. Korunk Magyarországán azonban illúzió és önbecsapás azt hinni, hogy ez működhet.

Hazánkban hagyományosan gyenge a civil szféra, társadalmi beágyazottsága, érdekérvényesítő képessége mérsékelt.

Hiába is állna elő a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete három éven át érlelt oktatási törvénycsomag-javaslattal, hiába fogalmaznának meg 12+1 érvet a munkások képviselői a túlóratörvény ellen, jó eséllyel legfeljebb egy cinikus válaszra futná kormányzati oldalról. Legfeljebb apró engedményeket lehet kiharcolni ilyen úton Orbán rendszerében..

A nem pártok által kezdeményezett megmozdulások azonban többnyire fokozatosan elgyengülnek, végül teljesen elbuknak. A demonstrációk erejének és gyakoriságának csökkenésekor a legtöbbször képtelenek voltak választ adni arra, hogy akkor hogyan tovább.

A fentiekből következik, hogy ettől a rendszertől a civilek nem várhatnak korrekciót, tehát először politikai hatalmat kell szerezni a ma ellenzékben lévő erőknek. Ebből a megközelítésből nem csupán nem probléma az eseményekre való „rátelepedés”; hanem az egyetlen lehetséges út.

Az ellenzéki pártok csupán a NER udvari bolondjai lennének?

Népszerű toposz ellenzéki oldalon, hogy az ellenzék a NER része, megkötötték alkuikat Orbán Viktorral, nem szuverén módon politizálnak, legfeljebb arra jók, hogy részvételükkel és támogatásukkal hiteltelenítsenek állampolgári kezdeményezéseket. Ésszerűtlen lenni azt állítani, hogy a vádakból semmi sem igaz, ugyanakkor önsorsrontó, ha az ellenzéki nyilvánosság ezzel a vitával tovább rombolja egyébként is alacsony hitelességét.

Nem gondolom, hogy csupa megvett, korrupt figura lenne az LMP-ben, a Jobbikban, a Momentumban, de még a DK és az MSZP soraiban sem ők vannak többségben.

A kérdést inkább úgy tehetjük fel: mi következik abból, ha elfogadjuk, hogy az ellenzék elfogadta a NER-ben jelenleg betöltött szerepét?

Irány mindenki az utcára, radikalizálódjunk és döntsük meg erőszakosan a hatalmat? Ez szerintem semmiképpen nem lehet opció. Vagy törődjünk bele, hogy Orbán győzött, csupán rajta, valamint a nemzetközi eseményeken múlik, meddig húzódik kormányzása? Ebben az esetben felesleges közéleti tartalmat fogyasztani, minden mindegy, az egyéni túlélésre kell játszani. Egyes ellenzéki politikusok valóban belátták: ha már hatalomba belátható időn belül nem kerülhetnek, célszerűbb saját maguk számára minél jobb egzisztenciát biztosítani. De az ellenzékiek jelentős többsége nem áruló!

Az ellenzéki politikusok is sodródnak az árral, érdemi erőforrások híján nem képesek felvenni a versenyt a Fidesszel. (Természetesen nem kerülhető meg a politikai rátermettség hiányának kérdése sem.) Önostorozás és destruktív kritikák megfogalmazása helyett közelebb kellene kerülni ahhoz, hogyan váltható le a NER. A kormány- és esetleg rendszerváltozás reálisan kizárólag a jelenlegi pártok bevonásával, aktív közreműködésével lehetséges.

Csak börleszk és önpromó volt az MTVA-s akció?

Az MTVA idén 92,6 milliárdos költségvetési forrásból részesül, mégpedig a minél kiegyensúlyozottabb hírszolgáltatás helyett a Fidesz politikai érdekeinek kiszolgálását előtérbe helyezve. A nem csupán a BBC-elvekkel, de még a Napkelte-érával összevetve is minősíthetetlen közszolgálati csatornákról sokat elmond, hogy Bencsik Gábor kormánypárti újságíró is úgy fogalmazott a Kötöttfogásban: „árnyaltabb” közmédiát csinálna.

Az ellenzéki erőknek rá kell mutatni, hgy hogyan működik a közmédia, valamint felmérni, milyen módszerekkel lehet a leghatékonyabban fellépni ellene, és általánosságban a hatalom által kontrollált nyilvánosság ellen.

A Kétfarkúak kotkodálása, Tordai Bence parlamenti CÖF-özése figyelemfelkeltésre alkalmas, olyan választók is láthatták a videókat, akik nem napi szinten politikafogyasztók. Az MKKP nem potenciális kormányváltó pártként definiálja magát, de az ő szerepük minden gond nélkül korlátozódhat arra, hogy a humorral élve felmutassanak bizonyos témaköröket.

Az ellenzék „komoly” pártjai viszont semmiképpen sem állhatnak meg itt, nekik kormányképes erőként kell magukat feltüntetni. Ettől egyelőre igen messze állnak.  Előbbi módszereknél egyértelműen hatásosabbnak és kifizetődőbbnek tartom azt a stratégiát, amelyet többek között Puzsér Róbert (M1), Hajnal Miklós (Echo TV) és Jakab Péter (Echo TV és Hír TV) valósított meg.

Belemenni a konfliktusba, támadásba lendülni és kísérletet tenni annak bemutatására, hogy a műsorvezető, illetve az adott szerkesztőség valójában a hatalom meghosszabbított keze, így szerepében hiteltelen.

Az ellenzéki pártok decemberi szereplésének célja a pártokhoz lazábban vagy egyáltalán nem kötődő választók megszólítása lehetett (a kormánypárti keménymag felé nincs érvényes üzenetük, a saját táboruk pedig már évek óta úgy gondolja, hogy a köztévé Orbán Viktor rendszerét szolgálja ki). Nehéz megítélni, alkalmas volt-e az ellenzéki pártok egyes képviselőinek decemberi performansza arra, hogy új szavazókat bevonjanak.

A pilotként is felfogható, közös ellenzéki MTVA-s akció mindenesetre legalább az apátiába süllyedt ellenzéki nyilvánosságot felrázta. Azt már pontosan tudjuk, mekkora hatása lesz annak, ha Hadházy Ákos megtartja a százharminckilencedik Korrupcióinfóját, vagy ha Vadai Ágnes az áfa csökkentésének ügyében interpellálja a felelős államtitkárt.

Akkor menekülnének vissza komfortzónájukba az ellenzéki képviselők, ha utóbbi tevékenységeiket úgy folytatnák, hogy semmi újat nem kezdenek el.

Azért sem pusztán „önpromó” MTVA-beli akciójuk, mert azzal egyértelműen politikai kockázatot vállaltak.

Nem csupán a kormánymédia megjegyzéseitől kellett tartaniuk, de a saját oldalukon belüli kritikus elmélkedések is borítékolhatóak voltak. Az ellenzék néhány napra letért arról az ösvényről, amelyet a hatalom a számára kijelölt. Ugyanakkor nem vitatható, hogy az MTVA-ban történteket a közvélemény egy jelentős része valóban „kisstílű börleszkként” értékelte.

A történések idején a hatalom két vasat is tűzben tartott, egyfelől szánalomra méltó, magukat kinevettető, jelentéktelen alakoknak, másfelől képviselői jogosítványaikkal visszaélő, erőszakos magatartást tanúsító vandáloknak ábrázolta Hadházyékat.

Végül előbbi értelmezés kerekedett felül, hiába sikerült az ellenzéknek hosszú napokra magához ragadni a kezdeményezést, néhány azóta óriási nézettséget produkáló jelenet elvette az események élét.

Ahhoz azonban, hogy ütőképes ellenzék jöjjön létre, kezdetben el kell nézni olyan próbálkozásokat is, amelyek helyenként ügyetlenek: némelyik ízléstelen lesz, némelyik teljesen eredménytelen. A kormányváltáshoz szükséges tömeg bizalmának elnyerése nem kéthetes folyamat, ezért

hibás magatartás, ha évekig követeljük az ellenzéktől, lépjen ki a megszokott keretek közül – aztán amikor megteszi és elindul egy az eddigiektől eltérő irányba, látványosan beléjük rúgunk mindenféle konstruktivitást mellőzve.

Az elmúlt napokat Szél Bernadett és Hadházy Ákos ismét az MTVA épületében töltötte. A független képviselők eredetileg azzal a szándékkal mentek be, hogy beszélhessenek Papp Dániel MTVA-vezérrel, ez sikerült is, ám az eszmecsere meglehetősen egyoldalú volt. Szél napi rendszerességgel jelentkezik híradóval az épületből, viszont a decemberi tüntetésen még többé-kevésbé meglévő erő és közérthető cél (öt pont beolvasása) mára nem látszik.

Az ellenzéki nyilvánosságon belül sincs akkora publicitása a két volt LMP-társelnök közös akciójának, a kormánysajtó pedig leginkább Hadházy rossz állapotban lévő zoknijával volt elfoglalva, azaz a már bevált decemberi receptet alkalmazzák (nevetségessé tétel). Nem az a legnagyobb baj, hogy Szél Bernadették nem tudnak sikerpontokat felmutatni, hanem az, hogy már a sikerkritériumok felállítása is szinte megoldhatatlan feladat abban a helyzetben, amit ők maguk hoztak létre.

Az eheti események jól mutatnak rá arra a nehézségre, hogy folyamatos innováció nélkül nem fog megerősödni az ellenzék. Ami decemberben elég volt, annak 2.0-ás verziója január közepén már az elégséges érdemjegyre is alig elegendő.

Vitatkoznál Gáspár Dániellel vagy Feró Dalmával? Írj cikket és küldd el nekünk!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek