+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Pápay György
2019. január 18. péntek, 08:51
A Szél-Hadházy páros fellépését mintha „a show-nak folytatódnia kell” logikája vezérelné. Ez önmagában nem baj, de a folytatás kevésbé tűnik ígéretesnek, és nem csak a szereplők számának csökkenése miatt.

Megszokhattuk, hogy minden valamirevaló kormányellenes megmozdulás előbb-utóbb a Magyar Televízió székháza előtt – mi több, székházában – találja magát.

 

Az ellenzéki nyilvánosságban zajlott némi vita arról, hogy célszerű volt-e decemberben a túlóratörvénnyel kapcsolatos tiltakozásokat az MTVA-ra fókuszálni, s nem ezzel telepedtek-e rá végleg a pártok az utcai demonstrációkra – miközben azok kirobbanását éppen a pártok parlamenti obstrukciója katalizálta, és sokan várták, hogy a szervezett ellenzéki erők végre-valahára „rátelepedjenek” valamire. Az viszont biztos, hogy a közmédiával szembeni fellépés látványos, szimbolikus gesztus volt az ellenzék részéről.

 

A látványos és szimbolikus gesztusokból azonban könnyen lesznek üres gesztusok.

 

Kérdés, hogy amikor két független képviselő húzd meg-ereszd meg játékot játszik az MTVA-val, az bátor ellenzéki cselekvésnek számít-e, vagy inkább pótcselekvésnek.

 

Míg decemberben a tévészékházban éjszakázó, különböző pártállású képviselők valóban képviseltek valamit, jelesül a kormánykritikus választóknak a köz-propagandamédiával szembeni ellenérzéseit, addig

 

a Szél-Hadházy páros fellépését mintha „a show-nak folytatódnia kell” logikája vezérelné.

 

Ami önmagában nem baj, de a folytatás kevésbé tűnik ígéretesnek, és nem kizárólag a szereplők számának csökkenése miatt.

 

Érdemes-e tizenegy kérdést feltenni az MTVA vezérének?

 

Amikor Szél Bernadett és Hadházy Ákos tizenegy – vagy akárhány – kérdést intéz Papp Dániel MTVA-vezérhez, azzal két probléma is van. Egyrészt még ha a kérdésekre semmitmondó válaszok születnek is, kialakulhat az a látszat, hogy itt valamiféle párbeszéd zajlik a közmédia és az ellenzék között.

 

Ezt pedig bátran lehet „lobogtatni” a kormánypárti választók felé: lám, azt is elismerték, hogy időnként még az MTVA-dolgozók is hibáznak, tényleg nem kellett volna hét évvel ezelőtt az üres utcát mutatni a demonstrálók helyett. Másrészt

 

innentől erről a tizenegy – vagy akárhány – konkrét kérdésről van szó, és nem arról, hogy rendszerszintű visszaéléssel állunk szemben.

 

Ráadásul ennek a rendszerszintű visszaélésnek a közmédia működése csak egyetlen szelete. A fő probléma az a mára teljesen olajozottá vált működésmód, amellyel a kormányzat szisztematikusan torzítja a hazai nyilvánosságot, részben az adófizetők pénzén létrehozott és fenntartott, központi irányítás alatt működő pártsajtóval, részben pedig a Fidesz kiszervezett kampányának tekinthető, ugyancsak állami milliárdokból zajló „tájékoztató” kampányokkal.

 

Mondhatjuk, hogy mindez teljesen triviális, legalábbis azok számára, akik szembenállnak Orbán Viktor rendszerével. De ha ennyire triviális, hogy ez a probléma, akkor miért nem erre koncentrál az ellenzék?

 

Vagyis az alapvető gond nem Szél és Hadházy „magánakciójával” van, illetve azzal, hogy ezt éppen hasznos vagy kevésbé hasznos eszközökkel folytatják. Hanem azzal, hogy

 

a politikai versenyt durván torzító média- vagy inkább propagandaviszonyokkal szembeni, egységes ellenzéki fellépésből mára csak egy magánakció maradt.

 

Aki ezzel a kérdéssel a sajtóban egyáltalán találkozik, most arról hall, hogy milyen választ tud összehozni Papp Dániel (stábja) egy független ellenzéki képviselő szerkesztői gyakorlatra vonatkozó kérdéseire. És nem arról, hogy az ellenzék pártjai együttesen lépnek-szólalnak fel a kormányzati „tájékoztatás” példátlan és tarthatatlan anomáliáival szemben.

 

Mikor tegye szóvá az ellenzék a kormánypropagandát, ha nem az EP-kampányban?

 

Sok szó esett már a jelenlegi választási rendszer torzító hatásairól, méghozzá joggal. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, miként lehetetleníti el ez a szisztéma, hogy az ellenzéki pártok a különböző beállítódású kormánykritikus szavazók érdekeit és értékeit képviseljék (erről a kérdésről itt írtam részletesebben).

 

De a Fidesz sikerének kulcsa nem egyedül a választási rendszerben rejlik. Sok szó esett arról is, hogy májusban egy másfajta, arányos rendszerben zajló választás vár ránk. De ez alapján azt is kijelenthetjük, hogy

 

egyenlő felek küzdelme lesz az EP-választás? Nem, nem lesz az. Pontosan tudjuk, milyen óriásplakáthullám és hirdetéscunami önti majd el az országot közpénzből,

 

amely merő véletlenségből pont a Fidesz választási üzeneteit fogja közvetíteni, befolyásolva ezzel nemcsak a hazai, de adott esetben akár az európai erőviszonyokat is.

 

Érdemes itt felhívni a figyelmet Hegedűs Dániel több szempontból is tanulságos cikkére, amely arra is kitér, hogy a fair verseny hiánya az EP-választáson végképp nem magyar belügy, hanem európai ügy.

 

Mikor érdemes az ellenzéknek ráirányítania a figyelmet a versenytorzító propagandára, ha nem ebben a helyzetben?

 

Különösen, ha ennek decemberben már volt is előzménye?

 

Reagálni kell a propagandahelyzetre, de nem így

 

Gyakran felmerülő dilemma, hogy szabad-e azzal legitimálni a Fidesz által egyoldalúan kialakított játékteret, hogy az ellenzék pártjai elindulnak a választásokon. Szerintem ez a hajó 2014-ben már elment. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pártoknak ne kellene egyértelművé tenniük: attól még, hogy elindulnak a választásokon, azokat nem tartják tisztának, a verseny feltételeit nem gondolják egyenlőnek.

 

Azok közé tartozom, akik szerint az esetleges együttműködés technikai kérdéseinek folyamatos napirenden tartása nem kedvez az ellenzéki pártok választási esélyeinek, s ehelyett inkább saját víziót kellene szembeállítaniuk a Fidesz mindent eluraló narratívájával.

 

De ettől még nem tehetünk úgy, mintha Magyarországon minden rendben lenne, és a választások kimenetele döntően azon múlna, melyik párt mennyire kiérlelt vízióval rendelkezik.

 

Az ellenzék tehát nem engedheti meg magának, hogy ne reagáljon valamiképp az itthon kialakult média- és propagandahelyzetre.

 

Ez azonban nem azt jelenti, hogy intézményvezetőkkel kellene kérdezz-feleleket játszania vagy kormánypárti sajtómunkásokat kellene – legyenek bár adott esetben tényleg propagandisták – hazaárulóznia és számonkéréssel fenyegetnie. Az ellenzéknek a kormányt kell opponálnia, amely a nyilvánosság torz viszonyainak kialakulásáért felelős, ezt pedig ma egyetlen módon teheti meg hatékonyan: ha utcára viszi vele szemben az embereket.

 

Ehhez viszont az ellenzéki választóknak is meg kell érteniük:

 

a propagandával nem pusztán az a baj, hogy elhallgat, torzít, híreket hamisít, gimnazista lányokat félemlít meg. Persze elég baj ez is.

 

De a legfőbb probléma mégis az, hogy a kormányzat az ő adóforintjaikból finanszírozza azt a vég nélküli kampányt, amely a hatalmon maradását biztosítja.

 

Szemben a piaci viszonyokkal, itt még a bojkott eszköze sem használható. Vagyis jelenleg a választó egyetlen módon üzenheti meg, ha nem kívánja tovább finanszírozni a kormányzati propagandát – igen, az utcáról.   

 

Olvass még többet Pápay Györgytől az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Rasmussen ugyanakkor kitalálta az ellenszert is: minden párt vállalja fel, hogy nyilvánosságra hozza a támogatóit!

Az ellenzék utcára hívta híveit, akik majdnem betörtek a miniszterelnöki hivatal épületébe is.

Ördögvillával csápoló zombikat láthatunk a norvég youtuber, Leo Moracchioli legújabb klipjében, aki Michael Jackson ikonikus számát, a Thrillert dolgozta fel metál stílusban.

Ha nem teljesül a kérésük, akkor a kisebbségi kormány komoly bajba juthat.

Vajon mit akar a bizottsági alelnök a 18 éves diáklánytól?

A hét kérdése

Újabb intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor annak érdekében, hogy ne fogyjon tovább a magyar. De elég ez bármire is? Mondjátok meg ti!

Azért ide elnéznénk

Vienna meets Ungarisch. Gergely's Raise Four, február 16.

Világhírű természetfotósok képeit lehet megcsodálni február 16-án Budapesten.

Szerzők, fordítók, műhelyek, beszélgetések és nagy találkozások Budapesten, február 17. vasárnapig!

Hogy végzi a munkáját a Magyar Filmalap? A Revizor folyóirat kivesézi február 18-án.

Ezt is szerettétek

Egy tangóharmonika, egy ember, egy dal, hat nép. Melyik a legjobb? A bosnyák? A horvát?

Milyen lesz a kontinens, amikor százéves lesz a világ legsikeresebb utópisztikus projektje? Mondjátok el ti az Azonnali novellapályázatán!

Hiába ugyanis a rengeteg adat, ha nem tudjuk őket kutatható módon megőrizni; márpedig jelenleg még ötlet sincs erre.

És vajon mit keresett a Jobbik évadnyitóján az LMP társelnöke vagy éppen Márki-Zay Péter?

Twitter megosztás Google+ megosztás