Így kebelezte be a tüntetésmaffia a dolgozói tiltakozást

Feró Dalma

Szerző:
Feró Dalma

2019.01.13. 08:03

A végletekig züllött ellenzék bebizonyította, hogy nem több, mint olcsó influenszerek gyülekezete, és még csak nem is érdekli őket, hogy a külföldről eltanult módszereik Magyarországon a többséget elidegenítik.

Talán semmi sem példázza jobban a múlt hónap eseményeinél, hogy hogyan válhat pár nap leforgása alatt jelentős tiltakozásból kisstílű börleszk. December 8-án még a szakszervezetek vezették a rabszolgatörvénynek is nevezett túlóratörvény elleni tüntetést, 14-én már „civil” aktivisták által verbuvált összellenzéki felszólalókánon nevelgette a népet, többek közt Kunhalmi Ágnes, Vadai Ágnes és Tordai Bence.

Ebben az esetben az ellenzék a pártpolitikai ellenzéket jelenti, hiszen a szervezők a pártembereken kívül egyetlen szakszervezeti képviselőnek adtak helyet.

Két nappal később pedig teljes szimbolikus térfoglalást hajtottak végre a pártok fehér sapkáikkal és nevetséges bohóckodásukkal az MTVA székházban. A szintén magánszemélyek által szervezett demonstráción a pártok kitúrták a szakszervezetek képviselőit a saját molinójuk elől, azzal zsarolva őket, hogy, hogy karácsony előtt a békét és Szűz Máriát jelképező képviselőnőket kell előtérbe helyezni. Így lettek a milliószor lejáratódott pártok képviselői a tiltakozás arcai, akik a nagy „békésségükben” odáig mentek, hogy fideszes provokátornak nevezték azokat, akik nem az ő etikettjük szerint fejezték ki dühüket, és még meg is köszönték a rendőröknek, hogy elviszik az apró tárgyi károkat okozó tüntetőket.

Nem újdonság, hogy a demonstrációk élére állók arra intenek, hogy tüntetni csak illedelmesen, szalonképesen tessék. Azt is megszokhattuk, hogy a világot „az Orbán rossz, a Nyugat jó” szinten megragadók EU-s zászlókat lengetnek és „Európa! Európa!” kiáltásokkal igyekeznek kifejezni vélt civilizációs felsőbbrendűségüket,

ez azonban a német autógyárak nyomására létrejött túlóratörvény ellen indult tiltakozáson különösen visszatetsző volt.

Az önjelölt népvezérek a munka és az anyagi javak elosztásának kérdését sikeresen terelték mindinkább szimbolikus síkra, ahogy azt a pártok – eredetileg a Momentum – által megfogalmazott öt pont is szemléleti.

Hogy egyáltalán hogyan lehetnének hiteles képviselői a túlóratörvény elleni tiltakozásnak a már eddig is neoliberális megszorító politikát folytató pártok vagy a macronista Momentum, azt mérlegelni sem érdemes. Nem is hitte el senki saját fanatikusaikon kívül, hogy a füstbombák, ajtónak rohanás, vetkőző csicskák, és a Bangóné rendezésében színre vitt földön fetrengő performansz színvonalán mozgó vásári látványosság több, mint holmi önpromó az európai parlamenti választásokra.

A liberális média pedig segítő kezet nyújtott a ripacsválogatottnak. A végletekig züllött ellenzék bebizonyította, hogy nem több, mint olcsó influenszerek gyülekezete, és még csak nem is érdekli őket, hogy a külföldről eltanult módszereik Magyarországon a többséget elidegenítik.

A túlóratörvény elleni tiltakozás eltérítése korántsem egyedülálló eset. A Tarka Magyar felvonulás Gyurcsányé, a Milla Bajnaié lett, a netadós tüntetéseket egymással konkuráló, pártpolitikai kötődésű önjelölt élcsapatok vették a kezükbe.

Úgy tűnik, nem lehet semmit sem alulról szervezni, mert a hivatásos ellenzékiek alig várják, hogy rátelepedhessenek minden témára, kezdeményezésre, átkeretezve, saját céljaiknak és érdekeiknek megfelelően felülkódolva. Azok és azért tehetik ezt meg, akiknek megvannak hozzá az erőforrásaik.

A tüntetések eltérítése csak látványosabb példája a létező ellenzékiskedés működésmódjának. Nem kell ahhoz demonstráció, hogy egy többeket érdeklő ügyet kooptáljanak és saját érdekeiknek és céljaiknak megfelelő módon keretezzenek azok, akiknek meg van erre a lehetősége, indítéka és hajlandósága. Nem pusztán arról van szó, hogy a pártok rátelepednek a pártmentes kezdeményezésekre: jóval több szintje van a játszmának.

A hivatásos aktivista szcéna a maga intézményeivel is része ennek az MLM-piramisnak, amely nem csak pártérdekekkel, hanem transznacionális aktorok érdekeivel is összeér.

A piramis alján lévők többnyire naiv és jószándékú emberek, akik valóban hisznek egy ügy igazságában vagy közösséget vagy figyelmet (is) keresnek, miközben nem látják át, mibe keveredtek: hogy a hierarchia felsőbb részén lévők mihez használják őket ingyenes erőforrásként. A naiv és lelkes emberek közül vannak, akik idővel észbe kapnak és kilépnek, és vannak, akik tönkremennek. Az egyéneknek okozott károk mellett pedig ott van a politikai eredmény: jelentős hozzájárulásuk a harmadik Fidesz-győzelemhez.

A decemberi tüntetések álfeminista átkeretezése jól kirajzolja az ellenzéki MLM-piramis jobban megragadható szintjeit. A brit liberális establishment két napilapja, a Financial Times és a Guardian nem véletlenül hozta a (neo)liberális pártok propagandáját, a kormány macsóságával szembeszálló ártatlan képviselőnők lázadásának tündérmeséjét. Nyilvánvaló, hogy nem információhiány miatt tették, hanem mert ez illeszkedik az ideológiájukba, ez vág egybe az általuk szolgált érdekekkel.

Nem kell a magyar közönséget sem felvilágosítani, hogy az ellenzéki képviselőasszonyok pojácáskodásának miért nincs semmi köze a feminizmushoz.

Egy apró buborékon kívül mindenki számára világos, hogy a magyar nőknek nem lesz jobb attól, hogy a munkások érdekeinek képviseletét a lejáratódott, országosan gyűlölt pártok hiteltelen képviselőnőivel terelik szimbolikus síkra és lopják el. Célt téveszt a Mérce szerzője, amikor azoknak próbálja ezt elmagyarázni, akiknek nem érdeke megérteni: az apró buboréknak. Így teljességgel elsiklik afelett, hogy kik asszisztáltak ehhez az álfeminista mesedélutánhoz.

A képviselőnői girl power ötletét elhintő „civil” tüntetésszervezőkön kívül például azok, akik lelkes öngyarmatosítóként alátámasztották a pártok narratíváját a Financial Times-ban és a Guardianben: az akadémiai feminizmus és a nőjogi civil szervezetek egyes képviselői, valamint az Amnesty International magyarországi leányvállalata. No és a hazai „feminista” szcéna azon tagjai, akik a hazai nyilvánosságban örvendeztek a pártasszonyok reflektorfénybe kerülésén. Ez a sokszereplős história az ellenzéki networkök működésének és nemzetközi beágyazottságának csak egy példája, nem egyedi eset, és nem is csak a magukat feministának nevező aktorok jellegzetessége.

Hogy az ellenzéki pártok nem a NER valódi ellenzékeként, hanem udvari bolondjaként működnek, azt még azok nagy része is tudja, akik rájuk szavaztak.

Ez azonban csak egy része a történetnek, amely elválaszthatatlan az ellenzéki nyilvánosság egyéb szintjeitől és szereplőitől, továbbá mindezek globális beágyazottságától. A NER valódi ellenzékének megjelenését ugyanis ezek a szerkezeti tényezők és rengeteg pártpolitikai szinten túli szereplő is hátráltatja.

Ellenvéleményed van? Vitáznál a szerzővel? Itt a lehetőség: küldd el a válaszcikkedet az Azonnalinak!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek