Párizstól Pestig és Belgrádig az utca télen sem hátrál

Egy olyan jövő kezdődött el, amiből Macron vagy Orbán aligha tud már kihozni a rezsim és az uralkodó „elitek” politikai túlélését hosszabb távon garantáló választási szlogent.

Különös ez a télen is kitartó tiltakozási hullám Európában, amit az ünnepek sem tudtak megtörni. A már-már hagyománnyá vált szombati országos tüntetési hullám nyolcadik hete tart Franciaországban. Vasárnap a tiltakozást a médiában lejárató erőszakos provokációk egyoldalú hangsúlyozása elleni tiltakozásul a sárgamellényes nők tüntettek országszerte, több helyen a forradalmat idéző frígiai sapkában, Párizsban például pont a Bastille-nál.

Hogyan tud egy kormány a zavargásokból népfelkelést provokálni?

A francia kormány szóvivőjét evakuálni kellett hivatalából, miután a tüntetők egy munkagéppel behatoltak a minisztériumba. Az erről készült videó már jóval túlmutat a világsajtót eddig bejárt balhézós képsorokon, és sokkal inkább forradalmi kontextusra utal mint szélsőségesek zúzására – talán pont ezért nem is kapta fel a világsajtó.

Pedig ütősnek elég ütős jelenet.

Egyébként a tüntetők több más minisztériumba is megpróbáltak már bejutni.

Nagyon nem vált be tehát a kormány kommunikációs stratégiája, hogy az erőszakos mozzanatok egyoldalú hangoztatásával próbálják lejáratni az alapvetően békés népmozgalmat, mintha már csak radikális és marginális csoportok folytatnák a tiltakozást, a kormány és a demokratikus rend megdöntésének szándékával. Csak olajat öntöttek a tűzre, és végül kezdik valóban kiprovokálni azt a felkelést, amit elrettentésül a közvélemény elé festettek a tömegtájékoztatásban.

Szinte felfoghatatlan a vakság és makacsság, amivel még most is tovább folytatják az egyre nyilvánvalóbban kontraproduktív kommunikációs vonalat, hogy ők, az elithatalom volnának a többség, a demokrácia, míg a nép csak randalírozó kisebbség. Ezzel még inkább osztályharcos karaktert adnak a tiltakozásnak.

A francia forradalom jelképeinek példátlan reneszánsza

Akik azt hitték, hogy a fogyasztói társadalom kiölt mindenfajta kulturális identitást az emberekből, főleg a gazdagabb nyugati országokban, azok ugyanúgy nagyot tévedtek mint akik elhitték, hogy vége a történelemnek.

1848 óta egy korban sem olvasták újra ilyen lelkesen 1789 történetét, a modern időkben soha ilyen forradalmi éllel nem énekelték úton-útfélen a Marseillaise-t és más forradalmi dalokat, soha nem hivatkoztak ilyen markánsan az ország nemzeti identitását kialakító forradalom jelképeire. A franciák valósággal újraélik történelmüket, meglepően hasonló politikai aktualitással, mint amilyen évtizedek óta március 15. és október 23. megünneplését jellemezte nálunk.

Valószínűleg szakdolgozatok sora fogja feldolgozni a sárgamellényes forradalmi folklór ezernyi megnyilvánulását a frígiai sapkáktól a több helyen is felállított guillotine-okig. A legérdekesebb az, amikor nem tudatosan ismétlik a népi jakobinizmus történelmi fordulatait, hanem ösztönösen ugyanolyan stílusú kifejezési formákra találnak, mint egykori elődeik, ami kimondottan az élő népi hagyományokra jellemző.

Érdekes jelenség az is, ahogy a tiltakozási hullám magával ragadja Párizsban és egyébként Budapeesten is az ott élő, illetve ott tanuló külföldiek egy részét is, ami szintén sokkal mélyebb okokra utal, mint amiket szív- és agyhalálig ismételgetett a neolib (avagy mainstream) média világszerte, hogy ez az egész csak az üzemanyagadóról és legfeljebb az életszínvonal megőrzéséről szól.

Az is forradalmi ismérv, hogy semmi sem úgy alakul, ahogy várnánk

A mainstream (azaz lényegében neoliberális) magyar sajtóban a hétvégén megjelent híradásokkal ellentétben a sárgamellényes tiltakozás tehát egyáltalán nem fulladt ki, sőt: az ünnepek után újabb lendületet vett. A fősodratú sajtó világszerte mindig csak Párizsra fókuszál, pedig ez egy alapvetően vidéki népmozgalom. Több francia városban is annyian vagy többen tüntettek szombaton, mint Párizsban – ahogy egyébként a magyar tüntetésekre szintén meglepően sokan mentek el több vidéki városban is.

A látványos ideológiai és politikafilozófiai különbségek ellenére, az a hatalom, ami ellen mindegyik esetben tiltakoznak, végső soron ugyanaz az egyre határozottabban antidemokratikus karakterű neoliberális kurzus, melyben a közhatalom egyoldalúan egy oligarchikusan szerveződő elit érdekeit képviseli a közérdekkel és a néppel szemben. Mondjuk az elég lényeges különbség, hogy a franciák

Nálunk a jobboldali fórumokon mindmáig előszeretettel osztogatják a francia utcai harcokról szóló képsorokat. Talán nem fogják fel, hogy valójában egy olyan elitellenes tiltakozási hullámot népszerűsítenek ezzel, mely őket is hamar elsöpörheti, ahogy a többi neolib kormányt és klientúrájukat. Hogy miért? Mert a magyar és a francia rendőrök már most is látják, hogy az „elitek” hatalmát úgy kell megvédeniük a népfelkeléstől, hogy közben nem fizetik ki a túlóráikat, így valójában a tüntetők képviselik az ő érdekeiket is, nem a központi hatalom.

A rendőri vezetést leszámítva a közrendőrök is inkább a néphez, illetve a középosztályhoz tartoznak alapvető érdekeiket tekintve, ami hosszabb távon nem sok jót jelent a hatalomnak. Ennél is kínosabb körülmény, hogy a hetek és hónapok múlásával egyre szélesebb tömegek számára válik nyilvánvalóvá, hogy a rendszer már csupán elitje számára tud jólétet ígérni, globálisan már nincs jövőképe, illetve katasztrofális jövőt ígér a társadalom egészének.

Emiatt senki és semmi nem állhatja útját ennek a mély civilizációs válságból következő radikális változásnak, ha tetszik: forradalomnak, ami a télen is kitartó tüntetési hullám hátterében áll.

Olvass még több Kardos Gábort az Azonnalin!