+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2019. január 2. szerda, 20:21
Nem biztos abban Lázár János, hogy elnyeri a munkavállalók széles körének támogatását a rabszolgatörvényként elhíresült módosítás. A Miniszterelnökség egykori minisztere elismerte a makói televíziónak: neki is vannak kérdései a törvény megvalósíthatóságával kapcsolatban. Az MTVA-székházban történtekről pedig úgy fogalmazott: egy országgyűlési képviselőt minden körülmények között megillet a tisztelet.

Nem utasítom el eleve a munka törvénykönyve módosításával kapcsolatos kritikákat – erről beszélt a Miniszterelnökség vezetésétől a választókerületébe visszavonult Lázár János szerdán a Makói Városi Televíziónak. Elmondta, a törvénymódosítás

 

„vitatható és vitatott lépése is a parlamenti többségnek és a kormányzatnak, majd meglátjuk, hogy ez a valóságban hogyan fog működni.

 

Nem vagyok benne biztos, hogy ez a munkavállalók széles körének a támogatását elnyeri, fogalmazzunk finoman”.

 

Hozzátette: a törvény megvalósíthatóságával és a megvalósulás következményeivel kapcsolatban neki is vannak kérdései, de ebből nem következik az, hogy a parlament ülését el kell lehetetleníteni vagy utcai zavargásokat kell szítani. Ugyanis szerinte amit az ellenzék csinált, az kizárta az értelmes párbeszéd lehetőségét, pedig őt érdekelték volna a szakszervezetek, munkavállalók és munkaadók komolyan vehető érvei.

 

Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki politikusok bementek az MTVA székházába, úgy fogalmazott: ők arra kaptak gyors kiképzést, hogyan kell bekerülni látványos politikai marketing akciókkal a világsajtó decemberi híreibe, hogy „Magyarországon lám-lám milyen borzalmas helyzet van”. Szerinte az ellenzékiek ezt a feladatot külföldről, illetve a belföldi tanácsadóiktól kapták és „botrányos és szánalmas” körülmények között próbálták végrehajtani.

 

Ugyanakkor hozzátette: más kérdés, hogy egy országgyűlési képviselővel szemben mit engedhetnek meg maguknak a rendőrök és a biztonsági őrök.

 

„Nekem az a véleményem, hogy egy országgyűlési képviselő, akit a nép megválasztott, minden körülmények között mentelmi jogot és tiszteletet érdemel. Az egy más kérdés, hogy ezzel él vagy visszaél.”

 

Lázár szerint egyébként sok fideszes politikus lebecsüli az elmúlt hetek eseményeit, de ettől óva int mindenkit, hiszen az ország egyik fele nem a Fideszre szavazott, másrészről pedig nem lehet tudni, hogy ezeknek a tüntetéseknek hol van a határa.

 

Az MTVA-ban történteket Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője úgy értékelte az Azonnalinak adott nagyinterjújában, hogy az ellenzéki képviselők messze túlléptek jogaikon, súlyos törvénysértést követtek el. Arról pedig, hogy jogszerűen rakták-e ki a közmédia épületéből a politikusokat, itt írtunk részletesebben.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A jobbikos, de a többi ellenzéki párt által is támogatott Kálló Gergely magabiztos győzelemmel hozta a Fejér megyei 4. választókerületet.

Ha vasárnap, akkor coubhíradó, Feri Poterrel, kézcsókolgató Orbánnnal és szürke Bayerrel!

A gyöngyöspatai cigányok kötelező, elitgimiben való továbbtanulását? Magyar György rabosítását? Esetleg a saját lemondását Rácz Zsófi javára?

Marokkó homokkal fedett részében töltöttünk egy éjszakát, ami még a nyilvánvaló kényelmetlenségek és a túlgondolt turistaműsorok ellenére is varázslatos úticél.

Újra itt a Helyzet, az Azonnali heti podcastje, ezúttal az Európai Parlamentből: Deutsch Tamást kérdeztük a Fidesz és európai pártcsaládja, a jobbközép Európai Néppárt sagájáról.

Nem kap elég olajat az oroszoktól, ezért az Európát ellátó Barátság vezetékből csapolna magának Belarusz: tovább folytatódik a Putyin és Lukasenka közti szkander.

A Fidesz által is támogatott Smer már csak hibahatáron belül vezet, jelentősen feljött rá Igor Matovič populista OĽaNO-ja. A magyar indulók közül Bugár orrhosszal vezet, de a másik magyar listát sem szabad leírni.

A hét kérdése

A filmipar legfontosabb díja idén megint robbantott, és a történelem során először nem amerikai film nyerte meg a legjobb filmnek járó szobrot. De te egyet is értesz vele? Egy szavazással eldöntheted!

Azért ide elnéznénk

Február 20-án Szántó Rita filozófus tart előadást az Aurórában, hogyan is használható ma az ókori sztoikus filozófia.

Történelmi diarómák, Star Wars-os csatajelenetek és világháborús terepasztalok Legóból Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban február 29-én és március 1-jén.

Könyvbemutató február 18-án, kedden a magyar-szlovén bilateriális kisebbségvédelmi megállapodásról a TK Kisebbségkutató Intézetében.

Politikai aspektusok a cseh és a szlovák művészetben 1989 után. Izgi kiállítás Pozsonyban egészen február 23-ig.

Mi vár Szlovákiára és a szlovákiai magyarokra a
február 29-ei választások után? Beszélgetés a Három
Hollóban március 2-án.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Digital Health Summit, a digitális egészségügyi megoldásokon dolgozó szakemberek, fejlesztők, befektetők és az egészségügyi intézményvezetők fóruma.

Twitter megosztás Google+ megosztás