Nem tudom, miként fogok eljárni, amikor ismét egy szerkesztőséggel kevesebb lesz, amikor kiderül a kedvenc bögrémről, hogy Soros-ügynök. Kívánjon boldog új évet az, akinek az ilyen 2018 után hasonló 2019-hez kedve van.
G. Fodor Gábor december 24-én úgy bocsátotta el olvasóit karácsonyozni, hogy most jön az időszak, „amikor a fegyverek hallgatnak”. A tesztoszteron-jobboldaliság – az Azonnalit is inszinuáló írásában TGM használta a tesztoszteron-politológus kifejezést azokra, akik az általa támadhatatlannak tekintett esztétizáló baloldaliságot kritikával illetik – megmutatta praxisát, amikor pár éve a NER-portál szerkesztői a gangon futkorásztak a jobbikos N1TV munkatársai elől. Az online bátorság offline szaladgálásban nyilvánult meg.
Valahol mindegy is ez, lévén, G. Fodor karácsonyi útravalója a harcedzett jobboldalnak szóló passzus, továbbá az apai öleléstől a hitvesi csókon át a gyerek ceruzafaragójáig jelenlévő Soros-ügynöktől a hazát megvédőknek járó buksisimogatás.
A „fegyverek” (juj!) hallgatását törte meg Nagy Imre szobrának éjjeli elhurcolása.
Bár egy mártír miniszterelnök szobrának eltüntetése nem éppen olyan, mint egy útfelújítás, valószínűleg célszerű mindkettőt éjjel csinálni. Más-más okból. Utóbbi esetében azért, mert a felújítás így okozza a legkevesebb felfordulást a közlekedésben. Előbbi esetében pedig azért dönthettek így az ötletgazdák, mert ha nappal történik, úgy a szobor elleni akciót valószínűleg pár száz MSZP-s és DK-s aktivista akadályozta volna.
A következő napokban az emlékezetpolitikai bátorságteszteket éjjelente kitöltő jobboldal várhatóan kiküldi szabadcsapatait a harctérre, azok pedig elmagyarázzák, hogy „Nagy Imre nem úgy, hanem így”. Talán bevetik a Retörki vagy a Veritas Történetkutató Intézet gyakornoki programjain elhasaló „szakértőket” is. Dagad a mell, dől a lóvé.
A NER-izált emlékezetpolitikai megmondóság persze akkor sem hiányzott, amikor a Mandineren heteken át vitáztak a Galilei Körről remek munkát jegyző Csunderlik Péter egy meg nem gondolt megfogalmazása miatt (hogy miért az, ajánlom Gellért Ádám és Bödők Gergely kommentárjait); ami az egyébként olvasmányos, ismeretterjesztő és szakmai reflexiókra is okot adó, többszerzős Kérdések és válaszok 1918-1919-ről című kötetben jelent meg.
Aztán valahogy nem látszott ez a jobboldali „kard ki kard!” Domonkos László A Héjjas-nyárfa árnyékában címmel megjelent könyve kapcsán, amelyben oldalról oldalra Héjjas Iván személyére vonatkozó relativizálások sokasága olvasható: azokhoz képest Csunderlik – aki a vörös terrort és bűneit soha nem tagadta – tárgyalt sorai a megyei III. osztály 13. helyére lennének elegek a 14 csapatos bajnokságban.
Ilyenkor odaát a kussolás az irányadó: a mi történelem- és gyilkosságrelativizálónk oké, a ti rossz fogalmazással élő, de a bűnöket többször is elismerő szerzőtök nem oké.
Ja, az más, értjük.
És ebben a tekintetben nehéz évek jönnek: 2019-ben a Tanácsköztársaság 100, a magyarországi rendszerváltás 30 éves, majd elérkezünk 2020-hoz, Trianon 100. évfordulójához.
Meg fogunk süketülni az emlékezetpolitikai csatazajtól,
és feltehetően parádés történetírói gyakorlatokkal szembesülünk. Jó eséllyel az érdemes jobboldali, de nem Szakács Árpád-i értelemben vett történelmi reflexiókat is ki fogják takarni, még a saját térfelükön is. Azt csak az érintettek tudják, miért jó, ha a valós teljesítmények Hollik István háta mögé szorulnak, mégsem tudom azt mondani, hogy „hajrá”. Mert én is, mi is itt élünk.
De akkor kinek a küzdelme a változó intenzitású kultúrharc? Az IDEA Intézet december 30-án publikált kutatása többek között arra volt kíváncsi, hogy a felsorolt, 2018-as, magyar vonatkozású politikai események közül a megkérdezettek melyiket tekintik a legfontosabbnak. A Fidesz-KDNP szavazóinak mindössze 1 százaléka jelölte meg a jobboldali sajtó által hirdetett kultúrharcot, a leglényegesebbnek a 2018. évi országgyűlési választást tartották (59 százalék), valamint a családok védelméről szóló nemzeti konzultációt (20 százalék).
A kultúrharc kérdése tehát odaát (is) csekély érdeklődést vált ki, nem az tartja egyben, illetve mozgásban a jobboldal táborát. Az érintettek nem a politikai közösség érdekében „csinálják a műsort”, hanem valakik ellen. A Szakács Árpád-félék
nem a jobboldali kultúrateremtés igényéről beszélnek, és nem új kánonokat kívánnak megteremteni – már amennyiben az lehetséges lenne –, hanem ki akarnak zárni a politikai közösségből szerzőket, művészeket, gondolatokat és mindent, amit ők maguk sem értenek.
Márpedig abból jó pár akad, lásd Szakács kortárs művészetre – és annak bármely ágára – vonatkozó „műértéseit”. 2019-ben a néha már időtlennek tűnő NER-ben az előbbiekhez hasonló hangulat vár ránk.
Minden autoriterbe hajló rezsim igénybe veszi a türelmet, az ítélőképességet és az idegrendszert. Ennek következtében magam sem tudok tanácsot adni a jövőre nézve – már, ha egyáltalán kellene ilyet tennem –,
nem tudom, miként fogok eljárni, amikor ismét egy szerkesztőséggel kevesebb lesz, amikor kiderül a kedvenc bögrémről, hogy Soros-ügynök és amikor egzisztenciák sorsa a még szorosabb politikai lojalitás meglétének függvénye lesz.
Vagy amikor a közelgő kampányok hangulata odáig fokozódik, hogy az érzelmeknek és az irracionalitásoknak új mértékegységet kell találnunk.
Hogyan fogunk majd akkor viselkedni? Kiderül.
Egyelőre elégedjünk meg ennyivel, és kívánjon boldog új évet az, akinek az ilyen 2018-as évet követő hasonló 2019-hez kedve van.
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
