A liberálisok és a nacionalisták erősödtek leginkább 2018-ban az EU-ban

Szerző: Pintér Bence
2019.01.01. 10:01

A szocdemek és a Néppárt gyengülését, az liberálisok és a Le Pen-féle nacionalisták erősödését jósolja a Europe Elects utolsó 2018-as előrejelzése az EP-választásra.

A liberálisok és a nacionalisták erősödtek leginkább 2018-ban az EU-ban

Nyakunkon az európai parlamenti választás, május végén választanak az Európai Unió állampolgárai, ami azt jelenti, hogy szépen lassan ráfordulunk a valódi kampányra. A Europe Elects nevű oldal pedig az előző év utolsó napján kihozta a decemberi közvélemény-kutatások eredményei alapján összerakott mandátumbecslését.

Ez alapján a mérsékelt konzervatív Európai Néppárt (EPP) összességében jelenleg negyvenhárom hellyel kevesebbre számíthat idén, mint 2014-ben,

tehát összesen 178 hellyel lehet a legerősebb frakció. De ez még mindig hat hellyel jobb, mint a novemberi eredmény, ennek oka pedig az Annagret Kramp-Karrenbauer személyében új elnököt választó német CDU erősödése lehet.

Ezzel szemben a szociáldemokrata S&D frakció novemberhez képest is veszített három mandátumot, a decemberi előrejelzés szerint 133 mandátummal futhatnak be a második helyre, ami 2014-hez képest 58 mandátum elveszítését jelentené.

A szocdemek a brexit miatt is elveszítenek húsz brit munkáspárti képviselőt, de ettől függetlenül is tulajdonképpen Svédországot és Máltát leszámítva mindenhol gyengélkedtek 2018-ban.

Az európai parlament harmadik legnagyobb ereje, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) a következő parlamentben elveszítik az egyik fő erejüket adót brit konzervatívokat: az előrejelzés most novemberhez képest eggyel kevesebb, ötvenhárom mandátumot jósol nekik, amelyből huszonkettőt ad majd a lengyel kormánypárt, a PiS. Hogy mi lesz a sorsa a frakciónak, arról beszélgettünk csúcsjelöltjükkel, a cseh Jan Zahradillal: ezt az interjút majd szerda reggel olvashatjátok.

A legnagyobb erősödést 2018-ban a liberális ALDE tudja felmutatni:

ugyan novemberhez képest két mandátummal kevesebbett kapnának a decemberi becslés szerint, de májusban összességében huszonkilenc mandátummal lehetnek erősebbek, mint 2014-ben. Ennek oka főleg a franciaországi macronista En Marche, illetve a spanyol Ciudadanos erősödése.

A zöldek (G/EFA) novemberhez képest két mandátumos, 2014-hez képest hét mandátumos mínuszban zárták 2018-at, ennek ellenére

a Europe Elects szerint jó évet zártak, mivel a frakció fő erejét adó német zöldek nagyot erősödtek az év második felében,

de ugyanígy erősödtek a zöldek a Benelux államokban, Franciaországban és Finnországban.

A szélsőbaloldali GUE/NGL frakció novemberhez képest három mandátummal gyengült, összességében azonban hat mandátummal áll jobban, mint 2014-ben: a görög Sziriza ugyan egész évben gyengült, de erősödött Németországban a Die Linke, a svéd Vänsterpartiet, a francia La France Insoumise és a spanyol Podemos.

Az EU-kritikus, szélsőjobboldali Nemzet és Szabadság Európája (ENF), amelynek fő ereje a francia Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Gyűlés jelenleg hatvanegy mandátumra számíthat, ami huszonnéggyel több, mint a 2014-ben.

Az erősödést főleg Le Pen már említett pártja és az olasz Matteo Salvini pártja, a Lega hozta.

A másik EU-kritikus frakció, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) negyvenhét mandátumra számíthat, ami eggyel kevesebb a novemberihez és a 2014-es eredményhez képest is. Ugyan a brexit miatt a brit EU-kritikus UKIP kiesik az EP-ből, de az olasz Öt Csillag Mozgalom és a német AfD ezt a veszteséget visszahozza. A Europe Elects azonban figyelmeztet: az Öt Csillag Mozgalom nem feltétlenül stabil tagja a frakciónak, kilépése esetén pedig szét is eshet az EFDD.

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek