Szerző:
Böcskei Balázs
Ami szerdán volt az utcán, olyat már láttunk, de ami a parlamenti padsorokban történt, olyat még nem. Mi van, ha ez kellett ahhoz, hogy valami történjen majd jóval később?
„Sok beszédnek sok az alja / Csak az nem érti, aki nem akarja.
Tízmilliónyi Isaura / Legyen már végre a maga ura!”
(Bikini: A szabadság rabszolgái)
„Mi az eredménye?” – teszik fel maguknak sokan most a kérdést, miután az Országgyűlés Fidesz-KDNP-s többsége (beleértve a vesztegetéssel, vesztegetés elfogadásával és költségvetési csalással az ügyészség által megvádolt Simonka Györgyöt is) az ellenzék pulpitusfoglalása és hangos akciói ellenére is elfogadta a „rabszolgatörvényt”.
Mikor néztem az online közvetítéseket, ha meg nem is voltam győződve, de percről percre közeledtem ahhoz az állásponthoz, hogy az ülést majd felfüggesztik. Ami megakadályozott abban, hogy ennek magamban erősebben is hangot adjak, az a Fidesz-KDNP mindenkori elhivatottsága azt illetően, hogy amit beterjesztenek, azt a tervek szerint el is fogadják. A stabil, cselekvőképes és erős kormányzat képe folyamatosan igényli ezt az eljárást, minden másról pedig, ami ott történt a tulajdonképpeni kormánypárti informatikai rendszer részéről (a szavazás kivitelezéséről), bőven szóltak cikkek. Illetve
Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy a „rabszolgatörvény” esetében nincs olyan család, aki ne lenne érintett, és akinek még jobban ne kellene a jövőben azt a kockázatot viselnie, ami a munkaadó-munkavállaló viszony egyenlőtlenségéből fakad. Ennek megfelelően
értelmezhető és könnyen lefordítható. Az ellenzéki politikusok kétségkívül mint „a” munkavállalók médiumai jelentek meg.
A már kezdetektől a 2018. április 8-a utáni parlamenti politizálást sokadrangúnak tételező – egyébként természetesen hónapról hónapra a padsorban ülő – Hadházy Ákos mégis a következőképpen véleményezte a tegnapi akciót a hvg.hu-nak: „Felhívtuk Hadházyt, azt mondta nem látja túl sok értelmét a mostani akciónak, mert a parlamenti megmozdulás csak annyit ér, amennyi látszik belőle. »Az ellenzéki szavazók látják, a kormánypárti médiát nézők viszont nem értesülnek erről, ők csak annyit látnak, amennyit megmutatnak nekik«”. Nagyon helyesen tette hozzá ehhez zárójelben a hvg.hu újságírója, hogy éppen előtte két nappal tüntetett Hadházy.
Az az egyéni mandátumát koordináció ellenére megnyerni nem tudó Hadházy mondja az előbbit, aki leginkább MSZP-s és DK-s aktivistákat mozgósítani tudó nullás tiltakozásokat szervezget advent vasárnapra az egyébként is könnyen megközelíthető és elérhető MTVA-székház elé.
Soha nem fogom azt megérteni, hogy politikus hogyan lehet ennyire következetlen, de ez nem is tárgya ezen írásnak. Amellett, hogy értem, amit Hadházy mond, ahogyan azt is, hogy ő azt gondolja, hogy az emberek tájékozódása egydimenziós, illetve az állampolgárok információk és a történések elől hermetikusan (illetve ahogyan az Echo TV riportere mondotta, „hermeneutikusan”) elzárhatók, de ez esetben Hadházynak ajánlom a Mérték Médiaelemző Műhely és Medián kutatását, úgyis mint abból például azt, hogy a RTL Klub továbbra is a legnépszerűbb hírforrás, a fogyasztók, közönség 74 százaléka legalább hetente tájékozódik annak műsoraiból. Higgye el, ezek a kutatások neki is készülnek, és mindenkinek, aki kíváncsi saját magáén kívül más véleményére is.
hogy szemben a választáson el sem indulókkal, arra kapott mandátumot, hogy képviselje a másik – vagy mint jelen esetben –, a többségi Magyarországot. Szemben a korábbi magatartásukkal, a képviselők
és lévén a tárgyalt törvény vitájában folyamatosan szűkítették jogaikat (lásd Lezsák Sándor nehezen feledhető szómegvonásait), tudták, hogy tovább ezen az úton nem lehet menni. Cselekvőként, és nem a NER jogi (így politikai) támasztékként léptek fel, saját mozgásterüket kezdték el módosítani. Mondhatnánk, hogy egyúttal szélesíteni, de egyrészt nem tudjuk, hogy Kövér László (mint Intézmény) milyen retorziókkal él majd, másrészt az ellenzék a tegnapi nappal megemelte a szintet, és ezzel a vele szemben később fennálló elvárásokat is.
Másképpen:
Ha erre nem a válasz, abból akkor radikalizmus is következhet, aminek tartalmát meglehetősen nehéz lenne most feltölteni és meghatározni. Ha igen a válasz – főleg, ha adott esetben kormánypártot érdemben támogatottságában a törvény nem üti meg –, akkor jön a csalódottság, majd az újratervezés.
Semmiképpen nem az következik tehát, hogy most el kellene már hagyni a padsorokat. Azontúl, amit ilyenkor szokás írni, hogy milyen indokok szólnak a képviselői munka mellett, a tegnapi nap megmutatta azt is, hogy soha nem tudhatjuk, mikor tud olyan pillanat megszületni, amiből olyan folyamatok indulnak el, amelyeket nem láthattunk előre.
Nem mellékes, hogy a tüntetők soha nem fogják azt kiabálni, hogy „elegünk volt a kompetitív autoriter rendszerből”, és nem is kell ilyen szavakra „szocializálni” őket. Olyan szavakat kell a politikusnak használniuk, ami cselekvésre indító, ami a „mi a teendő?” kérdésre ad választ, ami „mozgás”. (Mindezt csak azért fontos megemlíteni, mert tegnap, az állampolgárnak és a sajtónak jelentős közvetítési szolgálatot tévő ellenzéki képviselő, Tordai Bence az online közvetítésben visszatérően hibrid rezsimezett, ami nem a politikai cselekvés, hanem a politikatudomány kategóriája, így ezt jobb lenne meghagyni a hivatásukból adódóan is elmélkedő figurának: a politikus cselekvő kategóriákkal éljen!)
Soha nem tudhatjuk, hogy a „kompetitív autoriter rendszer” mivel billen ki, hiszen azok bukására vagy buktatására nincsenek semmiféle általános receptek. Minden parlamenti kijövetel előkészítést kíván.
Ahogyan egy általános sztrájk is, ami lehetne folytatása az eseményeknek, de kissé szkeptikus vagyok ezt illetően. Ünnepi időszakban, pár héttel az ország komplett leállása előtt, ebben a munkakörnyezetben meglehetősen nehézkes kivitelezni azt. Aki csinált már ilyet, az tudja, hogy annak szervezése nem keddről szerdára történik, hanem hónapos munka eredménye. Igazi szervezettséget és munkavállalói bebiztosítottságot követel, lám a félpályás útlezárások sem terjedtek ki az egész országra, messze nem.
Szemléletesen írja Jámbor András, hogy a tömeg különösebb szervezeti mobilizáció nélkül ment ki, és maradt kint tegnap, de a vezető és cél nélküli tömegnél rosszabb nincs – vagy talán csak a facebookos tüntetés-képeslapok („itt vagyunk, de hol is?” típusú fotók) –, mert az a céltalanság és a kifulladásérzés veszélyét hordozza magában.
Nehéz ugyanakkor megmondani, mi vagy ki irányából indul majd a következő szakasz: aligha az Alkotmánybíróság vagy Áder János felől. Szakszervezetek? Parlamenti pártok? Tömeg? Sehonnan? Nem tudjuk megmondani, hiszen
(erről bővebben itt), ahogyan az is, hogy a politikai cselekvés dinamikája ilyen rezsimekben kiszámíthatatlan.
Mert bár, amit tegnap láttuk az utcán, olyat – ha háttrébb lépünk kettőt – már láttunk, de olyat, ami a parlamenti padsorokban történt, még nem. S mi van, ha az kellett minden jelentős változás elmaradásának ellenére is ahhoz, hogy valami nagy történjen majd (jóval) később?
Aki erre a választ tudja, az ne a miniszterelnok@me.gov.hu-ra küldje!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.