EP-képviselő szeretne lenni a Minority Safepack menedzsere

Szerző: Bukovics Martin
2018.12.13. 16:17

Az RMDSZ színeiben ülne be az Európai Parlamentbe Vincze Loránt.

EP-képviselő szeretne lenni a Minority Safepack menedzsere

A Transindex még szeptember közepén összesítette, kik lehetnek rajta az RMDSZ EP-választási listáján, amelyről szerintük két befutó hely van. Az egyik tippük Vincze Lóránt volt. Ezt írták róla: „Ha valaki tudatosan építi magát erre a szerepre, az a FUEN-elnök, Vincze. Annak ellenére, hogy egy ideig az RMDSZ-ben a karrierista opportunista szinonimiája volt, bűneit már jóvátette, és nagy lendülettel mindenhol ott van, ahol pozícionálhatja magát. Kelemen Hunorral a viszonya enyhén ambivalens. Vinczéhez kötődik a Minority Safepack, egy sikeres aláírásgyűjtési akció, aminek valós hozadékai még ködösek ugyan, de a kampány felhajtó ereje mindenképp Vinczét erősíti.”

Vincze ezt a szándékát már egy szeptemberi, Strasbourgban készített Azonnali-interjúban is pedzegette.

A kolozsvári portál tippje be is jött. Csütörtökön bejelentette ugyanis jelöltségét az európai parlamenti választásokra Vincze Loránt – tudatta az RMDSZ sajtóirodája az Azonnalival. A Minority Safepack kisebbségvédelmi kezdeményezést menedzselő Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke, az RMDSZ külügyi titkára erről az RMDSZ Maros megyei szervezetének kongresszusi jelölőülésén beszélt: „Az RMDSZ számára a cél az európai kisebbségvédelmi törvény kiharcolása, valamint Erdély és a magyar közösség fejlődése. Az erős európai képviselet ennek eszköze. Meggyőződésem, hogy a célok eléréséhez európai parlamenti mandátummal, eszköztárral és lehetőségekkel jelentősen hozzá lehet járulni. Én ezt szeretném tenni.”

Vincze Loránt ugyanakkor hangsúlyozta: a FUEN vezetését is folytatná, hiszen a két pozíció nem zárja ki egymást, sőt, a Minority Safepack ügyét most az uniós intézményekben kell sikerre vinni.

„Ha végül sikerül elfogadtatni a kisebbségeket támogató európai törvényt, akkor minden őshonos közösség tudni fogja, hogy azért vannak biztonságban jogai, mert közösen kiharcoltuk Európában. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha az RMDSZ képviselőiként ott vagyunk. A FUEN és Európa őshonos kisebbségei bíznak bennünk, számítanak ránk. Bízzunk mi is magunkban.”

A Minority Safepack lényege, hogy az EU ajánlásokkal, egyes területeken pedig egyenesen kötelező jogalkotási aktusokkal segítse a kisebbségek érvényesülését az állampolgárságuk szerinti országokban, elsősorban a nyelvi jogok terén. Nyilvánvaló, hogy Magyarországot különösen érinti a Minority Safepack ügye, hiszen a határon túli magyarok jogainak védelmére ez akár egy jó lehetőség is lehetne. A Minority Safepacket 1 128 385 ember támogatta aláírásával Európa-szerte, ráadásul nem csak hét, hanem tizenegy EU-tagállamban is a minimálisnál több szignó gyűlt össze. Az európai polgári kezdeményezések történetében hetven közül a Minority Safepack csupán az ötödik, amely sikerrel járt.

FOTÓ: Bakodi Péter / Azonnali

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek