+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kardos Gábor
2018. december 11. kedd, 17:36
A történelem átírta a kommunista kiáltványt, vörös helyett zölddel. Ma újra kéne írni mint zöld manifesto-t. Csak épp nem a munkásság élcsapata győzi le a tőkés eliteket, hanem a Föld, a bioszféra. De hogy jönnek a zöld forradalomhoz a benzináremelés ellen tüntető sárgamellényesek? Ezt is megmagyarázzuk.
A sors iróniája, hogy Emmanuel Macron elnöki kampánykönyve címéül éppen azt választotta, hogy Forradalom. Ez most egészen más formában kezd megvalósulni: pont vele és az általa képviselt neoliberális rezsimmel szemben.

 

Tanulság lehet ez mindazon populista vezetőknek, akik valamilyen „fülkeforradalommal” akarják kisajátítani és saját céljaikra használni népük valódi változás iránti igényét. Az is kiderült, hogy nem elég a parlamentáris rendszerekben általánossá vált látszatkormányzás, amikor a politikai cselekvést gyakorlatilag felváltja egy mindenhatónak vélt politikai kommunikáció, a pártpolitikai lájkgyűjtés. Egy ideig sikeresnek tűnhet ez a virtuális kormányzás, a posztmodern politika, amely ignorálja a valóságot és egyre inkább elszakad tőle, de az elfelejtett társadalmi realitás előbb-utóbb utat tör magának.

 

Ahogy most is.

 

Hétfő este Macron elnök történelmi beszédben fordult a francia néphez, hogy megpróbálja feloldani a sárgamellényesekkel szembeni konfliktust. A beszéd legfőbb konkrétumai, hogy 100 euróval megemelik a minimálbért, előrehozzák a túlórák adóztatásának szeptemberre tervezett eltörlését, kiegészítik a 2000 euró alatti nyugdíjakat, valamint az év végi prémiumot is adómentessé teszik a cégek számára.

 

Macron a beszédében elítélte az erőszakos megnyilvánulásokat, de elismerte a népharag jogosságát. Szerinte 40 éve elfojtott elégedetlenség jön most elő, ami azt jelzi: nem folytathatók a dolgok úgy, ahogy eddig: ezért „gazdasági és szociális szükségállapotot” hirdetett.

 

Elismerte, hogy a politikája szociálisan nem volt eléggé érzékeny és megfogalmazásait olykor sértőnek vehették egyes csoportok. Franciaországban és Európában is példa nélküli három hónapos átfogó demokratikus konzultációt hirdetett, ami itt nem valamiféle egyoldalú kormánypárti plakátpropagandára korlátozódna: Macron minden egyes polgárt és minden képviseleti szervet, illetve szakszervezetet arra kért, hogy vegyen benne részt, kiemelve az önkormányzatok, a polgármesterek és a régiók közvetítő szerepét – ami fontos gesztus, mert eddig gyakorlatilag semmibe vette őket.

 

A francia elnök a konzultáció kiemelt témájaként jelölte meg a demokratikus képviseleti formák megújítását, különös tekintettel az érvénytelen szavazatok figyelembe vételének lehetőségeire és a pártpolitika iránt közömbös polgárok akaratának képviseletére.

 

A baloldal vezéralakja, Jean-Luc Mélenchon esti reakciójában már civil forradalomról és felkelésről beszélt. A France Info közszolgálati rádión megszólaltatott sárgamellényesek nagy többsége komolytalannak ítélte Macron retorikai kísérletét a rendezésre, konkrét ígéreteit pedig elégtelennek, ahogy az ellenzéki pártok vezetői is. Egy találó sárgamellényes reakciót érdemes idézni:

 

„Nem érjük be morzsákkal, sőt már az egész baguette se elég, ha a pékség nem lehet a miénk!”

 

Úgy tűnik, más országok polgáraival ellentétben a francia sárgamellényesek a mai napig jobban tisztában vannak azzal, hogy a demokrácia végső soron mégiscsak népuralmat jelent.

 

Mire jó a láthatósági mellény egy demokráciában?

 

A sárga láthatósági mellény hatékony jelképnek bizonyult, hogy láthatóvá tegye mindazoknak a problémáját, akik a pártpolitika számkivetettjeinek érezték magukat, hogy hallhatóvá tegye annak a népnek a hangját, aki egy parlamentáris demokráciában jellemzően csak papíron van hatalmon.

 

Hogy kik a sárgamellényesek? Mindazok, akik nem éppen alaptalanul érzik ma úgy, hogy sem a pártok, sem a szakszervezetek nem képviselik őket, és akik abban sem bíznak már, hogy a sajtó hitelesen tájékoztat róluk. Sőt: a parlamentáris demokráciákban általánossá vált politikai gyakorlatban a gazdasági lobbik érdekei rendre prioritást élveznek az ő érdekeikkel szemben. Miközben a világ úgy képzeli, valami szörnyű keserűség és negativizmus öntötte el most Franciaországot, ennek pont az ellenkezőjét élik át maguk a franciák.

 

Felszabadító kollektív élmény számukra, hogy az alsó középosztály és a szegényebbek eddig parlamenti szőnyegek alá sepert problémái is a politika középpontjába kerülhettek,

 

és hogy mindazt végre komolyan kell venni, amit eddig csak alibiszinten kezeltek – ideértve a környezeti problémákat is.

 

Felszínre tört mindaz, amit ott is, ahogy annyi más országban, eddig elfojtott egy olyan pártpolitikában kimerülő parlamentarizmus, mely a legerősebb lobbicsoportok érdekeit mindig azonnal prioritásként kezeli, de a népakarat csak akkor válik komoly tényezővé, amikor ilyen kemény egyértelműséggel sikerül kifejezni. Különben a lobbisták és politikusaik csak legyintenek a tüntetésekre: „majd megunják és hazamennek” – hogy tovább dolgozzanak nekik.

 

Sajnos nemcsak a pártok által kisajátított politikai térre, de az egész médianyilvánosságra igaz, hogy a nép kiszorul belőle, illetve durván alulreprezentáltan jelenik meg benne.

 

A sárgamellényesek nem minden alap nélkül idegenkednek a fősodratú sajtótól, mely ezúttal is világszerte „Párizs lángokban” típusú bombasztikus és hazug szalagcímekkel számolt be alapvetően békés mozgalmukról. Mi a fake news, ha ez nem az?

 

Márpedig ott trónoltak a félrevezető képek egy „füstölgő Párizsról” a BBC és hasonlók címlapjain is. Ha a Hősök tere egyik sarkában és az Andrássy végén randalíroztak volna így pár tucatnyian, akkor mennyire éreznénk jogosnak, ha a világsajtó úgy írná meg: Budapest lángokban? Arányérzék, az nincs – felváltotta a kattintásérzék, de nagy árat fizet érte a média ugyanúgy, mint a médiapolitizálás: mert magáról a valóságról feledkezünk meg eközben. Egy olyan valóságról, amivel sokkal komolyabban kéne foglalkozni, mint az utóbbi évtizedekben bármikor.

 

Ezúttal a francia népfront azt támadta meg, ami a mai globális kapitalizmus leggyengébb pontjának bizonyul: az úthálózatot, amin keresztül működik a globalizált gazdaság,

 

mivel ma már szinte mindent távoli nagyüzemekben termelnek és nagy távolságokra szállítanak.

 

Az országos útzár ma hatékonyabb érdekérvényesítési eszköznek bizonyult a nép kezében, mint egy általános sztrájk – arról nem is beszélve, hogy így még a munkahelyük elvesztését sem kockáztatták a mozgalom résztvevői. Bár a francia törvények alapján ez a kockázat jóval kisebb ott, mint például Magyarországon, ahol a munkavállalók már teljesen kiszolgáltatottnak érzik magukat, és ahol az útlezárás emiatt sokkal népszerűbb érdekérvényesítési formává válhat a sztrájknál vagy a rendkívül gyenge nyomásgyakorlási eszköznek számító tüntetésnél.

 

Ha nincs más jövőkép, mint az ökokatasztrófa, az forradalmi helyzetet teremt

 

A két hete folyamatosan mobilizált rendőrök szakszervezetei már azzal fenyegetik a hatalmat, hogy ha így folytatják, és továbbra is rendőri megoldást erőltetnek a politikai helyett, akkor hamarosan kékmellényesek is csatlakoznak a sárgamellényesekhez, vagyis a karhatalom átállhat a nép oldalára. 

 

Az állami erőszakszervek bevetése már egyre kevésbé lesz elég a neoliberális rezsimek fenntartására, ha közben egy ideje

 

ez a rendszer nem tud semmilyen jövőképet kínálni az újabb generációknak, legfeljebb azt, hogy ma még jót bulizhatnak, ma még fogyaszthatnak, de a holnapjuk teljesen bizonytalan.

 

Az öncélú fogyasztás, hogy unalmukban milliók meredjenek különféle képernyőkre, és csak fogyasszanak-fogyasszanak, az ráadásul már élményígéretként is kevésnek bizonyul, ha a barikád immár nagyobb közösségi buli és erősebb inger sokmillió embernek Franciaországban. Csak egyszer kell ráérezni az ízére: ez erősebb, mint a fogyitársadalom bódulatkínálata.

 

A forradalom szelleme már kiszabadult a palackból, mint egykor a Bastille lebontása után. Ha a francia népnek sikerült, máshol is azt fogják mondani, hogy akkor most mi jövünk. A sárgamellényes demonstrációk kezdenek átterjedni Belgiumra, Hollandiára és Olaszországra és Svédországra is. Egyiptomban pedig már előre annyira tartanak a népmozgalom terjedésétől, hogy betiltották a sárga mellények árusítását. Most a neoliberalizmus „gazdasági kényszerekből” épített Bastille-át kezdte el lebontani a francia nép – és a globalista rendszeren befoltozhatatlannak tűnő rés támadt. Ez lehet tehát a mai globális kapitalizmus végének a kezdete.

 

Ki ez a nép, és mit keres az utcán?

 

A sárgamellényes mozgalom népfrontos jellege több ponton egyértelmű: több alkalommal kétharmad feletti társadalmi támogatottságot mértek neki, mi több, a mozgalom a szélbaltól a széljobbig egyesíti a francia társadalmat, sőt: az alterglobalistákat, a Franciaországban egyre erősödő zöldeket is mobilizálja.

 

Macron megválasztásának rövid idejére a szélsőjobboldali veszéllyel szemben összerántotta egy technikai koalícióba a bal- és jobboldali szavazótábor egy részét, de messze nem ilyen széles bázissal és nem ilyen egyértelműen közös politikai platformban (közös mozgalomban), mint a sárgamellényesek, inkább csak szavazattechnikailag. A hatalom (az elit, a nagytőke) most példátlan gyorsasággal és mértékben hátrált meg. Amiről a Seattle-ben indult, sokáig marginális antiglob aktivista mozgalom csak álmodott, most kezd megvalósulni, de kicsit másképp, mint az alterglobalista aktivisták szerették volna.

 

Akár tetszik, akár nem, a francia politikai kultúra az 1789-es forradalom óta meghatározóan inkább balos, és ez a népfrontra is igaz. A politikai osztály (az elit) óriási hibát követett el, amikor Macron megválasztásakor azt hitte, le lehet építeni a baloldali pártokat, leginkább a szocialista pártot mint tömegpártot, mert most forradalmi népmozgalom formájában éledt újra a bázisa. Már az elnökválasztási kampány idején Mélenchon megerősödése mögött is ez volt, de amúgy az ő pártja sem szélsőbaloldali, legfeljebb a szélsőségesen jobbra tolódott magyar politikából látszhat annak.

 

Macron a köztársasági demokratikus intézményrendszert ugyan nem bontotta le (ahogy Orbán, Putyin vagy Erdogan), de döntő pontokon átlépett rajta egyfajta újbonapartista politikával, amivel szemben a francia politikai örökség ismeretében abszolút legitim módon lép fel egy plebejus-republikánus sans-culotte népfront.

 

A franciák ezek szerint nem felejtették fel, hogy a bonapartizmus és a nagytőke érdekrendszere hogyan számolta fel egykor a forradalmat és a jakobinusok köztársaságát, ahogy azt sem feledik, hogy ez milyen népfelkeléssel jött létre és ennek megfelelően hogyan lehet azt helyreállítani.

 

A globális kapitalizmus nem legyőzte, csak ökokrízissé változtatta az osztályharcot

 

A neoliberalizmus eddig nemcsak a termelést, hanem a környezeti és társadalmi károk zömét is sikeresen ki tudta szervezni a harmadik világba, különféle gyarmatokra, így csak ott jelentkezhetett időnként forradalmi konfliktus a globális tőkeérdekek és a közérdek, a helyi társadalom között.

 

A jelenlegi francia konfliktus viszont egy olyan eset, amikor egy európai nép, a globális gyarmatosítás egyik hagyományos haszonélvezője fordul szembe népfrontos mozgalomban a neoliberális „reformokkal”

 

és a „gazdasági kényszernek” álcázott globális tőkeérdekek által meghatározott rezsimmel.

 

Ne legyenek többé illúzióink: ugyanazok a globális okok más országokban is ugyanolyan okozatokhoz fognak vezetni. A drámai fordulat fő kiváltója az általános reményvesztés, hogy a neolib rendszer már semmilyen élhető jövőt nem tud ígérni az újabb generációknak, csak az életfeltételek és az ökológiai rendszer várható összeomlását már középtávon. Ez pedig forradalmi helyzetet teremt, mivel emberek százmilliói érzik ma már, hogy nincs vesztenivalójuk a rendszer megdöntésével, viszont konkrétan mindent elveszthetnek, ha hagyják, hogy így menjen tovább az egész: ha ráhagyják a „profi” politikusokra és egyéb lobbistákra az eddigi neolib politikát.

 

Hogyan játszotta ki a globalizálódó kapitalizmus az osztályharcot, és miért nem vált be ez végső megoldásként?

 

Utólag úgy tűnik:

 

a neoliberalizmus úgy játszotta ki a munkásmozgalmat, hogy a XX. századtól a nyugati jóléti rendszer fenntartásának terheit a harmadik világra és főként a Föld élővilágára, a bioszférára terhelte egy globalizációnak nevezett neokolonialista rendszerrel,

 

amiben a helyi proletariátus kizsákmányolását lényegében távoli népek és főként a bioszféra kizsákmányolása váltotta fel.

 

Globálisan ökológiai terheléssé konvertálták a társadalmi terhek oroszlánrészét, amivel (a jólét látszatának fenntartásával) évtizedekre leszerelték a nyugati világban az osztályharcos munkásmozgalmat, viszont ennél nagyságrenddel nagyobb globális konfliktust éleztek ki végül az ökológiai rendszerek kizsákmányolásával és elnyomorításával!

 

Mert most már nemcsak a javak egyenlő elosztása a tét a konfliktus kiéleződésében, hanem a kollektív túlélés. A rendszer gazdái, az elitek most már nem csak gazdagságot nem tudnak ígérni az emberek százmillióinak, hanem élhető klímát, iható vizet és elegendő egészséges élelmet sem. Jövőkép nélkül pedig egy rendszert sem lehet fenntartani már rövidtávon sem. Ez a forradalmi feszültség először logikusan a nyugati világnak abban az országában váltott ki népmozgalmat, amely hagyományosan mindig a forradalmi átalakulások élén áll.

 

A régi vörösök helyett zöld forradalmak jöhetnek

 

Nyilvánvaló, hogy a zöldítés hazug hivatkozási alap akart lenni Macron számára az adóterhek növelésére. Milyen zöldítés az, amit a sok elfogyó üzemanyagra rakott nagyobb adók jelentenek?

 

Pont olyan kamu, mint az egész green washing és green greed (zöld tőkeéhség), ami miatt elkezdték a tömegmédiában általánosan kommunikálni a klímaválságot és az egész globális ökokrízist – hogy halálra keressék magukat a technológiai átállásokon (például e-autókat eladva az összes szénhidrogénes lecserélésével ). Csak hát durván visszaütött a dolog, mert az is kiderült közben a jó nép számára, hogy nemcsak e-autót ígér a neolib rendszer, hanem rövid úton ökológiai összeomlást is. Az újabb, technológiailag még fejlettebb fogyasztási lehetőségek pedig aligha kárpótolhatják a lakosságot olyan elemi szükségletek kielégítésének elvesztéséért, mint az élhető klíma, víz, levegő.

 

Naivitás az gondolni, hogy azért kezdett el beszélni még a bulvársajtó is az ökológiai krízisről, hogy informálják az embereket a valós problémákról. Ez a médiatulajdonosok perspektívájában inkább szolgálhatta eredetileg a technológiai átállásokhoz szükséges reklámagymosást. Csak hát nincs tökéletes bűntény a propaganda és a reklám világában sem, úgyhogy ez is eléggé félrement. Az embereket vélhetőleg most már sose tudják meggyőzni arról, hogy nincs itt semmi komoly probléma.

 

Itt már csak valamilyen Szép új világba illő szóma tömeges és kötelező jellegű alkalmazásával kábíthatnák újra eufóriába a tömegeket. Már csak a chemtrail működhet ezután.

 

A régi, vörös forradalmakat így a fogyasztói jólét pár évtizede után egészen új és alapvetően más, zöld forradalmak válthatják fel, aminek első kezdeményét láthatjuk Franciaországban. A forradalmak „klasszikus” marxista-leninista elvei és gyakorlata nagyjából már a múlté.

 

Naivitás lenne azt hinni, hogy a klasszikus munkásmozgalomban a közjó vagy akár a nagytőkések hatalmának megdöntése lett volna az emberek többsége szemében a fő cél és a fő mozgósító erő az általános sztrájkok szervezésénél. Nem: a nagyobb fizetés, egy jobb élet reménye volt a fő motiváció a munkások tömegei számára. Ezért gyenge kifogás, hogy a franciák is csak a jólétük megőrzéséért tüntetnek, mert félrevisz a változások lényegét illetően.

 

Már az elitek sem úszhatják meg a válságot

 

Azt kéne talán inkább meglátni, mi a közös ma abban, hogy a rendszer elitjéhez tartozó kaliforniai sztárok ugyanúgy pánikszerűen menekülve hagyják el malibui luxusvilláikat a tűzvész miatt, ahogy eddig csak az orángutánokat és a kapitalista „fejlődéssel” lépést tartani nem tudó bennszülötteket, távoli nyomorultak egzotikus tömegeit láthattuk menekülni a vész elől. 

 

A globális ökokatasztrófa már az eliteket sem kíméli. Nemcsak a filmsztárokat, hanem a globális kapitalizmus és a gyarmatosítás fő haszonélvezőinek számító nyugati társadalmak egészét sem kíméli már a kőkemény váltás, amikor a jólét ígéretét globálisan nem tudja többé fenntartani a rendszer. Nemcsak növekedést nem tud ígérni, nemcsak a jólét illúzióját nem tudja fenntartani, hanem a puszta biológiai túlélés ígéretét sem, és ez a kritikus fordulópont, amivel előállnak egy forradalmi váltás feltételei.

 

Új kísértet járja be Európát

 

Hogy is kezdődött az Internacionálé? „Ez a harc lesz a végső...”, de mára kiderült: végül is nem a munkásság élcsapata győzi le a tőkés eliteket, hanem a Föld, a bioszféra. A környezeti és társadalmi kizsákmányolás (osztályharcot kijátszani próbáló) globális kiszervezése hozza el azt a nagy civilizációs krízist, ami miatt összeomlik a globális kapitalizmus rendszere.

 

A történelem átírta a kommunista kiáltványt, vörös helyett zölddel. Ma újra kéne írni mint zöld manifesto-t.

 

A nyugati országok munkásságának kizsákmányolásánál sokkal súlyosabb rendszerproblémának bizonyult a természeti erőforrások globális kizsákmányolása, az emberek kizsákmányolásánál is súlyosabb következményekkel járhat végül az egész élővilág és a Föld globális kizsákmányolása.

 

A munkásság és proletariátus a jóléti fogyasztói társadalom korában a nyugati országokban szinte eltűnt és beolvadt a középosztályba, illetve feloldódott egy osztály nélküli fogyasztás-kommunizmus illúziójában, annyira hatékonyan sikerült ennek árát és kárát – egy ideig! – áthárítani a harmadik világban élő emberekre és az egész bioszférára. Bár nemcsak a távoli gyarmatokon jelentkeztek járulékos károk, mert a környezetrombolás hatalmas volt a jólétben élő országokban is, például a nagyüzemi mezőgazdaság és a földek vegyszerezése miatt.

 

A baloldali ideológiák máig a munkásmozgalmi múltba révednek, így klasszikus értelemben éppúgy reakciós, retrográd erőkké váltak mára, mint a jobboldal és a szélsőjobb. Sajnos a mainstream zöld mozgalom is máig osztozott e balos illúzióban, és valamiféle vörös monopóliumnak vélte a forradalmi megközelítést.

 

Ezért egy ideig a neoliberálisnak nevezett nagytőke sikeresen ki tudta fogni a szelet a zöldek vitorlájából és megszorító „gazdasági” reformjait újabban zöldségekkel tudja leginkább megideologizálni. Ennek iskolapéldája Macron zöldítésnek beállított üzemanyagadó-emelése, ami most belobbantotta a sárga lángot.

 

A jövő zöld forradalma szükségképp radikálisabb minden eddiginél

 

Az emberi történelem legradikálisabb forradalmi váltása előtt állunk, pontosabban épp most esünk át ennek ingerküszöbén a francia eseményekkel. Szembe kéne végre nézni az evidens tényekkel: semmilyen technológiai vagy más megoldás nincs arra, hogy a jelenleg is növekedő túlnépesedést, urbanizációt és túlfogyasztást – vagyis a globális kapitalizmust (a jóléti fogyasztói társadalmat) bármilyen formában fenntartsák, sőt ennek minél gyorsabb és minél teljesebb összeomlása az emberiség túlélésének egyetlen reális esélye jelenleg. A többi élőlény sorsáról nem is beszélve.

 

Ökológiailag csak a globalizmus, a globális kapitalizmus gyors és végleges összeomlása jelenthet talán még kiutat, túlélési esélyt egy fenntartható életformára.

 

Egyszóval soha ilyen nagy és mélyen forradalmi változás nem volt a történelemben, mint ami most elkezdődött, és amit egy zöld forradalom kiteljesíthetne.

 

A francia sárgamellényes forradalom és a neoliberális rendszer elutasítása a megoldáshoz nyilván nem elég, valódi zöld forradalomra lenne szükség, valóban fenntartható pozitív alternatívákra a földi élet alapfeltételeit fenyegető neoliberális modell elutasításán túl. Olyasmire lenne szükség, amilyen életmódváltáson és gazdálkodási paradigmaváltáson például azok a fiatalok dolgoztak, akiket Macron rohamrendőrei nemrég elűztek az általuk elfoglalt földekről. 

 

Senki se várjon külső megoldásokat és ideológiai fogódzókat a jövőre nézve, mert olyanok itt már nincsenek, illetve mind hitelüket vesztették. A franciák mai sárga forradalma arról szól, hogy egyénileg és kisebb-nagyobb közösségekké szerveződve az embereknek, a polgároknak újra felelősséget kell vállalni gyakorlatilag mindenért, ami körülöttünk történik – a helyi, a régiós és a nagypolitikáért is. Senki sem fogja kívülről megoldani vagy hitelesen képviselni mindezt helyettünk. Mindannyian külön-külön és közösen is keresztutak előtt állunk – így mindenki találhat magához közel esőt, ahol elkezdheti a változást.

 

Olvass még több Kardos Gábort az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A budapesti bazilika előtti karácsonyi vásár olyan közönségszavazáson lett a legjobb, ahol már a jelöltséghez tízezer eurót kell kipengetni. Orbán azért büszkélkedik vele.

A győri helyi választási iroda közlése szerint az eddig ismert öt jelöltön kívül van még öt trónkövetelő Győrben. Kérdés, hogy össze tudják-e karácsonyig szedni az ajánlásokat.

Mit ajándékozna Orbánnak és Gyurcsánynak? A jobbikos Jakab Péter erre is válaszol az Azonnali karácsonyi körkérdésében.

A boszniai táborban körülbelül hatszáz ember élt embertelen körülmények között: mosdó és víz sem volt, az emberek pedig még a hóesés után is sátrakban húzták meg magukat.

A DK még azután is meghívott a taggyűlésére, hogy már négy hónapja jeleztem, kilépnék a pártból, írja Petróczi Rafael.

Strache alkancellárként rendszeresen találkozott azon cégek vezetőivel, amelyeket az ibizai videóban az FPÖ titkos adományozóiként nevezett meg. De sámánokra is maradt ideje.

Ha elfogadják a kultúratámogatás átalakítását célzó törvényt, tüntetéssorozat kezdődik, mondta az Azonnalinak Novkov Máté a hétfői tüntetésen.

A hét kérdése

Miközben Matolcsy György, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum azon vitázik, jó vagy rossz lenne-e Magyarországnak az euró minél előbbi bevezetése, az Azonnali az olvasókhoz fordul: kell-e nektek magyar euró?

Azért ide elnéznénk

Végre megtelik élettel az egyik legszebb budapesti vásárcsarnok. December 14.

Magyar topédesek december 20-án, Budakeszi, Kálvária Pince.

Nem csak szurkolóknak. Budapesten, az Ellátóházban, december 21-én.

Ez ilyen zene lesz. Pécsen, a Szabadkikötőben. December 29.

Az év egyik legjobb évnyitó bulija: Pécs komplett belvárosában koncertek délelőtt 10-től éjfélig. Január 4.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás