Simonka Györgyöt is betalálta a kivonuló ellenzék haragja

Szerző: Hutter Marianna
2018.12.10. 17:07

Tényleg elszabadultak az indulatok a parlamentben: az ülésteremből kivonuló ellenzék azt kiabálta a rosszkor rossz helyen lévő fideszes Simonka Györgynek, hogy „börtönbe”, a szocialista Kunhalmi Ágnes pedig felcsapott az Azonnali riporterének.

Simonka Györgyöt is betalálta a kivonuló ellenzék haragja
„Börtönbe, börtönbe!” – ezt kiabálták a fideszes Simonka Györgynek a parlament ülésterméből dühösen kivonuló ellenzéki politikusok hétfőn.

A hétfői ülésnap ugyanis gyakorlatilag káoszba fulladt, miután az ellenzék rabszolgatörvénnyel kapcsolatos obstrukcióját a Fidesz kicselezte azzal, hogy egyetlen szavazást tartott az ellenzéki politikusok által benyújtott több mint 2900 módosító javaslatról az igazságügyi bizottságban. Ezt követően a parlamenti ülésen is heves vita tört ki, aminek a végén a teljes ellenzék kivonult az ülésteremből. (Mínusz a Jobbikból kivált, Toroczkai László alapította Mi Hazánk Mozgalom négy képviselője, őket el is kaptuk egy interjúra ennek okairól, részletek hamarosan az Azonnalin!)

A sípot még a folyosón is fújó ellenzéki politikusok a nagy exoduskor elhaladtak a fideszes Simonka György mellett, akit meglátva spontán el kezdték kiabálni, hogy „börtönbe”. A politikusra adott reakció nem volt véletlen, hiszen Simonka költségvetési csalás gyanújába keveredett, ami miatt a Békés megyei politikus mentelmi jogát korábban felfüggesztette az Országgyűlés.

A focimeccsek világára hajazó jelenetnek az Azonnali is a szemtanúja volt, ezért megkérdeztük Simonkát, mit szól ahhoz, hogy képviselőtársai börtönbe küldenék.

„Nem újdonság” – reagált a politikus.

Simonkát arról is kérdeztük, hogy meg fogja-e szavazni a túlórával kapcsolatos módosítást, hogy ez egy jó törvény-e, ám ezekre a kérdésekre a fideszes politikus már nem volt hajlandó válaszolni. Mikor ismételten megkérdeztük tőle, nem kíván-e ezekre a kérdésekre mondani valamit, választ nem várt helyről, a kivonuló ellenzék soraiban sétáló Kunhalmi Ágnestől kaptunk.

 A szocialista politikus ugyanis meghallva, hogy Simonkát kérdezzük, maga is beszállt a politikus faggatásába. Kunhalmi azt vetette Simonka szemére, hogy az emberek 83 százaléka elutasítja a rabszolgatörvénynek is nevezett törvénymódosítást (szombaton még tüntetést is tartottak ellene), ezzel „a saját jobboldali szavazóikat köpték szembe”. 

„Hol védik meg a magyar munkást, ki ellen védik meg? Maguk ellen?”

– kérdezte Kunhalmi Ágnes Simonkától a parlamenti folyosón, de választ ő sem kapott.

FOTÓ: Simonka György / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek