Kezdenek az AfD-nek is kínosak lenni a szélsőjobbosai, de az elnökség tehetetlen

Alexander Gauland AfD-társelnök „nemzetiszocialista badarságról” beszél, az AfD egyik tartományi szervezete pedig éppen most zárta ki elnökét, aki a holokauszttagadókat támogatta megelőzőleg. A szélsőjobboldali befolyás azonban töretlen a párton belül.

Az AfD-t 2013 elején neoliberális és neokonzervatív közgazdászok, jogászok, üzletemberek, azaz – köztük két zsidó származásúval – nyugatnémet polgáremberek alapították. Alapvetően a görög euró-segélycsomaggal és eleve a közös európai valutával voltak elégedetlenek. (Mára az alapítók többsége hallani sem akar hajdani pártjáról, igen jó riportot közölt az alapító tizennyolc férfivel a Zeit Magazin tavaly.)

Hogy ráéreztek valamire a német társadalomban, mutatja: rá egy évre már majdnem sikerült a parlamenti választásokon megugraniuk az ötszázalékos küszöböt. Bernd Lucke hamburgi közgazdászprofesszornak azonban nem sikerült a pártot tovább éltetnie:

2015 nyarán azonban történt két dolog: egyrészről a pártba már addig is beszivárgó szélsőjobboldaliak sikeresen űzték el – az elnökválasztó kongresszuson leordibálva, megköpködve – Bernd Luckét, aki többedmagával azonnal ki is lépett a pártból, és ma egy aprócska liberális-konzervatív, EU-kritikus pártot vezet. Az új elnök Frauke Petry lett, aki keletnémetként már jobban értette, mit is akar a jobbra tolódó párttagság.

A másik esemény pedig a menekültválság lett, amely új témát adott a pártnak.

azaz egyre többen álltak be a neonáci szcénából az AfD-be. Ma Szárny (Flügel) néven alkotnak egy informális plattformot, két keletnémet tartományi vezető is hozzájuk tartozik, a Bundestag-frakcióban pedig legalább tizenhárman – a Die Zeit számításai szerint – erősen szélsőjobboldaliak, további harmincan pedig nacionalisták.

Azonban Petry se tudta magát hosszú ideig tartani a pártelnöki székben, már a 2017-es választáson se lehetett – noha még párt-társelnök volt –, listavezető. A választások után azonban elzavarták az elnöki székből, és Petry, aki egyéni mandátummal került be a Bundestagba, ma – Luckéhoz hasonlóan – egy másik aprócska liberális-konzervatív pártot gründolt.

A pártban tehát folyamatosan nőtt a Flügel befolyása. Petry utódjának végül azonban – kompromisszumos megoldásként –

de amióta csatlakozott az AfD-hez, pontosan tudja, mely csoportnak és mivel kell megfelelnie: azaz jól pengeti a széljobbos húrokat. Hol a német focicsapat feketebőrű játékosának szólt be, hol Anatóliában „intézte” volna el – jelentsen ez bármit – az SPD egyik török származású politikusát (vele az Azonnali később csinált is interjút), hol pedig „madárpiszoknak” nevezte a hitleri időszak jelentőségét a német történelemben.

Az, hogy Gauland lett a társ-pártelnök tavaly decemberben a szintén amúgy konzervatív-liberálisból taktikai okokból szélsőjobboldalivá lett másik társelnök, Jörg Meuthen közgazdász-professzor mellett (erről külön dokumentumfilm is készült), annak köszönhető, hogy a párt majdnem egy igazi feketeöves széljobbost tett Petry utódjának. A tavalyi kongresszus meglepetésjelöltje, aki végül Gaulandék unszolására lépett vissza: Doris von Sayn-Wittgenstein volt.

A nemesi név persze csalóka: a Sayn-Wittgenstein család elhatárolódik tőle, ugyanis

Azonban nem a neve miatt került ismét előtérbe. Doris von Sayn-Wittgenstein (amúgy az eredeti Sayn-Wittgensteinek a „zu“ vagy a „von und zu“ előtagot használják) a schleswig-holsteini szervezet vezetőjeként igen jó kapcsolatot ápolt náci körökkel. Egy holokauszttagadásra specializálódott egyesületet nyíltan támogatott is: ugyan tagadja, hogy tag lenne, de arra kért többeket, hogy anyagilag segítsék a szervezetet.

Az AfD hivatalosan mindig is elhatárolódott a holokauszttagadástól, a pártnak zsidó (vagy legalábbis orosz-zsidó) tagozata is alakult már idén. Az is igaz persze, hogy a Flügel szellemi vezetője, Björn Höcke türingiai pártelnök korábban „a szégyen emlékművének” nevezte a berlini holokausztemlékművet.

Mindazonáltal hiába erős a széljobb a párton belül, és

Már a chemnitzi zavargásoknál is visszafogott volt az AfD: helyben ugyan támogatta, de országosan a párt népszerűségének rosszat tett, hogy neonácikkal került egy plattformra. Ami egy chemnitzi AfD-snek még belefér, egy düsseldorfi vagy stuttgarti AfD-snek már újabb ok amellett, hogy inkább visszatérjen a CDU-hoz vagy az FDP-hez. Ráadásul az FDP Christian Lindner alatt maga is kikacsint széljobbra; ha pedig Friedrich Merz lesz a CDU elnöke, akkor az AfD komolyan aggódhat, hogy a nyugati hívei közül sokan – éppen a keleti AfD-sek nácizmusa miatt – egyszerűen lelépnek.

A párthoz közelálló újjobboldali értelmiség hetilapja, a Junge Freiheit egyik szerzője, a sokáig az AfD egyik szürke eminenciásaként kezelt Karlheinz Weißmann történész is azon aggódott az újságban, hogy a chemnitzihez hasonló túlzott közeledés a nácikhoz hosszú távon árthat az AfD-nek.

Éppen ezért a párt keményen közbe lépett, már csak azért is, mert Schleswieg-Holstein, amelynek AfD-szervezetét vezeti a fake-arisztokrata hölgy, nyugatnémet tartomány. Doris von Sayn-Wittgensteint tehát kizárták a pártból.

Alexander Gauland pedig a héten interjút adott a svájci konzervatív Neue Zürcher Zeitungnak, ahol felpanaszolta, hogy „a véleményszabadság sajátos értelmezése” uralkodik az AfD-ben, azaz egyesek túl sokat engednek meg maguknak. Mindazonáltal

Ez persze a valóságban nem olyan egyszerű. Egyrészről a párt igen toleráns a náci véleményekkel szemben, Gauland is általában – éppen mert maga is tart (látva Lucke és Petry sorsát) a széljobbos Flügeltől – védelmébe veszi azokat, akikre a nácigyanú árnyéka vetül. Másrészről még ha esetleg a párt el is válna egyes ilyen tagjaitól – ahogy azt most meglepő gyorsasággal tette Doris von Stayn-Wittgenstein esetében –, az nem megy egykönnyen.

Björn Höcke türingiai pártelnök ellen több mint egy évig zajlott egy kizárási eljárás, még az akkori pártelnök Frauke Petry, ahogy Alice Weidel jelenlegi frakcióvezető is a türingiai politikus távozása mellett volt – ám sikertelenül. A türingiai szervezet, amelynek a szövetségi elnökség kizárási kérelméről kellett dönteni, idén májusban egyértelműen kijelentette: a Höcke elleni vádak megalapozatlanok, maradhat a pártban. Gaulandéknak kell tehát egyre inkább igazodniuk a széljobbhoz – és nem Höckééknek a pártvezetéshez.

Pazderski ezért régóta szorgalmazza: nulla tolerancia a nácikkal szemben, valamint több megértés és realizmus a többi párt felé.

Azonban Frauke Petry sorsa intő jel: a szászországi politikus bukása akkor kezdődött el az AfD-ben, amikor a kongresszussal meg akarta szavaztatni: az AfD célja, hogy demokratikus körülmények között, akár koalícióban másokkal kormányra kerüljön. A széljobbos szárny azonban nemet mondott erre: ők nem kormányt váltani, hanem a demokratikus rendszert megbuktatni akarják.

Éppen ezért lenne időszerű, ha a pártot – amint például egy másik parlamenti párt, a Die Linke esetében már régóta történik – megfigyelné, kontroll alatt tartaná a német alkotmányvédelem. Az erre irányuló törekvéseknek azonban maga az alkotmányvédelem korábbi elnöke, Hans-Georg Maaßen szabot eddig gátat: az SPD követelésére végül leváltott főhivatalnok korábban maga tájékoztatta titokban az AfD-t, miként tud egy alkotmányos megfigyelést elkerülni.

FOTÓK: Björn Höcke / Facebook