1,5 millió dollárért adják el Einstein Isten-levelét

2018.12.04. 20:25

A Nobel-díjas tudós egyik legérdekesebb gondolatának eredeti kézirata kerül kalapács alá ma New Yorkban.

1,5 millió dollárért adják el Einstein Isten-levelét

A mai napon valamikor eladják Albert Einstein Isten-levélként hivatkozott kézzel írt levelét, amit 1954. január 3-án, egy évvel halála előtt írt német nyelven a Nobel-díjas fizikus filozófus barátjának, Eric Gutkindnak. Az akkor 74 éves Einstein addig soha nem látott módon beszél a tudományhoz és valláshoz való viszonyáról, utóbbiról nem túl pozitívan: 

„Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, a Biblia pedig kétségkívül tiszteletre méltó, ám mégis primitív legendák gyűjteménye, amelyek emellett meglehetősen gyerekesek is. Legyen az bármily kifinomult is, semmilyen magyarázat sem tud meggyőzni ennek ellenkezőjéről”

– írta Einstein. 

A levelet november 30. óta láthatják a New Yorkban tartózkodók teljes pompájában, de igazából az aukció a fontos. Az ehhez értők szerint ugyanis a levél 1,5 millió dollárért fog elkelni, azaz úgy 285 millió és 357 ezer forintért. Ez már annyira értékes, hogy talán egy magyar oligarcha sem ajánlaná fel a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak.  

via BBC

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek