Erdoğan most az e-cigaretta gyártókba szállt bele

2018.11.26. 20:45

A török elnök szerint a függőséget okozó szerek végső soron a terrorszervezeteket finanszírozzák.

Erdoğan most az e-cigaretta gyártókba szállt bele

Azt mondják ezekről az eszközökről hogy csak kis mennyiségű nikotint tartalmaznak, aztán az emberek szép lassan függővé válnak – fakadt ki Recep Tayyip Erdoğan török államfő az elektromos cigarettákat gyártó vállalatok ellen egy isztambuli konferencián, számolt be a Hürriyet Daily News. A határozott dohányzásellenes álláspontjáról ismert török államfő arról is beszélt, hogy több cég jelentkezett be kormányánál, hogy dollár százmilliókat fektetne be Törökországban e-cigaretták előállítására.

Amikor azonban kiderült, hogy a termékek legalább 10 százalékát Törökországon belül értékesítenék, akkor – Erdoğan szerint – kiderült mi is az igazi szándékuk. Azt nem részletezte, hogy mit ért ezalatt, de

a beszámolók szerint arra célzott, hogy a gyártók függővé akarják tenni a fiatalságot.

A török államfő a dohányzás és az alkohol mellett egyre nagyobb problémának tartja elektronikai eszközök iránti függőséget. „Két éves gyerekek válnak telefonfüggővé. Ez egy másik veszélyforrás. Mit tudunk ez ellen tenni? Dolgoznunk kell rajta” – adta ki az irányt.

Erdoğan szerint közel sem véletlen, hogy a terrorszervezetek legfőbb pénzügyi forrásának a drogkereskedelem, valamint az alkohol- és dohánycsempészet számít. „A függőség és a terror hasonlít egymásra. (...) A küzdelem a függőséget okozó szerek ellen, egyben küzdelem a terrorizmus forrásainak elapasztására” – állapította meg a török államfő.

FOTÓ: Instagram / Bacanak Likitleri

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek