Hol dolgozhatnak az autisták? Nagyjából sehol

Szerző: Tóth Tamás

2018.11.25. 08:00

A legrosszabb helyzetbe azután kerülnek az autizmussal élők és hozzátartozóik, ha a speciális igényű gyermek eléri a nagykorúságot. Bentlakásos intézmények szinte nincsenek, nappali foglalkoztató is kevés áll rendelkezésre és munkát találni is nagyon nehéz. Autizmus Magyarországon: negyedik rész.

Az autizmus kérdéskörével meglehetősen keveset foglalkozik a napi sajtó, ezért szülők, gyógypedagógusok és más szakemberek segítségével cikksorozatban mutatjuk be, hogy

mi az autizmus spektrumzavar, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak a családoknak, ahol valamelyik családtag ezzel az állapottal éli az életét.

Sorozatunk első részében arról írtunk, hogy mit jelent a hétköznapokban az, hogy autista van egy családban, valamint azzal, hogy a társadalom és a családok szűkebb környezete hogyan viszonyul az autizmussal élőkhöz.

A második és a harmadik részben riportalanyaink segítségével megvizsgáltuk az intézményrendszer és a gyógypedagógus szakma állapotát, az állami segítségnyújtás formáit és a rendszer hiányosságait.

A sorozat negyedik részében azt a kérdéskört járjuk körbe, hogy milyen lehetőségei vannak az autizmussal élő nagykorú személyeknek az intézményekbe kerülésre, és hogy milyenek az esélyeik a munkaerőpiacon.

Sokba kerülnek a nappali foglalkoztatók, de bejutni sem egyszerű

Dókáné Nagy Ildikó gyógypedagógus kérdésünkre elmondta, hogy a súlyosabban sérült autisták az iskola elvégzése után továbbra is a családjuk ellátására szorulnak. Alternatívaként felmerülhetnek a foglalkoztató otthonok, de ezekből kevés van, így nagyon hosszúak a várólisták is. Debrecenben a Fény Felé Alapítvány működtet ilyen foglalkoztatót.

Sárosi Éva debreceni jelnyelvi tolmács, habár határeseti intellektusú lánya nem érintett ebben a kérdésben, szintén megerősítette számunkra, hogy nagyjából a fenti lehetőségek közül választhatnak a súlyosan autista személyeket nevelő családok. Elmondása szerint ezek a személyek felnőttkorban rehabilitációs bizottság elé kerülnek, ott kapnak egy minősítést, amely alapján fogyatékossági támogatáshoz és valamennyi rehabilitációs vagy rokkantsági járadékhoz juthatnak.

Ha súlyosan fogyatékosnak minősítenek valakit, akkor van esély arra, hogy felvegyék valamelyik foglalkoztató intézménybe, amely állami támogatást kap minden hasonló állapotú személy után. Ezek többnyire nappali foglalkoztatók, és kevés is van belőlük.

Kovács Attila Görbeházán él feleségével és gyermekeivel. Fia, akit szintén Attilának hívnak, huszonkét éves, autizmusa közepesen súlyos. Az édesapa huszonkilenc évig fűtésszerelő-hegesztőként dolgozott, nagyságrendileg havi 130 ezer forintot keresett. Amikor fia nagykorú lett, nem tudták beadni egyetlen intézménybe sem, így fel kellett adnia az állását, hogy otthon lehessen vele. Jelenleg négy órában őstermeléssel és állattartással foglalkozik, a felesége, Éva pedig a pénzügyi szektorban dolgozik.

A család arra gyűjtöget, hogy sikerüljön beíratni az autizmussal élő Attilát egy nappali foglalkoztató intézménybe. Kovácsék szerint egy ilyen intézmény havi 100-120 ezer forintot is elkér a szülőktől azért, hogy a gyermekük ott lehessen. Így sem egyszerű azonban a történet, hiszen továbbra is fennáll egy probléma: minden településen a helyi lakosokat részesítik előnyben.

Attila szerint ahhoz, hogy fiukat felvegyék például Hajdúböszörménybe, ahhoz – legalábbis papíron – neki is hajdúböszörményi lakossá kell válnia.

„Muszáj egy kicsit csalni, mert másképp nem kerülhet be. De ha helyi lakos, akkor meg nem számoltathatom el az útiköltséget. Ilyen a bürokrácia: a helyi lakosok az elsők, az idegeneket nem vesszük fel” – állapítja meg Attila.

Ha nem elég súlyos az autizmusa, dolgozni sem veszik fel

Kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen eséllyel helyezkedhetnek el munkahelyeken azok az autisták, akik már betöltötték a tizennyolcadik életévüket. Ezzel kapcsolatos kérdéseinkre Baranyai György fogyatékossági tanácsadó válaszolt.

Baranyai úgy véli, az autizmussal élő személyek lehetőségei rosszabbak a munkaerőpiacon, mint bármilyen más megváltozott munkaképességű állampolgárnak.

Ahhoz, hogy egyáltalán szóba jöhessen a munkavállalás, meg kell szerezniük az egészségkárosodás megállapításáról szóló komplex minősítést végző bizottságnál a megfelelő határozatot. Ennek a határozatnak legalább negyven százalékos egészségkárosodást kell igazolnia, ekkor számít ugyanis valaki megváltozott munkaképességűnek. Ezt követően – amennyiben még fennáll a tanulói jogviszony – lehet igényelni magasabb összegű családi pótlékot is.

A negyven százalékos egészségkárosodásról kiállított dokumentummal akkreditált (védett) munkáltatóknál lehet munkát vállalni. Bizonyos esetekben megszerezhető autista személyek számára egy rehabilitációs kártya is, amely előnyt jelent az elhelyezkedés során. Baranyai tájékoztatása szerint fontos megőrizni minden korábbi, az autizmussal kapcsolatos határozatot is, hogy amennyiben szükséges, visszamenőleg is igazolhatók legyenek az egészségügyi állapottal kapcsolatos információk.

Sárosi Éva, a tizenkilenc éves, határeseti intellektusú Orsolya édesanyja szintén attól tart, hogy nehéz időszak elé néznek. Lányának ugyanis ez az utolsó éve a debreceni Könnyűipari Szakiskolában. Úgy látja,

habár gyermekkorban is vannak nehézségek egy autista számára, az igazi problémák akkor jönnek, amikor nagykorúak lesznek és megszűnik az addigi rendszer, amiben élték az életüket.

„Mikor még kiskorú és találsz neki egy olyan intézményt, ahol foglalkoznak vele, fejlesztik, van egy rendszere, reggel elviszed, ott gyógypedagógus van, azért fejlődik, még ha minimálisan is, de nem az van, hogy otthon ül a sarokban” – ecsetelte Éva. Szerinte a helyzet radikálisan megváltozik, amikor a gyermek betölti a tizennyolcadik évét. Elmondása szerint a rehabilitációs bizottságban az orvosok gyakran divatnak nevezik az autizmust.

„Az én gyerekem jól kommunikál, nem fog ott maga alá pisilni, meg szétverni a rendelőt, ezért azt mondják, hogy neki semmi baja”

– mondta Éva.

Ettől kezdve pedig semmilyen támogatásban nem részesül, semmilyen lehetősége nincs annak az autistának, aki Orsolyához hasonlóan nem súlyosan érintett, hanem határeseti intellektusú. Nem veszik fel akkreditált munkahelyekre, mert nincs papírja arról, hogy megváltozott munkaképességű, máshová pedig azért nem veszik fel, mert látják rajta, hogy nem olyan, mint a többség. Éva úgy fogalmazott: hiába tud egyedül utazni a villamoson, egyedül élni, főzni magára sohasem fog tudni. Hiába kommunikál jól, ha nem eszik addig, amíg elé nem teszik az ételt.

„Az én gyerekem húsz lesz novemberben, de nem tud cipőt kötni. De ha elviszem a rehab bizottság elé, azt mondják fogják mondani, hogy tud beszélni, ez nem autista, mi van vele. Hová fogják fölvenni dolgozni? Sehova!”

– panaszkodott Éva. Szerinte vannak olyan munkafolyamatok, amelyeket el tudnának végezni autisták. Fontos számukra a rendszer, a munka pedig ezt adná vissza nekik. Éva úgy látja, hogy azokkal az autistákkal vannak problémák, azok válnak egy idő után agresszívvé, akiknek ez nincs meg az életében.

Módszer van, csak munkáltató nincs hozzá

Baranyai György fogyatékossági tanácsadó szerint azért tudnak nehezebben elhelyezkedni más fogyatékossággal élő társaikhoz képest a nyílt munkaerőpiacon, mert sok esetben másképp gondolkoznak, másképpen látják a világot, így a foglalkoztatásuk egyáltalán nem illeszkedik a munkáltatók többségének az elképzeléseihez.

A munkakör ellátásához szükséges készségek, ismeretek és a munkavállaló egyéni képességeinek egybeesését a Lantegi-módszer segítségével lehet felmérni, de Baranyai szerint ezt Magyarországon kevésbé használják.

Ennek oka, hogy minden egyes álláskereső és munkáltató esetében órákat vesz igénybe a profil megalkotása, erre pedig a munkáltatók többsége nem hajlandó időt szánni.

Jelentős szerepet tulajdonít Baranyai a munkaerőpiaci szolgáltatóknak, ezek közül is főképp a Támogatott Foglalkoztatás (TF) módszertant használóknak, amely által nagyobb eséllyel helyezkedhetnek el az álláskeresők. A módszertan szerint az álláskeresőt egy mentor kíséri el a munkahelyre, aki az első napokban ott marad vele, és közösen végzik a munkát. Ilyenkor a munkavállalónak lehetősége van arra, hogy kipróbálhassa magát különböző munkaszituációkban, akár élesben is. Ezt követően a mentorral közösen találják ki azt, hogy mi is lenne a leginkább megfelelő munkakör a számára.

Sajnos a Lantegi-módszerhez hasonlóan Kelet-Magyarországon többnyire ez is csak elméletben működik, Baranyai ugyanis a következőképpen zárta válaszait:

„Hajdú-Bihar megyében nem ismerek olyan munkaerőpiaci szolgáltatót, aki TF módszertan szerint végezné a tevékenységét, illetve olyat, akinek lenne arra kapacitása, hogy órákon keresztül csak egy klienssel foglalkozzon egy ember.”

A nekünk nyilatkozó szülőkkel és szakemberekkel történt beszélgetések, valamint levélváltások után egyértelműen kiderült számunkra, hogy habár iskoláskorban is vannak nehézségek,

a legrosszabb helyzetbe azután kerülnek az autizmussal élők és hozzátartozóik, ha a speciális igényű gyermek eléri a nagykorúságot.

Bentlakásos intézmények szinte nincsenek, nappali foglalkoztató is kevés áll rendelkezésre, ezeket pedig nem is tudja minden család megfizetni. Munkát találni pedig még azoknak az autistáknak is nagyon komoly nehézséget jelent, akik képesek lennének egyes munkakörök betöltésére.

Sorozatunk első négy részében az autizmussal érintett családok lehetőségeivel és problémáival, valamint az autisták segítésére kidolgozott intézményrendszer hiányosságaival foglalkoztunk. Az ötödik, egyben záró részben a már létező kezdeményezések bemutatása mellett szót ejtünk majd azokról az érintettektől származó javaslatokról, amelyek sokat javíthatnának autista embertársaink és családjaik életén.