A nacionalizmus visszaszorítását szolgálja, hogy nem lehet Mohamedet pedofilozni

Pontosan tudhatta a Mohamed pedofilozásáért elítélt osztrák nő, hogy el fogják ítélni: maga idézte fel előadásában az előző, hasonlóképp végződő esetet.

2009 őszén Elizabeth S. előadást tartott az FPÖ képzési intézetében egy, az iszlámról szóló előadássorozat keretében. Ezen az előadáson többek között elhangzott egy mondat, amelyben utalást tett Mohamed állítólagos pedofíliájára. Ezért 2011-ben az osztrák bíróság a hölgyet vallási tanok megsértése miatt ítélte el.

A többi mondat – amelyek miatt az eredeti vád uszítás volt – a bíróság szerint belefért a szólásszabadságba. Miután S. asszony az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, ez év október végén megszületett a döntés: az osztrák bíróság ítélete jogos volt, és nem sértette a hölgy véleménynyilvánításhoz való jogát. (Ahogy arról Techet Péter részletesen beszámolt az Azonnalin.)

2009-ben ugyanis már elítéltek egy nőt hasonló ügyben: Susanne Winter FPÖ-politikus 2008-ban az osztrák szélsőjobboldali párt újévi összejövetelén Mohamedet „Kinderschände”-nek, azaz „gyerekek meggyalázójának” nevezte.

Az osztrák bíróság Wintert huszonnégyezer eurós pénzbüntetéssel és három hónap felfüggesztettel sújtotta uszítás és vallási tanok lealacsonyítása miatt. Az államügyész beszédében rámutatott, hogy „ezzel az ítélettel egy általános jellegű megelőző határt kell húzni”, mivel az alapjogokban benne foglalt korlátok nem engedik, hogy valaki az alapjogait különösen széles terjedelemben gyakorolja azon az áron, hogy mások alapjogainak érvényesülését így visszanyesse.

Míg a magyar nyelvű tudósítások kiragadtak részleteket a beszélgetésből, lehet, hogy nem ártana idézni a kifogásolt mondatokat tartalmazó szövegrészeket:

+ „Az egyik legnagyobb problémánk manapság, hogy Mohammedet az ideális férfiként látják, tökéletes emberként, tökéletes muszlimként. Ez pedig azt jelenti, hogy egy muszlim férfi legfőbb kötelessége olyanná válni, mint Mohammed, őt utánozni, az ő életét élni. Ez nem a mi társadalmi szabályaink és törvényeink szerint folyik. Mivel harcos volt, elég nagy nőcsábász hírében állt, hogy így fejezzem ki magam, szeretett gyerekekkel is kavarni. És a mi fogalmaink szerint nem volt tökéletes ember. Ez pedig ma hatalmas probléma számunkra, mert a muszlimok összeütközésben vannak a demokráciával és a mi értékrendszerünkkel.”

+ „A legfontosabb a Hadith-gyűjteményből, amit minden jogi iskola elismer, az a Sahih Al-Bukhari. Ha egy Hadithot Bukhari szerint idéztek, akkor biztosak lehetünk benne, hogy minden muszlim elismeri. És elég buta módon az Al-Bukhariban van leírva ez a dolog Aishával és a gyerekszexszel.”

+ „Emlékszem a nővéremre, már párszor ezt meséltem; hogy mikor (S.W. – Susanne Winter) Grazban az elhíresült beszédét mondta, a nővérem felhívott és azt mondta: »Te jó ég! Te mondtad ezt neki?« Mire én: »Nem, nem én voltam, de bárki utánaolvashat, nem titok.« Mire ő: »Ilyet nem lehet mondani.« Erre én: »Egy 56 éves meg egy hatéves? Minek neveznéd ezt? Mondj egy példát! Hogy nevezzük ezt, ha nem pedofília?« Erre ő: »Na jó, de hát ezt egy kicsit körbe kellene írni, diplomatikusabban mondani.« A testvérem példája szimptomatikus. Már annyiszor hallottuk: »Azok más idők voltak.« Pedig sem akkor nem volt ez rendben, sem ma nincs rendben. Pont. És ma is megtörténik. Ezt nem lehet jóváhagyni. Átszabják a valóságot, mert az igazság olyan szörnyű.”

Mi derül ki ezekből az idézetekből? Kiderül, hogy S. asszony tudott Winter elítéléséről, sőt, a családjában valaki neki tulajdonította Winter információit. S. asszony mindezzel nem törődött, éppen ellenkezőleg, a prezentációs és az előadói technikákra is fittyet hányva még fel is vágott vele a hallgatósága előtt.

Magával az eseménnyel kapcsolatban a következő furcsaságok merültek fel:

1. A feljelentést egy újságíró tette, aki undercover volt jelen ezen a szemináriumon: ez azt feltételezi, hogy a szóban forgó nyilvános oktatási rendezvényen kizárták az újságírókat.

2. Egy iszlámról szóló oktatási rendezvényen nem volt jelen muszlim vallású szakértő, ami arra engedhet következtetni, hogy a rendezvény nem feltétlenül oktatási céllal jött létre, hanem politikai céllal.

3. Érdekes lehet még, hogy a fentiek fényében az S. asszony esetében eljáró bíró különbséget tett a két nő megnyilatkozásában, és S. asszony ügyében éppen a szólásszabadságra hivatkozva nem uszítás címén, hanem „csak” vallási tanok megsértése miatt született ítélet.

Mi értelme van az osztrák blaszfémia-törvénynek?

Éppen az osztrák bíró ítélete miatt a magyar nyelvű véleményekben megjelent az osztrák jogrendszer blaszfémiára vonatkozó törvényének problematikussága is. Ez a gondolat az osztrák sajtóban is felmerült már. 

Ez hosszú idő. Körülbelül tíz-tizenöt éve már megfigyelhető, hogy Európa-szerte terjed a nacionalizmus és a populizmus, és az ezekre való igényt a szélsőjobboldali politikai erők maximálisan kihasználják – mindezt úgy, hogy erősen feszegetik a demokrácia, többek között a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás határait.

A német nyelv sztenderd, a köz- és nyilvános beszédben használt változata olyan változásokon ment keresztül a háború után, amelyek a magyar nyelvvel nem történtek meg. Ezek a változások lecsapódtak például olyan törvényekben, amelyek bizonyos mértékig korlátozzák a szólásszabadságot: ilyen a holokauszttagadás büntetése, vagy a blaszfémiatörvény.

Az elmúlt években viszont német nyelvű szélsőséges nézeteket valló politikusok és közbeszélők, véleménynyilvánítók is egyre messzebb mennek el a szólásszabadság határait feszegetve, amit egyrészt a nyugati demokráciák és az EU érthető módon igyekeznek visszaszorítani, másrészt ezek a precedensek fogják megindítani a változást olyan jogi meghatározások esetében, amelyek mára elavultak vagy lényegtelenek.

Félreértelmezhető-e a szólásszabadság?

Ez lehetne egy szép végszó is, de a magyar nyelvű vita szintén olyan víziókba, utalásokba, állításokba fajult, mint amiket S. asszony és Winter is felvázoltak.

Azt gondolom, hogy a kék plakátok országában az emberi gondolkodást olyan durva torzítás érte az elmúlt években, ami egy társadalom széles rétegeinek visszafordíthatatlan pszichózisát okozta (és aminek szintén megvolt már a történelmi és szocializációs táptalaja, ahol a magokat el lehetett ültetni). 

Ezt ellensúlyozandó született ez az írás.

Az ember tudásának 2-3 százalékát kívülről kapja, 97 százalékát maga szerzi be tapasztalat útján. Vannak olyanok, akiknek tapasztalatai a világba, az emberekbe és az életbe vetett bizalmat erősítették, és ezzel a bizalommal élik az életüket. Ez a cikk nekik szól elsősorban: nincsenek egyedül.

A szerző német-történelem szakos középiskolai tanárnő.