Nem csak a háborút, a helyieket is meg kell, hogy nyerje magának Kijev Kelet-Ukrajnában

Kellő akarattal és egy kis nyugati segítséggel nem elhanyagolható fejlődést produkált az ukrán államapparátus a konfliktus sújtotta keleti régiókban. Rájöttek, hogy a lakosság bizalmára is szükségük van, ha nem ők akarják a rövidebbet húzni Moszkvával szemben, úgyhogy az állam és az önkormányzatok nekiálltak szolgáltatni.

Ennek a cikknek egy részét az Azonnali Reggeli fekete nevű hírlevelének olvasói már ma reggel megkapták postaládájukba. Kérj hírlevelet te is!

Az eddig tízezernél is több halálos áldozatot követelő kelet-ukrajnai válság négy és fél évvel ezelőtti kitörésében – az orosz előkészítő műveletek mellett – jelentős szerepet játszott, hogy a helyi lakosság nem igazán szívlelte az új kijevi vezetést, és úgy általánosságban is igencsak bizalmatlan volt az ukrán államapparátussal szemben. Az ukrán elit ennek a jelentőségét elég jól felismerte, és a fegyveres összecsapások lecsendesedését követően a központi ellenőrzés alatt maradt területeken

A szakadár régiókban elég kiterjedt újjáépítési munkálatok zajlanak. Az intenzív harcok által sújtott Szlovjanszkban járva már nem sok minden látszik abból, hogy 2014 júliusában itt még javában lőtték egymást az ukrán erők és a felkelők.

A százezres város egyik külső kerületében, külföldi kollégákból álló újságírócsoportunk meglátogatott egy felújított iskolát, melyet a konfliktus kezdeti szakaszában foglaltak el a szakadárok. A részben ukrán, részben külföldi – jelen esetben japán – pénzből megvalósuló teljes körű renoválást követően a gyerekek olyan körülmények között tanulhatnak, mely lazán veri a hazai vidéki átlagot. Leszámítva persze, hogy itt azért elég veszélyes játékszereket is találhatnak a kicsik szabadidő közben. A hátramaradt tüzérségi eszközöket nem célszerű piszkálni, és erre úton-útfélen figyelmeztetik is őket.

Az aktuális frontvonaltól mindössze alig több, mint 10 kilométerre fekvő félmilliós Mariupolban a helyi bezzegiskola már a budapesti gimnáziumokat is megelőzi felszereltség tekintetében. Hogy mást ne mondjunk, az informatikateremben 3D-nyomtatóval kísérletezhetnek a diákok, de a nálunk hanyatlóban lévő természettudományos oktatást is igencsak impozáns kísérleti eszközökkel könnyítik meg. Ja, és mindezt állami, és önkormányzati forrásokból.

Topmenedzserek a városházán

Amíg nem szelte át híd az Azovi-tengert a Fekete-tengertől elválasztó Kercsi-szorost, az elképzelések szerint Mariupolon keresztül vezetett volna az egyetlen szárazföldi út az oroszok által annektált Krím-félszigetre. A város megtartása tehát kulcsfontosságú feladat volt, amit azonban nemcsak katonai feladatként értelmeztek Kijevben.

Mariupol élére a helyi acélművek negyvenes éveik elején járó korábbi menedzserei kerültek, akik láthatóan nagyon jó érzékkel vezetik a várost.

Nem akarom elkendőzni a valóságot:

A helyiek egy helyen, láthatóan elég hatékonyan és gyorsan intézhetik minden ügyes-bajos dolgukat az útlevéligényléstől kezdve a gépjárművek regisztrálásáig. Ez itthon sincs azért olyan régóta így. A USAID anyagi segítségével a közelmúltban megvalósuló fejlesztést az elkövetkező hónapokban – immár saját forrásból – új szintre akarják emelni, például mobil ügyintézőket is kiküldenének a mozgásukban korlátozott lakosokhoz.

Hogy mennyire komolyan veszi az új városvezetés a lakosok bizalmának elnyerését, mi sem mutatja jobban, minthogy a helyi közbeszerzési rendszert mindenki számára átláthatóvá tették.

A Transparency International helyi szervezete 2018-ban a leginkább átlátható gazdálkodást folytató város címét adományozta Mariupolnak. 

„Csak azok az árulók, akik fegyvert fogtak”

Ezt Ariv Bagirov, egy szeverodonyecki blogger válaszolta arra a kérdésemre, hogy mit gondol azokról a helyiekről, akik a megszállt területekre, vagy Oroszországba költöztek a konfliktus kirobbanását követően. A felkelők kezén lévő Luhanszk helyett a régió jelenlegi közigazgatási központjának számító városban a harcok miatt bezárt az európai szinten az egyik legnagyobbnak számító vegyipari üzem, szakmunkások ezreit hagyva munka nélkül. Sokan közülük Oroszországban igyekeztek kamatoztatni tudásukat.

A Szeverodonyeck központjában igazi lokálpatriótaként körbekísérő férfi megértően beszél a helyi lakosságot igencsak nehéz döntés elé állító helyzetről. A szűkös kilátások miatt az elvándorlás korábban is komoly problémát jelentett a városnak. Ezt az ideérkező belső menekültek sem tudják ellensúlyozni. Sőt elhelyezésük még inkább kihívások elé állítja a helyi vezetést.

Az orosz anyanyelvű Ariv ugyanakkor maradni akar, noha anyja révén Izraelbe, apja révén akár Azerbajdzsánba is emigrálhatna. Ő ugyanis „első generációs ukránnak” tekinti magát, és a fideszesekkel ellentétben Moszkva helyett inkább Brüsszelt választaná.

Egy átlagos helyi kocsmában azonban már máshogy vélekednének a személyes identitásukról, ismeri el Ariv. De, mint mondta,

Ezt igyekeznek elősegíteni a javarészt nyugat-európai kormányok által finanszírozott projektekben résztvevő helyi civilszervezetek is. A pár kis irodácskából álló központjuk tárgyalójában látogatásunkkor épp a rendőrség képviselői egyeztettek helyiekkel és szakemberekkel a fiatalkorúak bűnözésével szembeni hatékony fellépésről.

Az állami felújítási programok és a külföldi segélyek mellett a civilszervezetek is nagy szerepet játszanak abban, hogy az „Ukrajna–projekt” jóval szimpatikusabb legyen az orosz ajkú helyiek számára a Moszkva által kínált lehetőségeknél. Személyes – természetesen nem túl reprezentatív – tapasztalataim szerint korántsem igaz az az oroszbarát magyar politikusok és hírportálok által előszeretettel hangoztatott nézet, miszerint Kelet-Ukrajna orosz anyanyelvű lakossága majdhogynem egyhangúan a Kijevtől való függetlenséget támogatja. Hogy ez annak köszönhető-e, hogy az ukrán államapparátus az utóbbi években kitüntetett figyelmet szentelt a keleti részeknek, vagy a csendes többség már korábban is inkább Kijevhez húzott, nem tudom.

Tetszett a cikk? Javarészt az Azonnali ma reggeli hírlevelében megjelenteken alapul! Iratkozz fel te is a Reggeli feketére, hogy ne maradj le minderről!

FOTÓK: Bakodi Péter / Azonnali