+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Pál Benedek
2018. november 15. csütörtök, 07:45
Varsóban még mindig nem tudják eldönteni, hogy egy vagy két felvonulás volt-e a százéves függetlenség évfordulóján, eközben Krakkóban a lengyelek politizálás helyett az utcán buliznak, vagy a moziban röhögnek saját magukon. Velük együtt nevetve nehéz volt eldönteni, melyik az igazi Lengyelország.

Sto lat: lengyelül száz év, a születésnapi jókívánság egyik formája. Élj száz évig, élj sokáig. Lengyelország vasárnap ünnepelte függetlenségének századik évfordulóját.

 

1918 a lengyeleknek az újjászületést, egy 123 éves álom beteljesülését, a nemzeti szabadság kezdetét jelenti. Az elmúlt száz év után mindenképpen büszkén ünnepelhetnek, hiszen ezért a függetlenségért és államuk létéért a XX. században is keményen meg kellett küzdeniük. Nemcsak államiságuk megőrzésére lehetnek büszkék a lengyelek, hanem azért is, mert a szabadság és függetlenség melletti kiállás sok esetben egyet jelentett az erkölcsi jó választásával is.

 

A mai lengyel identitás egyik fontos része, hogy az elmúlt száz évben Lengyelország szembeszállt a megszálló hatalmakkal és a XX. század két elnyomó ideológiájával, a nácizmussal és a kommunizmussal. A lengyel földalatti ellenállás harca a második világháborúban és a lengyel munkásság szembeszállása a kommunista diktatúrával ugyanolyan fontos a nemzeti emlékezetben.

 

Viszont nemcsak a történelmi helytállás adhat okot az ünneplésre. A rendszerváltás után elmúlt 29 évben Lengyelország gazdaságilag is függetlenedni tudott: a lengyel gazdasági csoda a keleti blokk volt szocialista országai között példamutató.

 

2018-ban egy szabad és gazdaságilag prosperáló Lengyelország ünnepelhetné a függetlenségi centenáriumát, vagyis azt az eseményt, amely talán a legkevésbé megosztó az ország történelmében.

 

A lengyel belpolitikai vitákat követve azonban egy rendkívül megosztott társadalom próbált együtt ünnepelni. Az, hogy ez mennyire sikerült, bonyolult kérdés.

 

Megint összevesztek a varsói függetlenségi meneten

 

A politikai vezetés mindenképpen elmulasztotta az esélyt, hogy ez egy igazán össznemzeti ünneplés legyen. Krakkói utcáit járva azonban mégis az látszott, hogy maguk a lengyelek tudnak együtt ünnepelni a politikától függetlenül. Az elmúlt hetek egyik központi kérdése a november 11-i varsói függetlenségi menet volt. A felvonulásról minden évben komoly viták vannak.

 

Ennek legfőbb oka, hogy a menet főszervezői olyan szélsőjobboldali szervezetek, mint a Nemzeti Radikális Tábor (Obóz Narodowo-Radykalny, ONR) vagy az Összlengyel Ifjúság (Młodzież Wszechpolska), amelyek nyíltan vállalják a kontinuitást az azonos nevű két világháború közötti lengyel falangista, fasiszta szervezetekkel. A helyzet iróniája, hogy a harmincas években maga Piłsudski marsall, a lengyel függetlenség atyja tiltotta be az ONR-t.

 

 A külföldi média igazán csak tavaly fedezte fel a menetet a xenofób transzparensek miatt. Az elmúlt években a felvonulás viszonylag békés volt, a mélypont 2012-ben jött el, amikor a szélsőjobb összecsapott az antifasiszta ellentüntetőkkel. Viszont fontos hozzátenni, hogy a menet másik, elég nagy része lengyel zászlókkal felvonuló hétköznapi polgárokból állt mindig is. Ez a probléma idén mutatkozott meg leginkább.

 

A szélsőjobboldali menetet ugyan a leköszönő PO-s varsói polgármester megpróbálta betiltani, de a bíróság végül engedélyezte azt. A legfontosabb kérdés ezért az volt, hogy a PiS-es elnök által az utolsó pillanatban szervezett „Fehér-piros” névre keresztelt felvonulás hogyan viszonyul majd a másikhoz, a szélsőjobb által szervezett függetlenségi menethez.

 

Végül a szervezők egy közös felvonulás mellett döntöttek, Andrzej Duda elnök pedig minden lengyelt a fővárosba hívott, hogy a nemzeti, fehér-piros zászlók alatt vonuljanak fel. Nagyjából 250 ezer ember vonult vasárnap Varsó belvárosában, ami a rendszerváltás óta a legnagyobb utcai esemény volt Lengyelország történetében.

 

November 11-e óta azonban teljes a zavar a lengyel közbeszédben. Senki sem tudja, hogy ez akkor most egy vagy kettő felvonulás volt-e.

 

A PiS-es lengyel állami vezetők mindent megtettek, hogy a menet elejét elkülönítsék a hátul vonuló szélsőjobbtól, de a két menet elvileg egy volt, és egy útvonalon haladt. Az ONR és az Összlengyel Ifjúság jelenléte, valamint az általuk meghívott olasz neofasiszták azonban nem vetnek jó fényt az egészre.

 

A külföldi média pedig 250 ezres nacionalista felvonulásról ír, ami viszont nem felel meg valóságnak, hiszen a szélsőjobb csak egy töredéke volt a menetnek, a hétköznapi lengyel polgárok sokkal többen voltak.

 

Éppen emiatt az elmosódó határ miatt kritizálják most sokan az állami vezetőket. Azontúl, hogy a szélsőjobb jelenléte teljes PR-katasztrófa a külföld felé, bizony a lengyelek nagy részének is elidegenítő volt. Átlagos lengyel fiatalokkal beszélgetve mindenképpen ez látszik.

 

Marek Raczkowski karikatúrája pedig elég jól leírja sok lengyel hozzáállását az ünnephez.

 

 

A szöveg magyarul így hangzik: „Apa, miért megyünk haza kerülőúton?” „Ünneplünk.”

 

A válasz lengyelül ugyanúgy jelenti azt, hogy elkerüljük az ünnepet.

 

Jó példa az a varsói ismerős házaspár, akik amúgy egyértelműen büszkék lengyelségükre, de a lány édesapja a Kongói Demokratikus Köztársaságból jött tanulni Lengyelországba. Ők évek óta nem mennek ki az utcára, inkább Márton-napi hagyomány szerint poznani kiflit sütnek otthon.

 

Csakhogy Lengyelország nem egyenlő Varsóval 

 

Az, hogy mi történik a többi nagyvárosban éppen olyan fontos, mint ami a fővárosban zajlik. Délen,

 

Krakkóban nagyon más volt az ünneplés. Itt látszott igazán, hogy a lengyelek valóban tudnak együtt ünnepelni.

 

Vasárnap Krakkó óvárosában tényleg egy olyan társadalmat láttam, amely tisztában van nemzeti öntudatával és nem feltétlenül van szüksége stadionok lelátóiról kölcsönzött eszközökre, hogy ünnepeljen. A krakkóiak délben összegyűltek a Ryneken, a város főterén, elénekelték a himnuszt, hogy aztán egész nap lengyel zászlókkal korzózzanak a Planty-én, a városfal helyén futó sétányon, vagy megtöltsék az óváros kávéházait. Este pedig újra együtt énekeltek a Ryneken olyan régi patrióta dalokat, mint a „Na Wawel”.

 

És tényleg, hogyan másképp ünnepeljenek egy szabad és gazdag európai ország polgárai, minthogy közösen élvezik a szabadságot és a gazdagságot?

 

Magyarként mindenképpen irigykedve nézte az ember, ahogy a lengyelek együtt tudtak ünnepelni egy felemelő pillanatot politika nélkül.

 

A krakkóiak közül egyébként nagyon sokan a mozi mellett döntöttek. És igazuk van.

 

A lengyel film az egyik legjobb dolog, amivel a 100 éves lengyel függetlenséget ünnepelni lehet

 

A lengyel filmek nemcsak jók, de rendkívül fontosak is az országban. Nemcsak abból a szempontból, hogy a lengyelek büszkék világhírű filmrendezőikre, de a filmek a közbeszédben fontos szerepet játszanak. Elég ha csak a közelmúltbeli Kler-re és annak sikerére gondolunk.

 

A lengyel filmek azonban nemcsak jelenkori társadalmi témákról szólnak, de Lengyelországban évről évre nagyon sok történelmi film készül, amelyek általában meglepően jók. Én végül két lengyel filmet is megnéztem aznap. Mindkettőben volt valami olyasmi, ami szeretetre méltó a lengyel gondolkodásban. A Kamerdyner (Komornyik) idei lengyel film a tengermelléki kashubokról szól, akik kisebbségként 1918-ban Lengyelországot választották, amit aztán a nácik 1939-ben véresen megtoroltak.

 

Ugyan Lengyelországban is komoly ellentétek vannak az emlékezetpolitika körül, de a lengyelekben ott van a vágy a történelmi tisztánlátásra.

 

Ez utóbbinak ugyan ellentmondanak az idén megszavazott „holokauszttörvény” körül zajló a viták, de a lengyel kultúrában igenis ott van az érzékenység és egy komplex hozzáállás saját történelmükhöz. A másik, a Rejs (Hajóút) pedig egy 1970-es kultikus vígjáték, amit talán a magyar Tanúhoz lehetne hasonlítani. A lengyelek ugyanúgy idézgetnek belőle, mint mi a Tanúból, és persze a film a Lengyel Népköztársaság hétköznapjain élcelődik.

 

Miközben a lengyel kultúrában mindig ott az emelkedettség és a történelmi tragikum, ugyanúgy fontos része a szatirikus komédia.

 

A lengyeleknek van öniróniájuk és szeretnek önmagukon, saját lengyel valóságukon nevetni.

 

Utóbbi ékes példája, hogy az Ucho Prezesa (A pártelnök füle), amely egy aktuálpolitikai szatírasorozat a YouTube-on, már a harmadik évadnál tart többmilliós nézettséggel.

 

A krakkói moziban a lengyelekkel együtt nevetve nehéz volt eldönteni, melyik az igazi Lengyelország.

 

Az, amelyik a varsói politika bénázása ellenére együtt ünnepel, énekel és sétál Krakkó utcáin vagy az, amelyik EU-s zászlót éget Varsóban? Az, amelyik rendkívül komplexen látja a történelmet, érzékeny a kultúrára és tud magán nevetni, vagy az, amely paranoid nacionalizmustól hajtva izolálja magát a világpolitikában?

 

Krakkói hétköznapjaim során szerencsére általában az előbbi Lengyelországgal találkozom, miközben tudom, hogy létezik a másik. Vasárnap Krakkóban sétálva úgy tűnt, hogy a normalitás tud többségben lenni. Mindenesetre magyarként és közép-európaiként sokat tudunk tanulni a lengyel normalitásból.

 

Éljen még sokáig a normális Lengyelország!

 

A szerző Krakkóban él, a Stowarzyszenie Willa Decjusza kulturális alapítvány gyakornoka.

 

NYITÓKÉP: Bakó Bea / Azonnali

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szijjártó Péter videón jelentette be, hogy vasárnap reggeltől vége a Németországgal szemben bevezetett korlátozásoknak.

Három halottja van a koronavírusnak szombat reggelre, ráadásul már 2279 gyógyultat is fel tudunk mutatni.

A héten lezajlott szerb kupában az még összejött, hogy maximum ezer ember menjen ki a meccsre, de semmi másról nem gondoskodtak különösebben a szervezők.

Sokan mondjuk nem voltak, de legalább csináltattak maguknak Trianont éltető pólókat. Volt trianonozás, román himnusz és kulturális műsor is. Videóriport!

A brit titkosszolgálatok már régóta a kínai kapcsolatok újraértékelését szorgalmazzák, de Nagy-Britannia sok szempontból együttműködik az országgal, így kényes a helyzet.

Nem ez az első eset, hogy rátámadtak az iszlám vallást betiltani akaró Stram Kurs vezetőjére, Rasmus Paludanra.

Eddig mi kérdeztünk, most viszont a ti koronavírus-járvánnyal kapcsolatos instagramos kérdéseitekre válaszolnak a politikusok.

A hét kérdése

Egy etnikailag sokszínűbb Nagy-Magyarországban a politikai térkép is egészen más lenne, mint most. Hogy mennyire, arról csináltunk egy szavazást!

Azért ide elnéznénk

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Mi fog történni az albérletpiaccal a koronavírus-járvány miatt kibontakozó gazdasági válság hatására? Június 9.

Ipari stílusű bútorok, munkavédelmi plakátok és sok más június 13-án.

Ezt is szerettétek

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás