Merkelt a német Sebastian Kurz követi?

Az október végi hesseni választások után Angela Merkel bejelentette: nem indul újra a CDU elnöki posztjáért. Merkel 2000 óta vezeti a pártot. Az utódja ott folytatja, ahol Merkel most abbahagyta? Vagy éppen ott, ahol Merkel tizennyolc éve elkezdte?

December második hétvégéjén tartják pártelnökválasztó kongresszusukat a német kereszténydemokraták (CDU). Noha már tizenkettőnél is több induló jelentkezett be a versenybe, esélyesnek összesen három személy számít: a jelenlegi főtitkár Annegret Kramp-Karrenbauer, a jelenlegi egészségügyi miniszter, Jens Spahn és a CDU frakcióvezetését 2002-ben feladó, azóta a gazdaságban megtollasodott Friedrich Merz.

A nagy kérdésre, hogy a párt mennyire folytassa a merkeli centrumpolitikát, ami miatt ugyan a CDU ma minden irányba koalícióképes, de stabilan harminc százalék alá zuhant, a két választ leginkább két személy jeleníti meg. Kramp-Karrenbauer főtitkárként értelemszerűen inkább a jelenlegi irány embere. Hosszú ideig a még csak harmincnyolc éves, homoszexuális Spahn számított a Merkel-kritikus konzervatív jobboldal üstökösének – de Friedrich Merz bejelentkezése óta inkább csak tábortűznek tűnik.

Friedrich Merz ennek a klubnak tagja és reménysége volt – és ma ő lehet a késői bosszújuk Merkellel szemben.

Fiúbuli

Friedrich Merz részben francia származású, nyugatnémet, konzervatív, jópolgári családból jön a vidékies, katolikus Sauerlandból. Nagyapja náci párttagként polgármester, apja pedig bíró volt. Klasszikus műveltség, zenei képzés, vallásos neveltetés, majd jogi tanulmányok – ahogy az a nagykönyvben meg van írva a „hogyan kezdj CDU-karriert?” címszó alatt.

A CDU ifjú politikusaként Merz része volt azon Andok Paktumnak, amelyet számos, akár a mai napig is befolyásos fiatal CDU-s férfi kötött egy közös repülőút alkalmával a dél-amerikai Andok felett Venezuelából Chilébe tartva. A fiatal politikusok megfogadták, hogy soha nem fognak egymás ellen indulni belső választásokon, és egymás karrierjét kölcsönösen segítik. Azon az 1979-es éjszakai repülőúton ott volt – a Spiegel 2003-as tényfeltáró cikke szerint – Friedrich Merz mellett többek között Elmar Brok vagy Hans-Gert Pöttering, akik ma EU-s szinten politizálnak, Günther Oettinger jelenlegi német EU-biztos, Volker Bouffier nemrégiben újraválasztott hesseni kormányfő és Franz Josef Jung egykori védelmi miniszter is.

1998 után, amikor Helmut Kohl elvesztette a választást, ezen generáció számára nyílt volna meg az út. Merz 2000-ben frakcióvezető lett, és egyrészről kemény keresztény-konzervatív, másrészről neoliberális javaslatokkal szolgálta ki a hagyományos CDU-bázist.

A háromgyerekes Merz, aki egyszer azt mondta: „nem fogok elnézést kérni azért, mert húsz éve ugyanaz a feleségem, és húsz év múlva is ugyanaz lesz”, egykoron a házasságon belüli nemi erőszak büntethetősége ellen szavazott. Emellett szigorította volna a vallási érzületek megsértésének büntethetőségét, és ellenezte a melegházasságot.

A kohli, nyugatnémet CDU-ban Merz mindenképp a mainstream része volt. Ezért volt meglepő, amikor a 2000-ben pártelnökké választott Merkelnek sikerült – Helmut Kohl és Wolfgang Schäuble után – szintén kiszorítani. A kemény vitastílusáról ismert Merznek sokan nem bocsátották meg – de legalábbis csalódtak benne –, hogy 2002-ben olyan könnyen bedobta a törülközőt.

Merz tizenhat éve nem része a német pártpolitikának.

tucatnyi cégben tölt be felügyelőbizottsági tagságot, neves nemzetközi ügyvédi irodákban dolgozik napi ötezer eurós díjazásért. Noha továbbra is Sauerlandban él, saját magánrepülőgépével sokat megfordul Berlinben – de a politikába való visszatérése évek óta nem volt már téma. A fiatal generáció közül olyanok fognak 2021-ben szavazni, akik nem is ismerhették még Merzet, a korábbi politikust.

Mostani bejelentése, hogy tizenhat év után a CDU élén azon Merkelnek lenne az utóda, aki 2002-ben kiszorította őt, sokakat meglepett. A hírek szerint Wolfgang Schäuble ajánlotta neki a visszatérést: az egykori pénzügyminiszter, jelenlegi Bundestag-elnök ugyan hűségesen szolgálta Merkelt, de vélhetően ő sem felejtette el azért, ki is buktatta meg őt a CDU élén.

Visszajönnek a nyolcvanas évek?

De mit kínál Merz? A 63 éves politikus frisseséget, dinamizmust akar vinni a merkeli években túlságosan óvatossá, unalmassá vált CDU-ba.

Merz azonban nem harminchárom éves, mint Kurz. Merz jövőképe és ígérete, amit sokan várnak tőle, éppen a múlt: a merkeli évek előtti kilencvenes, nyolcvanas évek CDU-jához térnének sokan vissza, amikor még vallásos férfipolitikusok álltak ki a hagyományos család, a német vezérkultúra mellett, vagy a magas adók ellen.

Merkel hívei szerint viszont elmúltak már azok az idők. A CDU-t ők a modern közép pártjává tennék, amely ugyan csak huszonvalahány százalékot szerez, de egy hasonlóan erős Zöldekkel, mint a társadalmi közép másik pártjával, a megújult német társadalom „nagykoalícióját“ adhatnák. Ebben a tervben szegény-szegény szocdemek ugyanúgy meghaladottnak és ósdinak látszanak, mint Merz kohlizmusa vagy a CDU és a liberális FDP egykori természetes szövetsége.

Más szóval: a CDU és az FDP visszaszerezhetné a jobboldal egészét az AfD elől, a Merkelt kedvelő liberális balközép meg visszatérhetne az SPD és a Zöldek meghatározta baloldalra. Mintha ma is mondjuk 1986-ot, de legalábbis 1998-at írnánk.

A baloldal, amely arra vár, mikor lép már ki a tartósan negyedik helyre csúszott SPD a nagykoalícióból, éppen ezért Merznek szurkol: egy jobbra tolódott CDU teret és támadási felületet hagyna végre az SPD-nek. A folyamatosan középen álló, a balközépig belógó, merkeli CDU mellett az SPD jövője a kispártiság. Egy konzervatív és neoliberális Merz összeránthatja őket. Persze az ilyen SPD-s várakozások – saját impotenciájuk és tehetetlenségük mellett – annyit mutatnak csak: a párt se nagyon tudta otthagyni a nyolcvanas-kilencvenes éveket.

Hogy az idők azért változtak, Merz is érzi. A Zöldeket a Bild am Sonntagnak adott interjújában már „nagyon polgári, nagyon nyitott, nagyon liberális pártnak” nevezte, akikkel akár szívesen együtt is működne.

Ezzel szemben az AfD-ről azt mondta, hogy a pártban „nyíltan nemzeti szocialista hangok” vannak.

Hasonló szellemben nyilatkozott Orbán Viktor németországi híveiről Bernd Posselt CSU-politikus is az Azonnalinak. A stratégia egyértelmű: míg Merkel letett már az AfD-hez vándoroltakról, és inkább a balközép felé tájolódna, a jobbosabb CDU-s és CSU-s politikusok visszahoznák az AfD-re szavazó polgári szavazókat. A bevándorlásellenes pártnak pedig sokat árt, ha nácizzák, ugyanis a nyugatnémet tartományokban nem jön be a náci imázs. Ha már egy Merz is nácinak nevezi őket, akkor egy düsseldorfi vagy stuttgarti AfD-szavazó elbizonytalanodhat.

Merz, noha tud jobbos húrokat pengetni, szigorúan elhatárolódik a jobbszéltől. Idén például visszautasította Ludwig Erhard-díjat, mert a kuratórium elnöke azon Roland Tichy, aki egykori Wirtschaftswoche-főszerkesztőből lett mára a saját nevére keresztelt, iszlám- és bevándorlásellenes, neoliberális magazin, a Tichys Einblicke főszerkesztője, ekként pedig a jobbszél egyik kedvelt figurája.

„A nagytőke jelöltje”

A német politikában hagyományosan nem szeretik a szavazók, ha egy politikus túlságosan gazdag, vagy kérkedik a vagyonával. Merz igyekszik ezért inkább a sauerlandi vidéki családapa és nagypapa képét erősíteni, nem szívesen beszél vagyonáról vagy magánrepülőgépeiről.

Még kevésbé beszél azonban gazdasági tevékenységének árnyoldalairól.

Még a konzervatív-liberális Frankfurter Allgemeine Zeitung napilap is „a történelem legnagyobb rablóhadjáratának” nevezte a Blackrock machinációit, amivel a cég alsó hangon is több milliárd euróval rövidítette meg a német államkasszát.

Merz ugyan a botrány kirobbanása után érkezett a céghez, de nem vet túl jó fényt rá, hogy például a napokban a müncheni államügyészség házkutatást is elrendelt a Blackrock irodájában – igaz, Merzet nem gyanúsítják semmivel.

De érdekütközés miatt problematikus Merz szerepvállalása a düsseldorfi HSBC Trinkaus & Burkhardt privátbanknál is, amely kétséges részvényügyletekkel csalt adót az évek óta tartó nyomozások szerint. A kölni repteret üzemeltető cégnél – ahol Merz szintén felügyelőbizottsági tag – pedig az merült fel a pártelnök-jelölttel szemben, hogy hátráltatta a köln-bonni reptér korrupciós ügyekkel gyanúsított egykori igazgatója elleni nyomozást, ugyanis rögtön Merz fb-elnökké választása után a felügyelőbizottság feltűnően kedvező feltételeket ajánlott a botrányba keveredett volt reptérigazgatónak.

Korrupciógyanú persze nem Merz személyével, hanem „csak“ az egyes cégek kapcsán fogalmazódott meg, amelyekben Merz szerepet játszik – de ha büntetőjogi értelemben a felelőssége nem is merült fel, a politikai hitelességének árthatnak az ügyek.

Több német lapnak is birtokába került az AfD stratégiai terve, amely éppen arról szól:

Noha Merz látszólag kivülről jön, gyakorlatilag azt is lehet mondani, hogy Merkellel szemben – még ha nem is szó szerint – indul, a gazdasági szerepe miatt nagyon is mélyen a nyugatnémet elit része. A baloldal szemében pedig ő eleve nem más, mint „a nagytőke jelöltje”.

Ez pedig ténykérdés:

A gazdasági vezetők Merzet akarják.

És ha még mindig Merkel az erősebb?

Merkelt nem szabad leírni. Eleve nem bukott meg: a pártelnökségről nem lemondott, hanem nem jelölteti magát újra. De 2021-ig kitartana a kancellári poszton.

Ha Merz lesz a CDU pártelnöke, az eléggé megnehezítené persze az együttműködést a párt és a kancellár között.

A bosszú is csak így lenne édes tizenhat év várakozás után.

Azonban Merkel nem biztos, hogy olyan könnyen adja át valakinek a kancellárságot, aki egy valódi „anti-Merkel“, ahogy az eheti Spiegel cimlapja jellemzi Merzet címlapján.

Egyrészről Friedrich Merznek lesz egy komoly kihívója:

Ráadásul Kramp-Karrenbauer, akire Merkel jószívvel hagyná a kancellárságot is, komoly érdemekkel rendelkezik Merz-cel szemben.

Merzről még ma is azt tartják, hogy erős, határozott politikus – politikai pályája, amit az eddigiek alapján bukásnak is nevezhetünk, azonban nem erről árulkodik.

Ezzel szemben Kramp-Karrenbauer hét éven át volt a kicsike Saarland kormányfője, ahol előtte a „nem nőnek való” belügyminisztériumot vezette már harmincnyolc évesen. Tavaly pedig egy vesztesnek látszó helyzetből nyerte meg a tartományi választást – gyakorlatilag behúzva egy gyomrost a szocdem álmoknak. Martin Schulz, SPD-kancellárjelölt lejtmenete Kramp-Karrenbauer tavaly márciusi győzelmével gyorsult végérvényesen fel. Azaz a Merkelhez hasonlatosan sokszor lesajnált politikusnő egy komoly politikai harcos, aki Merz-cel ellentétben fontos tisztségeket töltött be, és fontos csatákat nyert.

Nem kizárt persze, hogy akár Kramp-Karrenbauer, akár Merz szerzi meg decemberben a CDU küldötteinek többségét – a kancellár 2021 után más lesz.

Van ugyanis egy nagyon fontos név, akit mindenki esélyes pártelnökjelöltnek tartott, de aki udvariasan másokat engedett most előre. Armin Laschetről, a legnépesebb, tizenhatmilliós tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália (NRW) kormányfőjéről van szó. A politikus szintén fontos csatákat nyert – például tavaly visszavette NRW-t a baloldaltól –, közben pedig közismert, hogy inkább a CDU balközepén van, aki helyesli a multikulturalizmust, a szolidáris menekültpolitikát, és a leghatározottabban elveti a párt jobbra tolását.

A mostani elnökválasztáson két jelölt is lesz NRW-ből: a két jobbos fenegyerek, azaz Merz és Spahn. Politikailag egyikhez se áll közel Laschet – de a tartományi szolidaritás (amely a CDU-n belül nagyon fontos szervezőelv) megkívánta, hogy egyiküket támogassa. Nyíltan eddig nem tette meg, de tudni lehet: Merz mögött sorakozik fel.

Ha Merz lenne a kancellárjelölt, Laschet rajta tudja így tartani a kezét. Ha mégsem, akkor pedig

Vagy egy másik jelölt teljeseíthetné be Merkel vágyát a centrumirány fenntartásáról: a Schleswieg-Holsteint a liberálisokkal és a zöldekkel irányító CDU-s miniszterelnököt, Daniel Günthert igen jól fel lehet még építeni 2021-ig. Merkelnek nem lenne ez ellenére: az északnémet, negyvenöt éves politikus politikai iránya és habitusa közel áll hozzá.

Friedrich Merzet pedig tizenhat év után, még távozóban is, újfent megverhetné így Merkel.

MONTÁZS: Bukovics Martin / Azonnali