Így ég el végleg az amerikai álom

Kardos Gábor

Szerző:
Kardos Gábor

2018.11.13. 07:36

Nem természeti katasztrófa, hanem tisztítótűz: a kaliforniai erdőtűz elől menekülő celebek végleg megvilágítják a fogyasztói civilizáció bukását.

Ha ebből a korszakból csak ez a képsor maradna meg, abban is benne lenne gyakorlatilag a lényeg: a szétplasztikázott sztár (Caitlyn Jenner) régóta kifejezéstelenné torzult szörnyarca mögött látjuk elégő luxusvilláját.

Lángok emésztették el a kaliforniai Paradise nevű várost és Malibu nagy részét, egy rakás sztárnak pánikszerűen kellett elhagynia luxusvilláját az erdőtüzek miatt. Úgy tűnik, az amerikai álom szemünk láttára ér csúfos véget Kaliforniában. Porrá és hamuvá omlik a futótűzben mindaz a mesterséges fogyasztói paradicsom, amiről a mai napig százmilliók álmodoztak. A futótüzet ugyanaz a civilizáció idézte elő, amelyik ilyen luxuskomfortot álmodott magának – nem is gondolva bele, milyen nagy árat kell mindezért fizetni globálisan.

A sajtóban megjelenő komolyabb elemzések egyértelművé teszik az emberi tényezők, illetve a civilizációs hatások kiemelt szerepét ebben a hasonló erdőtüzekben –

épp csak a konzekvenciát nem vonják le, hogy akkor ez valójában nem is „természeti katasztrófa”, hanem tisztítótűz.

Akik eddig még nem kaptak észbe a felégetett esőerdőkben megégett orángutánok látványától és a klímaváltoztatás által állandósuló „természeti” katasztrófák immár folyamatosan érkező képeitől sem, azoknak talán ezek a sokkoló képek jelenthetik az utolsó esélyt, hogy szembesüljenek a ténnyel: mekkora tévútnak bizonyult az amerikai álom, a bolygófogyasztói társadalom álma, mely éppen napjainkban válik egyre nyilvánvalóbb módon globális rémálommá.

Ennek az egész sztorinak itt nagyon vége van

Mert mi másról szólna ez a történet, amikor a Paradise nevű város megsemmisül és Malibuban milliárdok által bálványozott sztárok sora kényszerül evakuálni a tűz martalékává váló luxusvillájából? Kell-e még ennél is erősebb és nyilvánvalóbb üzenettel bíró képsor, evidensebb jelkép, hogy ennek az egész sztorinak itt nagyon vége van és valami egészen másra lenne szükség, ha akarunk folytatást? Nem, egyáltalán nem következő epizódra, valami újabb mesterséges paradicsomot álmodó tévésorozat folytatására kell itt gondolni, hanem épp ellenkezőleg: ebből a végletes és végzetes álmodozásból való ocsúdásra.


De ha nem hinne nekem a kedves olvasó, higgyen inkább a saját szemének és saját lelkiismeretének: nézze végig az amerikai Paradise házairól a tűzvész előtt és után készült képeket, és döntse el maga, hogy milyen konzekvenciákat kéne levonni és mennyire sürgősen.

Eddig a környezeti katasztrófákban vesztesként rendre csak olyan „marginális” szereplőket láttunk, mint távoli egzotikus állatok, atollokon vagy duzzasztógátak miatt elárasztott falvakban élő bennszülöttek, ilyesmi.

Olyanok, akikről a fogyasztói társadalom tévé vagy okosképernyő előtt maga elé bambuló emberkéi akár azt is hihették, hogy azért halnak ki éppen, mert ők lúzerek, nem tartanak lépést a fejlődéssel (ami ugye a legújabb iPhone és ilyesmik birtoklását jelentené).

De Malibuban most a rendszer csúcsán levő győztesek, filmsztárok menekülnek pontosan ugyanolyan szerencsétlen nyomorultként a tűzvész elől, ahogy eddig csak a borneói erdőirtások orángutánjait láthattuk, vagy a bennszülött indiánokat.

Tehát most már a rendszer elitje sem számíthat győztes pozícióra, immár ők is ugyanúgy a vesztesek oldalára kerültek a globális környezetdrámában.

Ez pedig az átlag tévénéző számára is drámai fordulatot jelenthet. Ha eddig csak legyintett és még egy marék popcornt falt be az újabb katasztrófákat nézve a képernyőn, most alighanem megakadhat a torkán ugyanaz a popcorn.

Nem a jelzések hiányoznak egy ideje, hanem a cselekvés

Hiába kezdett éppen ígéretes médiabiznisszé duzzadni a ökokatasztrófa-bulvár viszonylag újkeletű műfaja (keressünk rá a kulcsszavakra: naponta jelennek meg ilyen ökoapokaliptikus cikkek már magyarul is) – ezen a ponton elég durva rendszerhiba jelent meg a képernyőn, elég brutál módon lefagyott a képünk ahhoz, hogy újra kelljen indítani a rendszert.


Annyit azért tegyünk még hozzá, hogy már hetente jönnek a különböző kutatócsoportok által kiadott újabb és újabb vészjelzések, hogy hónapokon, vagy legfeljebb egy évtizeden belül alapvető változásokat kellene eszközölnünk saját fajunk és rengeteg más faj túlélése érdekében.

Nem a jelzések hiányoznak tehát egy ideje, hanem a cselekvés, a kellő konzekvenciák levonása a politikai döntéshozók és az egyszerű polgárok által egyaránt. Nemrég jött ki egy cikk arról, hogy az EU egyetlen országa sem (!) teljesítette még azokat a párizsi klímaegyezményben aláírt vállalásokat sem, amelyekről épp a minap tudhattuk meg, hogy mennyire elégtelennek bizonyulnának ahhoz, hogy megállítsuk a klímakatasztrófát.

Egyáltalán nem környezeti problémákról kéne tehát beszélnünk, hiszen nem külső környezetünkkel, hanem velünk van itt baj.

Nem a világ nem hajlandó változtatni rossz szokásain, hanem mi, emberek, pontosabban a fogyasztói társadalom embere. Így derült ki mára a napnál világosabban, hogy minden „környezeti” probléma valójában (gyökerét tekintve) etikai és politikai probléma. Egyáltalán nem a világon kéne változtatni tehát (már eddig is túl sokat változtattunk rajta, és túl sok világmegváltó ötletet valósítottunk meg), hanem egyszerűen csak magunkon, saját hozzáállásunkon kellene változtatni, de azon nagyon radikálisan.

A világot inkább csak simán békén kéne hagynunk végre, ha van rá mód. A sok környezetet átalakító emberi beavatkozás globálisan rendre úgy szokott elsülni a végére, mint a plasztikai műtétek, a botox és hasonlók: egy idő után már eltűnnek a természetes vonások és felismerhetetlenné válik az egész – nemhogy szebb és jobb nem lesz, de egy szörnyű torzó kerül a természetesség helyére. Nem is értem, miért vág bele ilyesmibe bárki. Pedig a természetes környezet átalakításával jellemzően pont ugyanúgy járunk, mint az emberi test átszabásával.

A régi bölcsek, mikor a példázatban nagyon nem akart magára ismerni az ember, akinek mondták, a végén kelletlenül hozzátették: „de te narratur fabula” – rólad (rólunk) szól a mese. Hülyeség tagadni.

Jóval azelőtt, hogy bárki akárcsak beszélni kezdett volna globális ökológiai válságról vagy annak első előjeleiről, Kierkegaard a XIX.század közepén egészen pontosan leírta ezt a szituációt, mint kollektív etikai problémát:

„Egy színházban történt, hogy tűz ütött ki a kulisszák mögött. Kijött a mókamester, hogy ezt a publikummal közölje. Tréfának tartották és tapsolni kezdtek: a mókamester megismételte; az emberek még jobban hahotáztak. Azt hiszem, a világ is így fog elpusztulni, okos emberek nagy hahotája közepette, akik azt fogják hinni, hogy mindez csak vicc.”

Hiába hinné tehát bárki túlzó provokációnak vagy trollkodásnak ezt a cikket, az épp odavesző fogyasztói Paradicsom, a kaliforniai Paradise sztorija akkor is rólunk szól, és ezen semmit sem változtat az, ha valakinek ez nem tetszik, vagy „más a véleménye”.


Ugye abszurdnak éreznénk, ha valamelyik éjjel, miután valaki fellármázná városkánkat, hogy „tűz van!”, az ébredező polgárok vitatkozni kezdenének vele, hogy némelyek szerint nincs is globális felmelegedés,

vagy ha volna, akkor sem mi emberek okozzuk. Vagyis ha a „tűz van, emberek!” figyelmeztetésre úgy reagálna a környezet, mintha csupán egy vélemény volna, amivel vitatkozni kéne vagy lehetne.

Na, pontosan ilyen abszurd, ahogy civilizációnk ma reagál a kutatócsoportok által leadott újabb és újabb vészjelzésekre. Pedig bizonyos helyzetekben a sürgős cselekvésnek nincs reális alternatívája. Ja, majd elfelejtettem: a többség tulajdonképp vitatkozni sem próbál már, csak simán tovább szendereg, és a sokadik riasztás után már fel se riad álmából, legfeljebb másik oldalára fordul. Hátha a bal után beválik a jobb, vagy fordítva.

Kardos Gábor többi cikkét az Azonnalin itt tudod elolvasni!

Kardos Gábor

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől
Kardos Gábor

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek