A Luhanszkba utazó jobbikos bánja már, hogy nem szólt a pártnak

Szerző: Kulcsár Árpád
2018.11.13. 13:25

Samu Tamás szerint bár nem kellett volna luhanszki útjáról szólnia a Jobbiknak, de azért bánja, hogy nem szólt.

A Luhanszkba utazó jobbikos bánja már, hogy nem szólt a pártnak

Az Azonnali elérte Samu Tamás Gergőt, akivel kapcsolatban tegnap írtuk meg, hogy a kelet-ukrajnai szakadár állam, az úgynevezett Luhanszki Népköztársaság választásán vett részt megfigyelőként. A választást jogtalannak ítélte meg korábban Ukrajna, az USA és az EU is.

A Békés Megyei Közgyűlés jobbikos frakcióvezetője – aki nemrégiben az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzati Kongresszusának bizottsági tagja is lett – bánja, hogy a pártja nem tudott arról, hogy a kelet-ukrajnai Luhanszkban megfigyelőként részt vett a választásokon.

Samu kérdésünkre elmondta: egy nyugati újságíró barátja hívta meg, hogy vegyen részt felügyelőként a választásokon, akinek a kilétét nem akarta felfedni. Azért mondott igent, mert magánszemélyként szabadon dönthet idejéről, valamint a külpolitika iránt érdeklődőként személyesen akart meggyőződni arról, hogy mi folyik a szakadár régióban.

A területet Oroszország felől, repülőgépen és autón közelítette meg, az utazás költségeit pedig a meghívója, a fent említett újásgíró állta.

Samu az Azonnalinak azt is elmondta, szerinte nem szükséges sem a Jobbikot, sem az Európa Tanácsot informálnia, ha ilyesmiben vesz részt.

„Az Európa Tanácsnak több száz bizottsági tagja van, nem hiszem, hogy minden utazásukról beszámolnának. Azért nem szóltam a pártnak, mert nem Sneider Tamást hívták meg, hanem engem, magánszemélyként. Ugyanakkor lehet, hogy a Jobbiknak kellett volna szólni, ugyanis a hírekben mindenhol a Jobbikról, és nem az én magánakciómról beszéltek” – mondta.

Ilyenkor illik valami nekik tetszőt mondani

A politikus elmondta azt is, mit értett az alatt, hogy a választás hírét el fogja hozni Magyarországra. A Luhanszki Információs Központnak nyilatkozta ezt a jobbikos politikust a választást követően.

„Konkrét kérdésre válaszoltam, és ilyenkor illik valami nekik tetszőt mondani. Egyébként nincs ebben semmi kivetnivaló, Gyöngyösi Márton is tartott sajtótájékoztatót, miután hazajött a Krím-félszigetről, én ilyet nem akarok, csupán egy cikket írnék egy olyan orgánumnak, amely fogékony lenne a leközlésére” – mondta Samu az Azonnalinak.

Hétfőn azt is megírtuk, hogy a Jobbikban rendesen kiakadtak Samu luhanszki utazásán, így megkérdeztük tőle azt is, számít-e bármiféle szankcióra. Mint kiderült, nem:

„Nem szegtem meg a Jobbik szabályzatát, bár – ismétlem – szerencsésebb lett volna, ha lekommunikálom a párt elnökségével az utazást”

 – mondta Samu Tamás Gergő az Azonnalinak. 

FOTÓ: Anton Shekotsov/Facebook

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek