Mindenki Magyarországa: bejegyezték Márki-Zay Péter mozgalmát

Szerző: Hutter Marianna
2018.11.10. 16:42

A Mindenki Magyarországa Mozgalom nevet kapta az egyesület, amit Magyar György ügyvéd irodájának címére jegyeztek be. A hódmezővásárhelyi polgármester mozgalmának célja, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon lehetőleg minden településen egy esélyes ellenzéki induló álljon ki a fideszesekkel szemben.

Mindenki Magyarországa: bejegyezték Márki-Zay Péter mozgalmát

Hivatalosan is bejegyezték Márki-Zay Péter egyesületét, amely a Mindenki Magyarországa Mozgalom nevet kapta – vette észre az Azonnali. A civil szervezetek névjegyzékében fellelhető információk alapján a bejegyzés november 8-án lett jogerős, a szervezet képviselője pedig Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere lett. A nyilvántartásba vételi végzés szerint az egyesület célja „a részvételi demokrácia erősítése, a helyi közéleti aktivitás előmozdítása, a magyar civil társadalom önszerveződésnek támogatása”.

Az egyesület székhelye a szervezet bejegyzésében segédkező Magyar György ügyvéd irodája lett. Ezzel kapcsolatban Magyar György elmondta az Azonnali kérdésére: a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos adminisztratív teendők lezárultak.

„Az egyesület a jövő hét végén fog egy komolyabb megbeszélést tartani, azt követően fog csak a nyilvánosság elé lépni a mozgalom”

– mondta további érdeklődésünkre, hozzátéve, hogy további belső részletek feltárására ő nem jogosult.

Márki-Zay Péter korábban már az Azonnalinak is elmondta: egy pártok felett álló mozgalmat szervez, aminek egyetlen célja, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon lehetőleg minden településen egy esélyes ellenzéki induló álljon ki a „pártállami jelöltekkel” szemben. Ebben Hadházy Ákosra mindenképp számít, de más független emberek is részt fognak venni benne.

FOTÓ: Márki-Zay Péter / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek