A rendes lányok csendben sírnak?

Szerző: Petróczi Rafael

2018.11.12. 15:00

Ha a dunaszerdahelyi maffia történetét kutatjuk, rengeteg anyagot találunk a bűnözőkről – áldozataikról viszont annál kevesebbet, főleg ha azok nők. Ezt elégelte meg Durica Katarina író, aki Az élet meg minden podcast vendége volt.

Ha maffiatörténetekről beszélünk, valahogy sosem kerülnek szóba a maffiózók női áldozatai. Azok a nők, akiket az utcáról hurcoltak el, és lettek csoportos nemi erőszak áldozatai. Azok a nők, akiknek eltűnt a párjuk, akik nem tudták megvédeni gyermekeiket a bűnözőktől, vagy akiknek éppen a saját gyerekük vált maffiózóvá. Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regényében éppen velük foglalkozik.

Bár a könyv maga fikciót mutat be, annak alapját a szlovákiai település, Dunaszerdahely megtörtént eseményei adják – mesélte az író Az élet meg minden podcast adásában.

Ahogy Durica elmondta, a rendszerváltás utáni Dunaszerdahely leghírhedtebb bűnözőcsoportja a Pápay-klán volt, ami az utolsó csehszlovák államfő, Václav Havel 1990 januári amnesztiája nyomán telepedhetett le a városban. Az elnöki kegyelemnek hála 1990 januárjában huszonháromezer elítélt, az akkor fogva tartottak kétharmada került szabadlábra. A kegyelemben részesültek egy része azonban hamarosan folytatta bűnözői életét. Így tett a Pápay-klán is, aminek nevéhez – többek között – megszámlálhatatlanul sok, a nők ellen elkövetett bűncselekmény kapcsolódik.

A regényben leírt eset tipikusnak mondható. Egy gimnazista lány szombat este leviszi a szemetet, és amikor menne vissza a műanyag kukával, előbukkan egy fekete autó tele fegyveres maffiózókkal. A lányt betuszkolják a kocsiba, és elviszik a hétvégére „szórakozni”. Túl azon, hogy ez a Pápay-klán jellemző eljárása volt, semmi garancia nem volt arra, hogy csak egyszer történik meg.

„Voltak olyan lányok, akiket elvittek, de aztán értük mentek megint, két hét múlva, egy hónap múlva, és menni kellett.

És a közösség ahelyett, hogy lelki segítséget nyújtott volna ezeknek a csajoknak, megbélyegezte őket. Gúnyneveket aggattak rájuk, az iskolákban kiközösítették őket, nevetgéltek rajtuk” – meséli az írónő.

Ilyen és ehhez hasonló történteket osztottak meg vele azok az emberek, akik elszenvedői vagy szemtanúi voltak a majd' egy évtizeden át tartó kegyetlenkedéseknek. Valószínűleg a segítő környezet hiánya, a szégyenérzet miatt is tanultak meg az áldozatok csendben együtt élni a velük történtekkel. Ahogy az író tapasztalatai alapján beszámolt róla, nagyon sok nő volt érintett a bűncselekményekben, mégsem hozták elő ezeket még egymás között sem.

„Volt kettő nő, akik külön-külön jöttek elmesélni a történetüket, és közben barátnők. Szóval úgy élnek negyvenvalahány évesen, hogy együtt járnak kávézgatni, meg a gyerekeket együtt viszik ide-oda, és soha nem beszéltek egymásnak arról, hogy mi történt velük.”

A terrornak 1999-ben szakadt vége, amikoris egy alvilági leszámolás során három gépfegyveres agyonlőtte a Pápay-klán vezéreit. A maffiaévekben elkövetetett bűnöket azonban a mai napig nem tárták fel teljes egészében.

Az író Az élet, meg minden podcastben – többek között – elmesélte azt is, hogy milyen hatása volt a férfiakra az, hogy nem tudták megvédeni a nőket, vagy hogy a regényét hogyan fogadták Dunaszerdahelyen.

Akit bővebben érdekel a beszélgetés, az itt, vagy akár cikkünk alatt is meghallgathatja Az élet, meg minden adását, Durica Katarina regényéről pedig itt lehet többet megtudni.

NYITÓKÉP: PXHere