+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kulcsár Árpád
2018. november 7. szerda, 19:55
Áthágott munkaszerződések, minimálbér, borzalmas körülmények, kiszolgáltatottság. Nem csak cseh tünetek ezek, sőt. De egy cseh rendező és egy újságíró mutatják meg.

Elképesztő dolgot csinált egy cseh újságíró és egy filmes: elmentek, és munkásokról, a bérminimum környékén tengődőkről készítettek filmet! Értitek, MUNKÁSOKRÓL, sőt, munkásosztályról, prekariátusról, ahogy tetszik.

 

Tudjátok, azokról, akikkel a hajnali buszon, villamoson, metrón szoktatok találkozni, ti is álmos szemekkel, ők is álmos szemekkel néztek egymásra: őket várja a műszak, titeket az ágy

 

az átivott éjszaka után.

 

Ugyanis a forgatásokból és cikkekből aztán dokumentumfilm lett A munka korlátai címmel, a dokumentumfilm meg egy széles társadalmi és politikai vitát váltott ki Csehországban: minimálbérről, kizsákmányolásról, létbizonytalanságról. Tulajdonképpen azokról, akik jelentős szegmensét jelentik a társadalomnak, de semmilyen kollektív identitástudatuk nincs ehhez. A hang és valódi képviselet nélkül létezőkről.

 

 

A film tulajdonképpen egyszerű, nagyon is, és a megvalósításához sem kellett sok költség vagy technikai feltétel:

 

arról szól tulajdonképpen, hogy Saša Uhlová újságíró hét hónap alatt öt munkára jelentkezik. Nem nagyon válogat, az egyetlen kritériuma, hogy társadalmilag hasznos legyen, amit csinál,

 

és ne valami üresjárat/pótcselekvés. Így kórházi mosodában, baromfifeldolgozóban, hulladékkezelőben, nagyáruházi kasszánál, zsiletpengegyárban vállal állást, és rejtett kamerával rögzíti, amit ott tapasztal. Monotonitás, bűz, döglött patkányok: kábé ezek a körülmények hozzá. 

 

Amit pedig ott kap, azon igazából nem lepődik meg senki: a minimálbérnél is kisebb juttatások, kötelező túlóra, a munka törvénykönyvének ezerféleképpen való megszegése,

 

szervezetlenség, alaptalan számonkérés.

 

A film ugyanakkor a képein túl nem nagyon tesz erős kijelentéseket, nem törekszik elemezni a látottakat, csupán felmutatni akarja azokat. Csak néha-néha halljuk, hogy Uhlová elmélázik azon, hogy ezek az emberek vajon miért érzik ilyen jól magukat a bőrükben ennyire kiszolgáltatottan is, miért nem fognak össze, egyszer pedig megkérdez egy roma nőt, hogy ugyan miért nem áll be a szakszervezetbe.

 

Mert valamiféle képviseletre, kiútra igenis szükségük lenne, ez akkor is látszik, ha

 

arcuk csak néha villan fel, és csak egy-egy mondatot mondanak a rejtett kamerába, azaz munkatársuknak,

 

aki általában a fejpántjában, szemüvegében viseli a kamerát. 

 

Mert munkájuk nagyon nehéz, mert erre még a munkaadók rá is raknak egy lapáttal azzal, hogy túldolgoztatják őket, mert kevés esélyük van arra, hogy valahol méltányosabb fizetést kapjanak, és mert igazából szűk környezetükön kívül senkit nem érdekel, hogy éppen mi van velük. De azokat igen. 

 

Bár Uhtová Odüsszeája a szar melók hullámai közt rövid ideig tart, rögtön érezni kezdi a nehézségeket: Skype-beszélgetések a férjjel, ritkán látott, és síró kisgyerek. És felmerül a kérdés, hogy egyáltalán képesek-e egy gyereket jó családi körülmények között felnevelni azok, akik több műszakban, 14-16 órákat dolgoznak.

 

A film akkora port kavart fel Csehországban, hogy a cseh szocdem pártnak eszébe jutott, hogy ők szocdemek, és a szocdemeknek az a dolguk elvileg, hogy a dolgozók érdekeit képviseljék. És elvileg elkezdték képviselni.

 

Legalábbis erről beszéltek a film utáni beszélgetésen, ahol részt vett mind a rendező, mint az újságíró-főszereplő. Ez kedd este volt a Premier Kultcaféban a német szocdemek pártalapítványa, a Friedrich Ebert Siftung budapesti irodájának szervezésében. 

 

Mert hát Kelet-Európában ez is a helyzet, hogy tulajdonképpen ezek az emberek láthatatlanok. Hiába van szavazati joguk, valamiért senki nem akarja képviselni őket. Nyilván a keleti blokk utódállamaiban nem egyszerű dolog felvállalni a szakszerevezetek ügyét, és elsütni kizsákmányolás, tőke, munkásosztály szavakat, és a sajtó is meglehetősen ritkán csinál ügyet az övékéből.

 

A baloldalon meg már közhelynek számít, hogy a szegénység imígyen reprodukálja magát.

 

Az újságíró-főszereplő Saša Uhlová a filmben még csak nem is különösen jó. Amikor éppen nem dokumentál, akkor meglehetősen erőltetett jelenetek vannak benne: megjátszott hajnali nehezen ébredés, a már említett Skype-beszélgetés, bugyiban cigizés az ablakban, miközben a gyerek eszi az uzsonnáját.

 

Sikere „pusztán” abban áll, hogy jókor vette az utcán heverő koszos témát, és lecsapta az ebédlőasztalra, a családi porcelán közé. Mert ugyanezt le lehetne forgatni Magyarországon is, Romániában is, Szlovákiában vagy Bulgáriában, az eredmény nagyjából ugyanaz lenne:

 

emberek tömkelege, aki örül annak, hogy egyáltalán dolgozhat, és fél attól, hogy hangot adjon az őt ért sérelmeknek. Ha egyáltalán tisztában van velük.

 

Különben akár lenne mit tanulni ebből, ugyanis nem csak A munka korlátai film volt önmagában, amit elkészítettek a szerzők. A kis baloldali portál, ahol Uhlová dolgozott, az A2larm egyszerre országos ismertségre tett szert, amint elkezdték A kapitalista munka hősei című sorozatukat, amelyben a „kisemberek” mindennapjait mutatták be – ezt csak megkoronázta az Apolena Rychlíková által rendezett dokumentumfilm.

 

Ez lehetne valamiféle tanulság így a végére, politikumnak, sajtónak, szakszervezetisnek egyaránt: van és vegetál egy társadalmi réteg, akiknek a köreiben a társadalmi mobilitás nagyon minimális, akik ugyan nem a klasszikus nyomorban élnek, de annak szakadéka fölött lavíroznak folyton. Kezdeni kellene valamit velük.

 

Aki meg nem szakszervezetis, politikus vagy újságíró, az csak simán megnézheti a filmet.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A kétfarkús alpolgármestert, Döme Zsuzsannát lekiscsajozó Deutsch László megjegyezte, neki ez a szavajárása.

Orbán miatt egymást üti a két szlovén jobboldali párt: egyikük mellette, másikuk ellene szavazott az EP-ben a magyar jogállamiságról.

A Kisalföld új vezetője, Varga Ottó már Heves, Békés és Nógrád megyei napilapoknál is volt főszerkesztő.

A brit királynő vasárnap óta már a Habsburg-császárnál is régebb óta uralkodik: már attól sincs messze, hogy megdöntse a francia XIV. Lajos rekordját.

Marjan Šarec miniszterelnök új választást akar, nem véletlenül: ezzel megduplázná pártja támogatottságát a legutóbbi, 2018-as voksoláshoz képest.

Nem szerezte meg a mélyvörös Emilia-Romagna tartományt Matteo Salvini Legája. Az eredmény újabb lendületet adhat a római kormánynak és az olasz baloldal újraszerveződésének.

Az Orbán budapesti meghívását sem elutasító tartományfőnök a kampányban eleve finoman elhatárolódott a pártvezetés progresszív irányvonalától.

A hét kérdése

Nagyon sima győzelmet aratott az összellenzék jelöltje ellen Dézsi Csaba András. Sok elemzés született már róla, de mi megkérdezünk téged is.

Azért ide elnéznénk

Beszélgetés, britpop DJ, pezsgő. Január 31-én, mikor máskor?

Kiállítás Jankovics Marcell ismert és kevésbé ismert műveiből: animációktól Trianon-rajzokig. Február 2-ig a Műcsarnokban.

Az ijesztő maszkos metálosok a We Are Not Your Kind című új lemezükkel térnek vissza Magyarországra február 4-én.

Erről a Fidesz is gyakran beszél, de ez most más lesz. Jakab András jogász és Gyurgyák János történész adnak elő február 12-én.

Politikai aspektusok a cseh és a szlovák művészetben 1989 után. Izgi kiállítás Pozsonyban egészen február 23-ig.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Digital Health Summit, a digitális egészségügyi megoldásokon dolgozó szakemberek, fejlesztők, befektetők és az egészségügyi intézményvezetők fóruma.

Twitter megosztás Google+ megosztás