Halloween Slipknot-módra: itt az első szám az új lemezről

Szerző: Petróczi Rafael
2018.11.01. 11:11

Az All Out Life a Slipknot gyökereihez tér vissza, és arra emlékeztet, hogy a múltat nem kell megvetéssel eldobni.

Halloween Slipknot-módra: itt az első szám az új lemezről

Stílusosan, új klippel ünnepelte a Halloweent az extrém megjelenéséről ismert metálbanda, a Slipknot. Az All Out Life című szám több szempontból is említésre méltó. Egyrészről négy éve – a 5: The Gray Chapter album óta – ez az első új anyag, amit megismerhetünk, és ez az első tétel, amit meghallgathatunk a 2019 nyarán érkező új lemezről

Mindemellett a régi Slipknot-rajongók annak is örülhetnek, hogy az új tétel hangulatában, hangzásvilágában a banda kezdeti időszakához, a 2001-es Iowa albumhoz tér vissza. Ezt jól jelzi, hogy az amerikai együttes az Iowa borítójához kísértetiesen hasonló képpel reklámozta az All Out Life-ot. Míg az 2001-es lemez borítója egy kecskefejet ábrázol, addig a mostani kép ugyanezt röntgennézetből mutatja meg.

A gyökerekhez való visszatérést erősítette meg a Slipknot énekese, Corey Taylor is, aki az új klip kapcsán elmondta: „Nagyon zavar az az újabban elterjedt nézet, hogy csak az a jó, ami tíz perce jelent meg. Én is szeretem az új zenéket, de fontos, hogy a régebbiekről se feledkezzünk meg. Ne az számítson, hogy valami új-e vagy régi, hanem a tartalma, az, hogy jó-e vagy sem.

Az All Out Life egy olyan szám, aminek két célja van: egyrészt összehozni az embereket, másrészt emlékeztetni mindenkit arra, hogy a múlt nem olyasmi, amit megvetéssel el kell dobni.”

Corey emlékeztetett egyúttal arra is, hogy az új szám csupán egy részét mutatja meg annak, amivel a banda készül az elkövetkező időszakra. A Slipknot 2019 nyarán tervezi megjelentetni a következő, immár hatodik stúdióalbumát. A készülő lemezről sokat még nem tudni, a felvételek jövő év elején készülnek el, de a banda húsz dal demóját már felvette. Corey korábban azt nyilatkozta, hogy igyekeznek megtalálni a módját, hogy minden új dalt meghallgathassanak a rajongók.

Az új lemezre azért is érdemes várni, mert az énekes nemrégiben elmondta: a Slipknot történetének egyik legkeményebb dalát is sikerült megírniuk. Az új albumról szólva Corey hozzátette:

„Ez kibaszott őrült lesz. Az emberek a gatyájukba fognak csinálni, amikor meghallják.”

A banda az új lemez elkészítését követően turnéra indul. Az egyelőre nyilvános helyszínek alapján a magyar rajongókhoz legközelebb a június 13-16. között, az ausztriai Nickelsdorfban rendezett Nova Rock Fesztiválon fog fellépni a banda. Addig bőven van idő megtanulni az új számot is.

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek