Rogán Antal téged is figyel - Öt fontos mai hír

Szerző: Fekő Ádám
2018.10.31. 19:00

Mára is kiolvastuk helyetted az internetet. Van itt túlzottan tájékozott kormánypropaganda, csicskító párbeszédes és egy kevéssé sikeres Erdei Zsolt is!

Rogán Antal téged is figyel - Öt fontos mai hír

1. Végre megtudtuk, mit csinál Rogán Antal! Az Átlátszó megszerzett egy szeptemberben aláírt szerződést, ami szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda hírportálok, blogok, a YouTube, a Twitter, a Facebook, és az orosz Vkontakte felületein megjelent cikkeket, posztokat, bejegyzéseket figyeltet egy magáncéggel. Megkérdezték a Kormányzati Tájékoztatási Központot is róla, hogy pontosan mire költi a közpénzt, megkapták a válasz: „Álhírek terjedése ellen küzdünk, melyben a Soros György által finanszírozott portálok, többek között az Ön munkahelye is, sajnos fontos szerepet játszanak.”

2. Már megint kicsit szarabb helyen élünk, mint amilyennek tegnap hittük: a kormánymédiából tudta meg az Index újságírója, Dezső András, hogy az ügyészség vádat emelt ellene, valaki a 888-nál ugyanis hamarabb tudta meg ezt nála. Ráadásul azért emelnek vádat, mert Dezső kiderítette, már megint kamuzik a köztévé. 

Egy Natalie Contessa af Sandberg néven bemutatott, magyar származású svéd nő azt állította, annyira fél a menekültektől, hogy inkább Magyarországra költözik, de kiderült, hogy már évekkel korábban lakást bérelt Budapesten, Svédországba menekültként érkeztek korábban anyjával, mellesleg hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el Svédországban. Az eljárás személyes adattal való visszaélés miatt indult.

3. Kedden vált hivatalossá, hogy 6810 dolgozójától megválik a kormány, a Népszava szerint pedig már aznap megkezdték a kirúgásokat. Az elküldött emberek számítógépeit abban a pillanatban lekapcsolták, ahogy átvették a felmondó levelüket. A legrosszabbul az Innovációs és Technológiai Minisztérium áll: ott 517 státust törölnek, a Belügyminisztériumban 401-et, a Miniszterelnöki Kabinetirodán viszont  csak 10 helynek intettek búcsút. 

4. A párbeszédes Szabó Tímea megtette, amit mindenki szeretne egyszer az életben: jelezte a parlamentben mellette megállás nélkül szövegelő Németh Szilárdnak, hogy maradjon már csendben! Az erről készült videót Tordai Bence Párbeszéd-képviselő készítette és tette ki a Facebookra.

5. Erdei Zsolt elfogadja, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) hivatalos eljárást indít, bár nem ért vele egyet - írja az MTI. A szövetség azt vizsgálja, a sportvezetésbe tavaly belekóstolt Erdei alatt hogy ment csődbe a szövetség a Budapesten rendezett ifjúsági világbajnokság.

A Reggeli feketében pedig még ennél is izgalmasabb dolgokkal jelentkezünk minden héten hétfőn, szerdán és pénteken: iratkozz fel itt!

 
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek