Kipakolt Meszerics Tamás, az LMP-ből kilépett EP-képviselő

„Egyszerű tény, hogy nincs a jelentésben semmi, ami elfogadhatatlan lenne. (...) Ilyen állapotban van az ország, illetve még ilyenebben. Tudja ezt mindenki, aki kicsit is figyelt az elmúlt nyolc évben.  (...) Csak az én pártom vezetői nem akarják valahogy tudni. Már nem akarom megváltani a pártomat. Leírtam nekik, hogy nemmel szavazni semmiképpen sem fogok, a többi meg még nem világos. Itt tartunk. Öt nap van a szavazásig.”

„Értelmetlenül és folyamatosan dühös vagyok Timmermans úrra. Takaréklángon, de egyfolytában. Franciscus Cornelis Gerardus Maria Timmermans. Lehetne Rejtő-regényhős is, de nem az. (...) Nem merte végigvinni a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben. Nem mert belemenni egy csörtébe az EPP-vel. Ránk tolta az egészet, egy politikai testületre, hogy hozzunk bírósági ítéletet.”

„Persze belátható időn belül nem lesz hetes cikkelyes eljárás, mert többen is vannak a tanácsban, akik nem szeretnék valóságos precedenssé tenni a jogi lehetőséget. Vannak olyanok is a kormányfők között, tudom, akik viszont egy megvétózott eljárást tekintenének katasztrófának, amivel az unió hosszú időre elvesztené még a nyomásgyakorlás lehetőségét is. A hetes cikkely, amint nukleáris fenyegetésből varázsütésre vízipisztollyá degradálódik.”

„És persze ott van Judith. Ellenszenv az első pillantásra. Megnyugtatóan kölcsönös. Ő a kekeckedő, emberi jogokra nem kellően érzékeny kelet-európai taplópárt függésben tartott küldöncét látta bennem. Erről azért valamennyit tehettek néhai barátaim, akik tizenháromban végül a szakítást választották. Emiatt Judithra nem is haragudtam igazán (ő hozott anyagból utálkozott), de így sem tudtam jelentős szimpátiát kicsiholni magamból. Az elvont elvek mindenen és mindenkin átgázoló bajnokát láttam benne, akinél a felháborodás a politikai működés egyetlen megbízható üzemanyaga. Mi tagadás, a jakobinust láttam benne. Egy vöröses göndör hajú Saint-Justöt.”

„Tizennégy kora őszén egy szűk körű megbeszélésen együtt voltunk jelen Judithtal. A magyarkérdésről is szó volt. Nem volt nagyon előrevivő beszélgetés. (...) Mindenáron azt akarta kihúzni belőlünk, hogy Orbán megbuktatásához nagy, összehangolt nemzetközi akcióra van szükség az ellenzék gyengesége miatt. Elmondtam, hogy ennek semmi értelmét nem látom. Az összehangolt nemzetközi akció garantáltan megerősíti a kormánypártot. (...) Judith nagyon vörös volt, és felemelte amúgy is éles hangját. Azt hiszem, ledefetistázott, de már nem emlékszem pontosan.”

„Már csak annyi van hátra, hogy magyarázatot találjak magamban erre a sorrendre. Vizsgálgatom, mit érzek, és nem jutok annál sokkal közelebb, hogy gyomorszorító szégyent a középső esetben. Merthogy érintett vagyok, és érintettségem miatt illetéktelen. Ha nyilvánosan megnevezném ezt az érzést, az teljesen tartalmatlan és fölösleges politikai vitákat szülne. De egészen nyilvánvalóan a haza szóhoz van köze. Az arcát váltogató magyar politikai hatalom tizenöt éve mindent megtesz, hogy minden szóösszetétel, aminek ez az egyik tagja, véglegesen elveszítse minden erkölcsi és érzelmi értékét. Hogy csak politikai helyi értéke maradjon, csak ezen keresztül mozgasson szurkolótáborokat. De nekem ezek a szavak még jelentenek valamit. És ezért nem fogok bocsánatot kérni senkitől.”