Ilyen regényes választ fideszes képviselő még nem adott az Azonnalinak

Szerző: Hutter Marianna
2018.10.30. 16:59

Meglepően lelkiismeretes választ adott egy fideszes képviselő az Azonnalinak arra a kérdésre: dohányzik-e. Font Sándortól nemcsak azt tudtuk meg, mi az a „grázsozás” vagy hogy melyik cigimárkák voltak a legmenőbbek anno, de azt is, hogy mit neveznek „indián átoknak”.

Ilyen regényes választ fideszes képviselő még nem adott az Azonnalinak

Támogatja-e Lázár János dohányzást betiltó javaslatát és ő maga dohányzik-e? Erre volt kíváncsi az Azonnali egy kormánypárti képviselőknek és minisztereknek elküldött érdeklődő e-mailben. Bár a legtöbben figyelmen kívül hagyták kérdésünket, egy fideszes képviselő, Font Sándor meglepően lelkiismeretes választ adott nemrég az Azonnalinak.

A képviselő Lázár javaslatával kapcsolatban arról írt: nem ismeri a megelőző elemző-feltáró anyagát, annak pro és kontra érvrendszerét, így egyelőre nem tud állást foglalni.

Az nem kétséges, hogy milyen iszonyú következményei vannak a dohányzásnak, de nem tudom, hogy a szabadságjogok valamelyikét nem  sérti-e a felvetés

– írta, hozzátéve, reméli, komoly elemző háttéranyagot kapnak majd az előterjesztőtől.

Ugyanakkor igazán rendhagyó választ kaptunk arra a kérdésre, ő maga dohányzik-e, amit változtatás nélkül közlünk:

„Hatodikos voltam az általános iskolában, amikor a szomszéd család nagyfiúja már nyolcadikos, és jó barátok voltunk. Beengedett a nagyfiúk klubjába, ami annyit jelentett, hogy a parkban hétvégén grázsoztak, és én ott lehettem. (Minden kisebbet elzavartak onnan, persze játszani nem játszhattam, nem mintha kedvem lett volna hozzá...).

A grázsozás egy nagyon tiltott ügyességi hazárdjáték volt, amit pénzben játszottak. A rendőrök többször elkergettek kedvenc helyünkről. És ezek a nagyfiúk cigiztek is! És ha a bandában akartam maradni, nekem is kellett. Eleinte valóban szívtam egy-két szálat, de iszonyúan nem tetszett (Fecske, Románc, Symphonia, Sopianae, ezek voltak a menők, a Munkás meg a Kossuth nagyon gáz volt ebben a körben!).

És amikor grázsozás után hazamentem, nem mertem bemenni a lakásba, hanem egyenest le a kertbe, és azonnal kihúztam a földből egy-két szál zöldhagymát, és komplett megettem, hogy ne érződjön a cigi szaga (nem a Forsyte Saga! hihihi...).

Habár tudjuk, hogy a zöldhagyma iszonyú egészséges, de ilyen áron egyre nehezebben vettem rá magam az evésére, úgyhogy néhány hét alatt leszoktam a dohányzásról. Hát talán összesen 5-6 szálat szívtam ez idő alatt el. (Tudom, ezzel nem tettem gazdaggá a magyar dohányipart, ami miatt van is egy kis lelkiismeret-furdalásom, mert hát mégiscsak a magyar ipart támogattam volna, akár az életem árán is...).

Viszont továbbra is vásárló maradtam! Akkor nem volt ám lesötétített, 18 éven aluliaknak tiltott dohányáruda! Az volt ám a szabadság! Bármelyik boltba bemehettem vásárolni! Nem úgy, mint most a vadkapitalizmusban... Szóval azért vettem továbbra is a paklikat, hogy ha a nagyfiúk netán megkérdezték, hogy „öcsi (valamiért ezek is így hívtak, mint a két nővérem), nincs egy szál cigid?”, akkor én azonnal előrukkoltam az egyik menő fajtával (fajtákról lásd fent).

És ha ön most azt kérdi, hogy
dohányzok-e, hát nem.

És ha azt kérdezné (mert ha precíz cikket akarna írni, akkor meg kellett volna kérdeznie, hogy dohányzott-e valaha, és ha igen, akkor most is, és ha nem akkor mikor szokott le róla – na szóval érti, ugye?) hogy dohányzott-e, akkor igen, és mióta, akkor sajnos nem áll módomban pontos időpontot megadni, na nem a szándékom miatt, hanem az eltelt évek miatt, mert azóta a dohányosok közül szinte minden nagyfiú meghalt körülöttem, akiket erről az időpontról megkérdezhetnék. És akkor még nem volt hordozható számítógép (csak akkorák, mint két tanterem), nem volt internet, nem volt iOS meg Android alapú tablet, meg okostelefon, és nem lehetett ezeken vég nélkül játszani, hanem vasárnap délutánonként kimentünk a parkba grázsozni,

ott elszívtunk néhány szál cigit, és aki rászokott, az egyszer csak belehalt.

Talán e régi sebeket is feltépő gondolatsor után érezheti, hogy nem vagyok nagy barátja a dohánynak, rajtam nem fogott az indián átok (amely úgy szól, hogy miután a fehérek felfedezték Amerikát, és leigázták, majd kifosztották az indiánokat, azok bosszúból megismertették a fehérekkel a dohányt...), de kérdése arra mindenféleképp jó volt, hogy visszabarangoljak úgy 45 évet az időben, és felidézzem magamnak (és önnek is) az akkori világot.

És ha netán bárhol is közzéteszi ezen gondolatokat (már majdnem novellaméretet), ígérem, nem kérek jogdíjat.”

– zárta sorait Font Sándor, akinek ezúton is köszönjük a választ! 

A dohányzást betiltó felvetés kapcsán egyébként Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Azonnali kérdésére kormányinfón gyakorlatilag megkérdőjelezte annak komolyságát, és ami ennél is nagyobb csapás Lázár ötletére nézve, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is azt nyilatkozta az Azonnalinak, nem támogatja, mert ő a szabadság oldalán áll. Ettől függetlenül Lázár János Facebook-oldalán jelezte ma: beleáll az ügybe és be fogja nyújtani a javaslatát. 

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek