Tschüß, Mutti! Viszlát, Simonka! – Öt hír, amit kár lenne kihagyni

2018.10.29. 18:45

Egész mozgalmasan kezdődött ez a rövid hét.

Tschüß, Mutti! Viszlát, Simonka! – Öt hír, amit kár lenne kihagyni

1. Angela Merkel német kancellár nem indul újra a CDU pártelnöki székért decemberben, így megkezdte  lassúvisszavonulását a német politikából. A két héttel ezelőtti bajorországi, és a most vasárnapi hesseni tartományi választáson elszenvedett fiaskó nagyban hozzájárult Merkel döntéséhez – írja a politikai elemzők által régóta várt hírt megszellőztető Spiegel. Merkel ugyanakkor még ma bejelentette, hogy a kancellári posztról 2021-ig nem mondana le.

2. Négy évvel a mintegy 1,4 milliárd forintos, uniós forrásokat is érintő csalási ügy kirobbanását követően elengedte Simonka György kezét a Fidesz. A képviselő mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlés egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadta el. A Fidesz békés megyei politikusát bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják.

3. Nincs CEU-ügy, nem is költözik az egyetem, csak bizonyos tevékenységeiket viszik át Bécsbe – intézte el a jelentős felháborodást okozó ügyet Palkovics László a 168 órának adott interjújában. Az innovációs miniszter azt is elárulta, hogy pár hete járt nála David B. Cornstein amerikai nagykövet, aki szóba se hozta a CEU ügyét.

4. Megdőlt az országos melegrekord, a magyar-szerb-román hármashatár mentén fekvő Kübekházán, ahol 27,1 Celsius fokot mértek. Budapesten pedig egy 90 éves rekord dőlt meg: 1928-ben ezen a napon  23,5, míg ma 24,3 fokot mutatott a hőmérő higanyszála.

5. A szélsőséges nézeteiről elhíresült Jair Bolsonaro lesz Brazília új államfője, akit a szavazatok 55,2 százalékát szerezte meg az elnökválasztás második fordulójában. A populista politikája miatt „Dél-Amerika Trumpjaként” is emlegetett egykori százados megválasztását igencsak pozitívan fogadták a piacok. Az európai tőzsdéken kereskedett brazil alapok jelentős hozamnövekedést generáltak.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek