Miért jó, hogy a fake news kinyírja az objektivitás monopóliumát?

Kardos Gábor

Szerző:
Kardos Gábor

2018.10.26. 08:04

Hozhat-e valamilyen új felvilágosodást, gyökeresen megújuló tudományt és civilizációt az elmélyülő ökológiai válság? Milyen szerepet játszhat ebben a fake news?

Furának tűnik a kérdésfeltevés? Nem baj. Ezzel a furcsasággal kell mostantól együtt élnünk,

mert a fake news világa a szemünk láttára zúzza szét az objektivitás egyeduralmát

– nemcsak az objektív mainstream sajtó évtizedeken át tartó információs monopóliumát, hanem a klímatagadás kapcsán különösen jól érzékelhetően a tudományos objektivitás monopóliumát is elsöpri… De mi söpri el?

Voltaképpen a tudományos-technikai „fejlődés” egyre sikeresebb valóságmanipulációt lehetővé tevő eszközei és fő céljai (!) vezettek egy ilyen paradigmaváltozáshoz, tehát az ezek fölött bábáskodó Dr. Frankensteineknek nem kéne most se felháborodnia, se csodálkozni azon, ha saját szörnyszülöttjük, a fake news ellenük fordul.

Semmi sem logikusabb, sorsszerűbb és igazságosabb ennél. Ráadásul a végén még egészen jó eredménye is lehet a fordulatnak, de előbb tekintsük át röviden, hogyan kerültünk ide.

Az objektivitás rövid története

Akár tetszik az objektivitás mai híveinek, akár nem: fogalomtörténeti tény, hogy az objektivitás megítélése a modernitás előretörésével fordult át pozitívba (majd pozitivizmusba) a nyugati terminológiában.

A skolasztikában a „realitas objectiva” még az illuzorikus, érzékcsalódásoknak és tévedéseknek inkább kitett valóságtapasztalat jelzője volt,

míg a „realitas subjectiva” inkább szubsztanciális, valós és igazságközelibb tapasztalásra utalt. 

Talán nem véletlenül gondolhatták így a hűbéri rendben, mivel a sub-jectivitas alapvetően alá-vetettséget jelent, míg az ob-jectivitás ellen-vetést jelent latinul. Az sem tűnik ártatlan véletlennek, hogy mindez a polgári forradalmakat előkészítő és nem kevésbé polgári felvilágosodás kezdeteitől fordult át ellentétébe: részben a reneszánsz végétől, de leginkább a karteziánus paradigmaváltástól, mely a racionalitás csúcsát társadalmi-gazdasági téren a polgárság hatalomra juttatásában és az ipari forradalom diadalában látta. Vagyis abban az elidegenedési folyamatban, melyben az objektivációra, a tárgyi (objektív) oldalra és a tárgyiasulásra egyre nagyobb hangsúly került, míg végül a fő hangsúly is átkerült oda. 

A XX. század elhozta az objektiváció, a tárgyiasulás és az elidegenedés totális diadalát, mely végső soron három ideológiai válfaja szerint háromfajta rezsimben és ideológiában öltött testet: a kommunista, a fasiszta-náci, illetve a globálkapitalista (globálkolonialista) rezsimekben.

Következményeiket tekintve egyik rémesebb, mint a másik, azonban egy tekintetben közös a gyökerük: a technológiai modernizáció, a totális iparosítás (modernizmus és indusztrializmus) jellemzi őket, melyben mindegyik az objektivizmus mint a tudományos-technikai fejlődés diadalát látta: mint az emberiség diadalmenetét. Ma már tudjuk, mi felé: az ökokatasztrófa felé.

Kár lenne elvesznünk a részletekben, mert a fő eredmények alapján a folyamat lényege ma már elég nyilvánvalóan ez. Tegyük fel a kérdést: megérte? Érdemes volt?

A fake news diadalának következményei és lehetséges pozitív fejleményei

A putyino-trumpizmust (vagyis egy végtelenül cinikus oligarchia civil kontrollt kinyíró totális rémuralmát) egyre félelmetesebb léptékben és egyre több országban hatalomra juttató fake news természetesen szörnyű dolog.

Ennél csak egy szörnyűbb és veszélyesebb illúzió van az emberiség és a bolygó történetében: az, hogy létezne egy „objektív” igazság,

amit természetesen az egyedül igazán művelt és szabad fehér nyugati ember (értsd: férfi), illetve az ő tudományos akadémiái, politikája és újságjai képviselne, elvben az ENSZ, a gyakorlatban pedig a Pentagon és a NATO a végső védelmezői és letéteményesei.

Ugye mekkora önjelölt agresszív baromság, amiben itt még mindmáig globálisan hisznek emberek milliói, amikor az újságírás és a tudomány objektivitását védelmezik? De kérdezzünk már kicsit rá, hogy végső soron mitől védjük meg magunkat? Mert nem, nem csak a fake news és a konteózás fenyegeti tudatunkat és éberségünket, hovatovább túlélésünket, hanem az objektivitás illúziója is! Hogy miért?

Kultúránk legnagyobb hősei, a művészek, tudósok, gondolkodók és feltalálók kivétel nélkül olyan emberek voltak, akik soha senkinek és semminek nem hittek el semmit naivan:

gondolkodás, azaz reflexív kritika és önkritika (!) nélkül. Ez vitte előre őket és a homo sapiens kollektív tudását is. Hogy nem hitték el konkrétan semmiről, hogy az végső objektív igazság, vagy akárcsak tény lehet. Mindig keresték, hogy mi lehet mögötte, vagy mi mond ellene egyéb tapasztalataink közül.

Így találtak meg ma már nyilvánvalónak tartott ellentmondásokat, melyek az adott korban legalábbis érthetetlen, furcsa, olykor kifejezetten botrányosnak tűnő felvetések voltak. Pontosan ilyen ennek a cikknek az alapvetése is.

Rövid kitekintés az emberi önzésen túli világra

Engedjük el egy pillanatra az emberi nézeteket és világnézeteket ütköztető polémiát, és nézzük meg, milyen az állatok megismerési módja és világnézete. Az állatok nagy többségénél életösztön diktálta állandó félelemnek véljük azt, amiben pedig talán a jólétben ellustult és felsőbbrendűségétől egyre inkább megrészegedett, sőt elhülyült nyugati ember a sajátjánál sokkal elevenebb és mélyebb éberséget láthatna inkább.


Figyeljük csak meg, hogy a madarak és általában az állatok még táplálkozás közben is sokkal éberebben figyelik környezetüket, mint az emberek szinte bármilyen szituációban.

Az állatok tehát bizonyos szempontból olyan ébernek tűnnek minden élethelyzetben, mint kultúránk legnagyobb hősei, az emberi szellem legszabadabb úttörői.

Gyakorlatilag semmit sem vesznek kész ténynek, mert ha bedőlnek valaminek, az náluk nagyon hamar fatális következményekkel, kiválasztódással jár. Az ember azonban egy technológiai komfortburokban él, és tudományos-technikai fejlődésnek véli azt, hogy ezáltal totális evolúciós zsákutcába navigálta magát.

Sem egyénileg, sem kisebb-nagyobb közösségei nem rendelkeznek az elemi túléléshez szükséges tudással, illetve struktúrákkal, így a globális rendszerek megroppanása és összeomlása sokkal fenyegetőbb az emberiség jövőjére nézve, mint valaha volt. (Ennél súlyosabb fenyegetést ugyanerre, illetve a bioszférára csak ennek a globalizációnak nevezett rendszernek a működése, a puszta és pusztító létezése jelenti.)

A fake news leginkább lényegre törő meghatározása az, hogy egy ellenségesnek vélt hatalom (imperialista propaganda) mémje, amivel manipulálnak minket saját céljaik érdekében. Na jó, de mi van akkor, ha globálisan minden nagyhatalmi propaganda-mémet, a világ gyarmatosításának bármilyen megnyilvánulását ellenséges manipulatív mémként kellene kezelnünk a jövőnk megóvása érdekében?

Így a ma tudományos-technikai evidenciaként kezelt „tények” tömkelegét is, amennyiben általuk veszélybe sodorjuk a földi élet integritását.

Akkor pedig ugrik nagyjából az egész kapitalista dogmatikára épülő modern világképünk. Nem egy része, hanem globálisan az egész mehet a történelem szemétdombjára. Ahova való.

Ez ugyebár elég messze vezet, de a nyugati civilizáció ideológiai alapjait (ideértve a világ gyarmatosítását szolgáló és kiszolgáló tudományos-technikai rendszert!) biztosan meg kell már kérdőjeleznünk, ha túl akarjuk élni az egyre nyilvánvalóbban tragikus következményeit. 

Meghal a „tudomány”? Éljen a Tudomány!

Miért kéne a fake news problematika kapcsán visszarettennünk attól, hogy körülöttünk az emberek inkább hisznek el meséket, legendákat, mint tudományosan megalapozott tényeket? Hiszen ez mindig így volt, az objektivizmus fénykorában is, csak akkor az akadémiák tudósainak áldásával és tudományos köntösbe öltöztetve hittek az emberek olyan erősen ideologikus és alapjaikban vitatható legendákban, minthogy a világ atomokból áll, vagy létezik egy olyan evolúció, melynek csúcsa a legfelsőbbrendű intelligenciával bíró lényként az ember volna.

Ezekben a tudományos dogmákban ugyanolyan babonásan hittek az emberek és hisznek sajnos mind a mai napig, mint előtte az egyházak által meghatározott dogmákban!

A világkép végső soron egyénileg és kollektíve is mindig hitkérdés, illetve társadalmi kondicionálás (nevelés) kérdése marad. Tény is csak az lehet, amit valakik ténynek hisznek. Maga a szó is minden nyelvben erre, az emberi tettre, cselekvésre, vagyis aktív és szubjektív beavatkozásra utal (factum – facere).

Minden faktumban van fabrikációs mozzanat, minden vélt objektivitás valamilyen magáról épp megfeledkező szubjektivitás megnyilvánulása.

Etikailag döntő különbség tehát nem az objektív és a szubjektív között, hanem a magáról megfeledkező, illetve nem vállalt szubjektivitás (ma sajnos többnyire ez számít objektivitásnak) és a vállalt szubjektivitás között van. A döntő különbség, ami az egyik tudást értékesebbé, tiszteletre méltóbbá és vállalhatóbbá, illetve fenntarthatóbbá teszi, ezért nem a vélt objektivitás, hanem az egyetemes felelősségvállalás mozzanata.

A modern tudományban egyébként megjelent annak felismerése, hogy abszolút objektív és egzakt mérés éppen azért nem lehetséges, mert a mérőműszer és a mérést végző ember mint szubjektum valamiképp mindig befolyásolja magát a mérést. A megmérni kívánt dolog pedig önmagában nem „tartalmazza” a mérni kívánt információt, hogy elegendő lenne mintegy leolvasni róla.

További alapvető probléma, hogy természete szerint semmilyen minőség nem mérhető mennyiségileg és semmilyen tartalom nem formalizálható. Ezen a pár evidencián aztán meg is bukott hamar a pozitivizmust abszolutizálni próbáló formalizálási program mint a modern tudomány illúziója, hogy ezáltal az emberiség minden problémáját megoldhatnák.

A bökkenő csak az, hogy azt a pozitivizmust tanítják egészen a felsőfokú szintekig az iskolákban, mint „modern tudományt”, mint korunk tudományos világképét (azaz mint világnézetet, ideológiát), amiben a magas tudomány már lényegében a második világháború óta nem hisz,

mert konkrétan megdőlt hipotézisnek tekinti minden komolyabb kutató.

A másik bökkenő meg az, hogy a magas tudományban sem váltotta fel ezt egy új konszenzust teremtő paradigma. Talán most, az ökológiai válság elmélyülése végre meghozhatja ezt az új felvilágosodást, mely az előző felvilágosodás alapvető ideológiai előfeltevésein is túl tudna végre lépni.

A fake news-jelenség hatása nem csak negatív lehet

A fake news eluralkodása ma még jobbára csak a fasizmus démonait csalta elő a palackból, de a pozitivizmus által palackba zárt szellem, illetve géniusz nemcsak negatív, destruktív lehet.

Az emberek mindig mítoszokat, legendákat teremtettek, ilyenek a modernitás tudományos észmítoszai is. Nem az a baj velük, hogy minden tapasztalati vonatkozáson túl végső soron ugyanúgy hitkérdés az igazságuk elfogadása (ez merőben emberi és a világ természetéhez tartozó mozzanat, amit letagadni csacsiság) – baj inkább azzal van, ha a teremtő tudást kizárólag a hatalom és a világ gyarmatosításának (vagyis végső soron elpusztításának) szolgálatába állítják.

Az igazság végső soron nem „empirikus”, hanem etikai kérdés. A tudományé is.

Arról nem is beszélve, hogy az etikai tapasztalat (a lelkiismeret és a belső világunk reflektáltsága) szintén részét kellene, hogy képezze az empíriának, ha valóban tudományos. 

Ettől „objektíve” elvonatkozni nemcsak tévedés, hanem komoly, sőt – globális következményeit tekintve – tragikus hibának bizonyult a modern objektivizmusban.

Épp ezáltal vált méltatlanná a modern tudomány arra, hogy Platón és Arisztotelész kifejezésével visszaélve máig tudománynak nevezünk valamit, ami a gyakorlatban sokkal inkább a világgyarmatosítás technikája és ideológiai kiszolgálása.

Leginkább mérnöki munka, illetve teljesítmény, nem pedig tudományos, mert a nevére méltó (és fenntartható) tudományosság annál az etikai önreflexiónál kezdődne, ahol a mai poszt-„pozitivista” tudományosság véget ér, karjait széttárva, hogy ez már „filozófiai” vagy „politikai” kérdés – mintha ezek tudománya nem tartozna hozzá és nem tartozna rá.

Mintha nem az egyetemes felelősség elve és gyakorlata lenne a tudós és a tudomány legfőbb célja és kerete. Akár a kutatás finanszírozási érdekeivel szemben is.

Eredendően ilyen volt a nyugati tudomány a görögöknél, akiktől átvettük az örökségét és a fenntarthatóbb jövőben is ilyennek kéne lennie. Hogy ma nem ilyen, az már bizonyos. Ha eleve dogmatikusan elutasítja az alapjait érintő ilyen kritikát, ha dogmatikusan elzárkózik minden lényegi kritikától, akkor azzal elárulja magát, hogy mennyire nem képes a tudományos kutatás legnyilvánvalóbb kritériumainak sem eleget tenni, még saját modern metodikája szerint sem. Mert amit nem lehet megkérdőjelezni, az legfeljebb dogma lehet, tudományosan megalapozott ismeret vagy tudás biztosan nem.

Ha a fakenews-problematika bedönti a modern objektivizmust, és globálisan ráébredünk végre a modern technocentrikus tudomány történelmi felelősségére a Földet lelakó világgyarmatosításban (a globális iparosításban), akkor

talán nem egy olyan generáció jön majd utánunk, ami minden propagandamémnek bedől, amit az oktalan telefonja képernyőjén épp elé rak a domináns hatalom, hanem egy éberebb és szabadabb tudatosságú új generáció.

Akkor sikerülhet ez, ha végre tudatosítjuk, hogy nincsenek egyfelől merő legendának tekintendő fakenews-konteók, másfelől pedig objektív igazságként örökre megkérdőjelezhetetlen tudományos tények, hanem csak egymással folyton rivalizáló mítoszok vannak (poszt-pozitivista terminológiában: „narratívák”), melyek elfogadása végső soron hitkérdés, világnézetfüggő. Nincs egy ideológiák felett álló objektív tudomány, hanem ennek eszméje is csupán egyfajta ideológiai „narratíva”, azaz mítosz.

Vagy ha tetszik: legenda, mert ez szó szerint azt jelenti eredendően, amit az emberek épp mondanak – illetve még pontosabban a „mondandó” dolgokat, amelyeket az adott korban, az adott közösségben elvárhatóan mondanak a dolgokról, illetve világról. Igen, az mind legenda. Vagy elhisszük, vagy nem.

Sokkal éberebbek leszünk azonban a jövőben és a jövőnk kérdéseivel kapcsolatban, ha nem kezelünk egyetlen ilyen legendát sem eleve kész tényként, megkérdőjelezhetetlen végső valóságként. Sem Putyin, sem Trump, vagy más hatalmak aktuális vagy annak vélt mémjeit. Sem a tudomány, sem az egyházak szenzációsan új vagy bebiflázandó régi kinyilatkoztatásait, de még a haverjaink up-to-date témákban kimaxolt jólértesült infóit sem – ugye, kedves újságíró barátaink.

Mi több, a saját rögeszméinket sem illene ilyennek kezelnünk. Mert

jobb, ha annak tudatában élünk, hogy mindig maximálisan éberen és kritikával kell kezelnünk mindent.

Egyre inkább, amikor már nem csupán a jólértesültséggel elfoglalt társadalmi státuszunk, hanem túlélésünk is a tét.

Legalább az állatoktól tanuljuk meg ezt, ha az emberektől nem sikerült. Valamire legalább a fake news előretörése is jó lesz.

Az objektivizmus dicstelen tündöklése és bukása

Összegezve: a fakenews-fordulat arra lehet jó, hogy általa végre megtörhet az objektivizmus totális monopóliuma és ökológiai rémuralma civilizációnkban. A technológiává redukált és mérnöki szintre degradált tudomány, ami máig műanyag- és vasmarokkal szorongatta Földünket, végre kiengedhetné halálos szorításából a földi életet.

Ezáltal egy sokkal szabadabb, szélesebb látókörű, fenntarthatóbb tudományosság kora, egy új, öko-felvilágosodás kora jöhet el, amikor már nem a nagy cégek lobbistái által megvásárolt „kutatások” és a kutatási programok finanszírozói lesznek az objektív tudományos igazság végső instanciái.

Vagy ami ennél is fontosabb szemléletváltás lenne: a tudományos haladás fő célja egy fenntartható jövőben nem a világ technikailag minél hatékonyabb gyarmatosítása és kizsigerelése lenne.

Ma sajnos ez a tudományosság horizontja az akadémiai szférákban is. Nem pedig az, amit még Platón vagy Arisztotelész értett tudományosságon. Vannak olyanok, akik nem utolsósorban pont ezért, etikai okokból nem tudták rászánni magukat a „tudományos karrierre”.

Magam is közéjük tartozom, és remélem, hogy egyre többen leszünk, akik az ostoba konteókkal szemben nem egy még szörnyűbb objektivitás álláspontját és ökológiailag rendkívül destruktív hatalmi rendszerét támogatják, hanem a mainál sokkal szabadabb kutatást. Azonban mindez nem csak a tudományos kutatásban lehet döntő fordulat, hanem az újságírásban és egész civilizációnkban is.

Miért nincs post-truth és mi jöhet még?

Bár a modern ideológusok előszeretettel feledkeznek meg róla, köznyelvileg (közös tudásunkban) az igazság jóval többet jelent absztrakt tudományos vagy gazdasági, politikai, történeti stb. ténynél. Ott van például az igazságszolgáltatás szavunk, ami éppúgy evidensen etikai alapjára utal, mint a valótlanság kifejezés a valóság fogalmával kapcsolatban. Az igazság azonban nem a morál, az erkölcs relativizmusának kiszolgáltatott dolog csupán, hanem ennél szükségszerűbb, kozmikusabb alapja is van – olyasmi, amivel egyénileg éppúgy a legkevésbé szeretünk szembenézni, mint kollektíven: az igazság ugyanis végső soron a sorsunk.

Kinek-kinek a sorsa az igazságának végső instanciája – így van, és így lesz ezzel a nyugati tudomány, illetve az egész nyugati civilizáció is. Igazsága végsősoron sorsában mutatkozik meg. A modern ipari- és bolygófogyasztó társadalom igazsága pedig elsősorban ökológiai sorsként tárul elénk globálisan. Drámai sorsként mutatja mindazt, amit az objektivizmus megpróbált eltagadni, elfedni évtizedeken át.

Dehogy is „post-truth”-korszak ez, ahogy a bugyuta posztmodernkedés erőltetné ránk! Csak az objektivizmus bálványa és pozitivista dogmatikája dől meg – a fake news csacsiságaival együtt, amelyeket pontosan az objektivizmus techno-világa hozott létre.

Hogy akkor mégis kiben vagy miben hihetünk még ezután? Vakon semmiben.

Csak ha saját magunkon vagy másokon azt tapasztaljuk, hogy alaposan, minden oldalról megfigyeltünk egy jelenséget, majd alapos kritikával úgy próbáltuk beilleszteni világtapasztalatunkba, hogy minden lehetséges ellentmondását megvizsgáltunk más kapcsolódó jelenségekkel, valamint – és most jön a java –, alávetettük a fenntarthatósági hazugságvizsgálatnak, hogy vajon az adott jelenség ökológiailag mennyire lehet káros a földi élet egészét tekintve (ami azt jelenti, hogy negatív jelenség, rossz), illetve mennyire káros az emberiség jövőjére nézve (ennek fő horizontját azonban az előbbi vizsgálat adja, a szociális stb. szempontok is az után jöhetnek csak).

Vajon ma hányan olvassuk ilyen éberséggel a napi híreket? Pedig a jövőben, az új felvilágosodásban, illetve az öko-humanizmus korában (ha lesz jövő) ez a belépőszint. Tulajdonképpen már most az. Mert ez a jövő már elkezdődött.

Olvass még többet Kardos Gábortól az Azonnalin!

Kardos Gábor
Kardos Gábor Vendégszerző

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől
Kardos Gábor
Kardos Gábor Vendégszerző

Filozófus, borkereskedő, a Balatoni Kör egyik alapítója.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek