+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2018. október 21. vasárnap, 19:55
Ugyan találkozott az LMP szombati kongresszusán Meszerics Tamással, ám ő nem tett neki arra utalást, hogy kilépne a pártból – mondta az Azonnalinak Kendernay János, a párt országos elnökségének tagja.

Csodálkozom rajta és sajnálom, ha így lesz – így kommentálta az LMP országos elnökségének tagja és külügyi szakértője, Kendernay János az Azonnalinak azt, hogy otthagyja a pártot az egyetlen európai parlamenti képviselője, Meszerics Tamás. Kendernay egyébként tőlünk tudta meg, hogy Meszerics távozik.

 

Elmondta, ő találkozott Meszericcsel az LMP szombati kongresszusán, ám az EP-képviselő nem tett neki arra utalást, hogy a párt otthagyására készülne.

 

A kérdésre, hogy elégedettek voltak-e az EP-képviselő munkájával, úgy válaszolt: Meszerics rendkívül fontos feladatokat látott el, a Zöldfrakció külpolitikai politkai arca és koordinátora volt. „Olyan teljesítményt tett le az asztalra magyar zöld képviselőként, amire büszkék lehetünk” – mondta. Hozzátette: Meszericset valószínűleg kevesebbet lehetett látni a magyar politikai vitákban, de ez azért volt, mert a munkáját lekötötte a strasbourgi meg brüsszeli tevékenysége.

 

Kendernay azt nem tudta megmondani, hogy Meszerics akarta volna-e a folytatatni az EP-ben 2019 után, de személy szerint úgy látta, hogy nem.

 

Hogy kit látna szívesen a távozó politikus helyén az új EP-ciklusban, arra úgy válaszolt: az LMP-nek még nincs arról döntése, hogyan nézzen ki a lista. Én magam nem tervezek kilépni – felelte Kendernay arra a kérdésre, hogy szerinte lesznek-e további politikusok, akik még otthagyják a pártot.

 

„Valószínűleg sok mindenki örülne, ha az LMP eltűnne, de ez nem lesz ennyire könnyű.” Úgy vélte, a párt nem kizárólag ismert arcokból áll, vagyis amíg van egy olyan közösség mögötte, ami politikailag artikulálni szeretné az értékeit, meg fogja teremteni annak a lehetőségét, hogy legyenek képviselői.

 

Korábban egyébként Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke azt mondta az Azonnali kérdésére: biztos benne, hogy nem fogy tovább a párt parlamenti frakciója. Igaz, ezt a hazai politikusokra értette akkor, nem a párt egyetlen EP-képviselőjére, szóval végülis még igaz ez az állítás.

 

Az Azonnali utolérte Meszerics Tamást is, ám ő nem kívánt nyilatkozni. A politikus távozását a Mérce írta meg elsőként, miután kiszivárgott hozzájuk a politikus által a párt elnökségének írt levél. Ebben azzal indokolja a távozást: szerinte az LMP az elmúlt időszakban jelentősebb politikai vita nélkül új stratégiai irányba állt, és emellett utolsó döntéseivel olyan komoly politikai kockázatot vállalt, amit nem kíván, de jó lelkiismerettel nem is tudna védeni a nyilvánosság előtt.

 

Meszerics Tamás egyébként a Sargentini-jelentésről való szavazás után, szeptember közepén adott nagyinterjút az Azonnalinak, amiben elmondta: szokott-e az EPben pártutasítások alapján szavazni, és azt is megkérdeztük, van-e jövője az LMP-nek az európai zöldek között.

 

Te sajnálod, hogy elmegy az LMP-ből Meszerics? Szavazz!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Már nem arról beszél a magyar kormányfő, hogy milyen közel volt a Fidesz az EPP-ből való kilépéshez, inkább egy nagyszabású belső vitát kezdeményezne a jobbközép pártok európai családjában.

97,4 százalékkal erősítették meg tisztségében a volt kormányfőt.

„Ha egy orgánum a neonáci szervezetek oldalára áll, fasiszta nézeteket képvisel, akkor nem lehet a demokratikus diskurzus része” – véli a nyolcadik kerület.

A TASZ szerint Karácsony Gergely főpolgármester akkor sem választhatja meg, hogy kikhez szól, ha egyébként a kormányzat részéről már ez számít megszokottnak.

Írtak is egy nyílt levelet arról, hogy mennyire veszélyes a Fidesz-közeli háttéremberek szlovéniai médiaterjeszkedése, valamint Orbán legnagyobb szlovén szövetségesének hatalomra kerülése.

Itthon gyakorlatilag három budai kerületbe húzódott vissza a felső középosztály, a lengyel és a cseh fővárosban sokkal kevertebbek az egyes negyedek. Térképek!

A kérdést úgy is feltehetnénk: Gyurcsány vagy Orbán? Neked hány pont jön össze?

A hét kérdése

Az egykori playmate már sokszor és sokfélét nyilvánult meg a politikában, most pedig dönthetsz, melyik a kedvenc aranyköpésed tőle.

Azért ide elnéznénk

Február 20-án Szántó Rita filozófus tart előadást az Aurórában, hogyan is használható ma az ókori sztoikus filozófia.

Piac-e a világpiac? Magántulajdon-e a cégbirodalom? Fennmaradhat-e a demokrácia és a jogállam piacgazdaság nélkül? Létezik-e „harmadik út"? Február 21.

Politikai aspektusok a cseh és a szlovák művészetben 1989 után. Izgi kiállítás Pozsonyban egészen február 23-ig.

Történelmi diarómák, Star Wars-os csatajelenetek és világháborús terepasztalok Legóból Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban február 29-én és március 1-jén.

Mi vár Szlovákiára és a szlovákiai magyarokra a
február 29-ei választások után? Beszélgetés a Három
Hollóban március 2-án.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Digital Health Summit, a digitális egészségügyi megoldásokon dolgozó szakemberek, fejlesztők, befektetők és az egészségügyi intézményvezetők fóruma.

Twitter megosztás Google+ megosztás