Női kvótával nem lehet más a politika

Bakó Bea

Szerző:
Bakó Bea

2018.10.20. 20:27

Az állítólag 21. századi LMP-ben egy exszoci lett a társelnök. A közvetlen indok a lehető legrosszabb értelemben vett 21. századi: úgy hívják, hogy női kvóta.

Demeter Márta villámkarrierjének úgy tűnik, semmi nem állhat útjába az LMP-ben. Demeter 2017 elején távozott a szocialistáktól, 2017 szeptemberében ült be az LMP-frakcióba, majd idén nyáron – több elvetélt próbálkozás után – nagy nehezen az LMP-be is belépett. Friss párttagként pedig októberben máris a párt társelnöke lehet. Ha valaki nem követte volna figyelemmel Demeter munkásságát – főleg a pár nappal ezelőtti repülőgate-bakit –, még azt is hihetné, hogy ez a csodálatos előmenetel a brilliáns szakértelmének és tehetségének köszönhető. 

Hiszen ha valaki ilyen sebességgel a társelnöke lesz egy olyan pártnak, ami a saját korábbi pártja által vezetett kormány ellenzékeként jött létre, az az illető bizonyára tud valamit.

Főleg, ha hozzátesszük, hogy a saját korábbi pártját csak feltűnően sokára hagyta ott, talán nem függetlenül attól, hogy feltehetően nem került volna elég impozáns helyre a párt választási listáján. De minden jó, ha a vége jó: a választáson csak sikerült Demeternek egy olyan párt – az LMP – listájának előkelő helyére felférnie, amely női kvótát alkalmaz.

A 21. századiság jegyében az LMP annyira haladó és menő, hogy nem csak a listáján alkalmaz nemi kvótát, de a társelnököknek is különböző neműeknek kell lenniük. Nyilván attól lesz az LMP modern és cool, ha egy férfi és egy nő áll az élén, még azon az áron is, ha az egyikük tíz évet húzott le az MSZP-ben. Abban a pártban, amelyik rengeteg kárt okozott ennek az országnak – nem csak kormányon, de a puszta ellenzékben létezésével is, és amelyik a dicstelen jogelődjére tekintettel huszadik századibb nem is lehetne, a szó legrosszabb értelmében. Persze tíz év után sem késő jó útra térni, és azt sem mondom, hogy ne járna a második esély annak, aki ennyi idő után jön rá erre (meg a listás helyek elosztásának részleteire, ugye). 

Demeter Márta karrierjének felívelése azonban tökéletesen példázza azt a kontraszelekciót, amihez az oly progresszív és 21. századi női kvóta vezet. Bár az utóbbi időben már amúgy sem nagyon lehetett tudni, hogy tartalmilag mégis mi az LMP víziója, netán filozófiája, azt az egy dolgot azért nagyjából sikeresen sulykolták, hogy le akarnak számolni a múlttal, az országot eddig irányító politikai erőkkel.

Erre most megtesznek egy volt szocialistát társelnöknek. Miért? A progresszívnek és trendinek gondolt értelmetlen női kvótájuk miatt,

ami lehetővé tette Demeter Mártának, hogy a listán (immár az LMP-én) előkelő helyről 2018-ban is a parlamentbe jusson, és Szél Bernadett etikai bizottság általi kicsinálása után gyakorlatilag ő maradjon a párt egyetlen ismert és szimpatikus női arca, aki eséllyel pályázhat a szintén nemi kvóta által megszabott társelnöki pozícióba.

A 21. századi, politikai dinoszauruszokkal leszámoló LMP-nek tehát sikerült odáig kontraszelektálni a tagságát (ennek lehetnek a női kvótán kívüli okai is, de az egész biztosan vastagon benne van), hogy a női társelnöki tisztségre egyetlen jelentkező volt: olyasvalaki, aki nem sokkal korábban még a szocialisták soraiban üldögélt a parlamentben. Ezen az eredményen az sem javít, hogy legalább csak kétharmaddal választották meg egyetlen jelöltként Demetert, ami ugyan nem túl büszke arány, de a lényegen nem változtat.

A legnagyobb poén a történetben, hogy Szél Bernadettet éppen azért üldözték el a pártból, mert egyeztetni merészelt más pártokkal a választás előtti esetleges visszaléptetésekről. Persze ha szigorúan jogászkodni akarunk, akkor mondhatjuk, hogy kongresszusi határozat volt arról, hogy nincs másokkal egyezkedés; arról meg nem, hogy ne lehetne társelnök egy exszoci. De ettől még a dolog nem néz ki jobban egy cseppet sem.

Hanem úgy néz ki, hogy egy legalább többé-kevésbé kompetens, a választók számára hiteles arcot – hiszen Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltségével végül is az eddigi legjobb eredményét érte el az LMP – lecseréltek egy kvótanőre, akiről első asszociációként az MSZP ugrik be az embernek. (Másodikként meg a benézett repülőgate.)

Mindezt olyankor, amikor a párt látszólag épp kifelé igyekszik a ballib mainstreamből és mintha próbálna behúzni jobbközépre. Demeter Mártával az élen ez biztosan nagyon hiteles lesz,

a jövő évi EP-választáson majd tesztelni lehet a stratégiát az LMP megmaradt választóin.

Disclaimer: mint az impresszumban is jelezzük, az Azonnali többségi tulajdonosa Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. Ez sem most, sem az Azonnalin megjelenő többi anyag esetén sem befolyásolja, mit írunk és jelentetünk meg, mint azt nemrég a hvg.hu észre is vette.

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek