Senki másnak nem lesz olyan élménye, mint neked, és mivel a babákat nem az IKEA-ban veszed, ezért – bár próbálkozik vele – a gyerekedet még a kapitalizmus sem tudja igazából beárazni.
Mikor te ezt olvasod, akkor én már várhatóan két-három órája ébren vagyok. Nem azért, mert alapból ilyen koránkelő típus vagyok, hanem azért, mert egy lakásban élek egy lassan kéthetes csecsemővel. Rosszul hangzik? Tévedsz! Most arról fogunk beszélni, hogy miért iszonyatosan király dolog gyereket vállalni!
Meglepő, mi? Pedig tényleg.
Lássuk először a szokásos ellenérveket:
+ A gyerekek hangosak és idegesítőek!
+ Sok pénzbe kerülnek!
+ Büdöset kakilnak!
+ Túl nagy lesz tőle az ökológiai lábnyomom!
+ Először még egzisztenciát akarok magamnak teremteni!
+ Először még élni akarok kicsit!
Jogos félelmek.
A gyerekek tényleg tudnak hangosak és idegesítőek lenni, pénzt is kell rájuk költeni, és a szoptatós szakasz után tényleg büdöset kakilnak: tehát pont olyanok, mint te vagy én!
A valódi problémát a mai fiatalok, és főleg a urbánus, Y-generációhoz tartozó fiatalok esetében azonban gyanúm szerint a két utolsó ellenérv, illetve általában a „fiatal felnőtt” életszakasz kitolódása jelenti. Manapság mire valaki kikerül az egyetemről, megcsinál két Erasmust, talál egy jó munkahelyet, és véletlenül közben még stabil párkapcsolata is lesz, addigra huss, elteltek a húszas évei.
Nem ebben a cikkben fogjuk megfejteni teljes generációk gondjait, ezért most csak arra koncentrálunk, hogy ha 1) van valamiféle egzisztenciád; 2) van egy korrekt párkapcsolatod: akkor miért is ne vállalhatnál gyereket?
A harmadik Orbán-kormány most már tényleg igennagyon kiemelt feladataként jelölte meg, hogy ne fogyjon tovább a magyar. Ahogy azonban arról már írtam is, a problémacsomag megközelítése a kormány oldaláról legalábbis féloldalas: a gazdasági ösztönzők mellé (ezekről mindjárt) leginkább valami deres halántékú fideszes főembert kapunk a gyerekvállalás melletti reklámnak, aki arról beszél, hogy aki nem vállal gyereket, az nem is ember, de biztosan nem magyar.
Ez a megközelítés értelemszerűen nem fogja meggyőzni magyar fiatalok ezreit arról, hogy gyereket vállalni jó dolog.
Tegyük tisztába (mint ahogy én tettem azt a gyerekkel harminc perccel ezelőtt): a gyerekvállalást persze fel lehet fogni nemzeti kötelezettségként, de
valójában a dolog három emberről szól: rólad, a párodról és a kölyökről. Orbán Viktornak, Kövér Lászlónak, Novák Katalinnak és Harrach Péternek semmi köze az egészhez, véletlenül se gondolj rájuk szex közben.
Röviden tehát: ha elkezdesz jövőbeli szülőként gondolni magadra, akkor az adókedvezmény, a CSOK, meg a minden egyéb dolog csak bónusz, ami talán kicsit segíthet kiegyensúlyozni azt a pénzügyi és egyéb vállalást, amit teszel. (Főleg ha fehér, közép- vagy felsőosztálybeli polgár vagy.) De felejtsük el azt, hogy ez valamiféle kötelesség lenne.
A Nike Kaepernick-kampánya kapcsán idéztem egy gondolatot korábban Mark Fishertől. Ideteszem most is, mert fontos lesz:
„Úgy tűnt, szörnyű fáradtságával és céltalan dühével Cobain hangot ad a történelem után született generáció reménytelenségének, akiknek minden lépését kiszámították, követték, megvették és eladták – még az előtt, hogy megtörtént volna. Cobain tudta, hogy ő csak egy újabb spektákulum, hogy semmi nem fut jobban az MTV-n, mint az MTV elleni lázadás; tudta, hogy minden lépése egy klisé, amit előre megírtak, hogy még az is klisé, hogy rájön, hogy ez egy klisé.”
Alig-alig találni manapság olyan gondolatot, hobbit, turisztikai célpontot, hőst, zenét, sorozatot, filmet, mémet, mozgalmat, ideológiát, akármit, amit nem láttunk már ezerszer, és amit nem tervez meg és áraz be előre a globális kapitalista rendszer. [Insert random Harcosok klubja-idézet here.]
A Star Wars eredeti csodájához képest már csak patikamérlegen kimért előzményeket és folytatásokat kapunk; a szuperhősképregények obskúrus hobbi helyett csilliárdos, mérnöki pontossággal tervezett filmfolyamokban lépnek elénk. A populáris- és többnyire a magaskultúrában is minden valaminek a feldolgozása, folytatása, paródiája, remixe, a meta metája. Nincs valódi mozgás, csak reciklikálás van.
Ebben a mókuskerékben a fiatalok jelentős része a valódi, autentikus élményt keresi, a rendszer pedig igyekszik mindent úgy eladni, hogy az valódi és autentikus élményt fog neked nyújtani. Pedig – gondoljunk vissza Mark Fisherre – nem fog.
Én két területen találtam meg azt a fajta autentikusságot, ami szerintem valamikor a huszadik század közepén elveszett.
Az egyik ilyen dolog a könyv: úgy vettem észre, hogy mivel ezt a játékot sokkal kisebb pénzügyi tétekben játsszák, mint a vizuális művészeteket, ezért sokkal nagyobb az esély arra, hogy valami tényleg egyedit és izgalmasat fogsz találni kis erőbefektetéssel.
A másik ilyen terület pedig a gyerekvállalás.
A gyereket te, és az az ember csinálja, akit párodul választottál. Minden gyerek másmilyen (nekem kettő van már, szóval megerősíthetem az állítást), minden életszakaszukban más problémákkal kell megküzdened, és más örömöket fogsz kapni az egész dologtól.
Senki másnak nem lesz olyan élménye, mint neked, és mivel a babákat nem az IKEA-ban veszed, ezért – bár próbálkozásokat tesz rá – a gyerekedet még a kapitalizmus sem tudja igazából beárazni.
Nehéz?
Mint az állat, nem akarok hazudni. De mindent összevetve totál megéri. Az ökológiai lábnyomod mondjuk tényleg nagyobb lesz tőle, de ez ellen azért lehet mit tenni.
Én most megyek büfiztetni.
Tetszett a cikk? Ha kérsz még ilyeneket, iratkozz fel a Reggeli fekete nevű hírlevelünkre! Hétfő, szerda, péntek reggel küldjük!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
