Jelentős részben a Jobbikon múlt a kétharmad – Szávay István az Azonnalinak

2018.10.17. 08:07

Ha az LMP-vel meg tudunk állapodni legalább egy pár körzetben, akkor a kétharmad megelőzhető lett volna. De Vona Gábor és Szabó Gábor pártigazgató számára semmilyen B-forgatókönyv nem volt, csak a győzelem járt a szemük előtt – mondja Szávay István az Azonnalinak. A jobbikos parlamenti képviselő az önkritikán túl azt is elmondja, árulónak tartja-e Volner Jánost, ő kilép-e a pártból, és miért hívják a barátai Pumpinak. Nagyon nagyinterjú!

Jelentős részben a Jobbikon múlt a kétharmad – Szávay István az Azonnalinak

Hogyan kerül egy szélsőjobboldali az SZDSZ-be?

Nem vagyok szélsőjobboldali, és nem vagyok az SZDSZ-ben. Honnan veszik ezt?

A Jobbik az új SZDSZ, mondogatja egy ideje a kormánysajtó. És Böcskei Balázs is ilyesmire célzott nemrég az Azonnalin.

Hadd ne minősítsem őket.

Jó, de ön a párt egyik legradikálisabb képviselője, akit a sajtó a Jobbik jobbszéléhez sorol.

Továbbra is nemzeti radikálisnak határozom meg magam egy saját magát most már inkább szociális, nemzeti néppártként definiáló pártban.

Vagy nemzetiszocialista?

Nem. Ezzel ne játsszunk! A lényeg, hogy bár a Jobbik már máshová helyezi a hangsúlyt, de nem szakított a nemzeti radikalizmussal, aminek én egészen fiatal koromtól, politikai eszmélésemtől kezdve meghatározom magam. Egyik alapítója vagyok a pártnak. A Jobbik továbbra is az, ami miatt létrehoztuk, és ami miatt azt gondolom továbbra is, hogy politizálnom kell.

A párt is vallja ugyanezeket az alapításkori értékeket?

Soha nem adta fel őket. Néhány évvel ezelőtt stílusváltás volt a Jobbikban, és igaz, hogy a klasszikus témák mostanság kevesebbszer szerepelnek a megszólalásainkban, de hogy nem tűntek el, azt jól mutatja például mostani javaslatunk a magyar-székely összetartozás napjáról, vagy hogy nemrég a Nagy Imre-szobor Kossuth térről való elszállítását követeltük.

De ilyen a Trianon-emléknap leszavazása is, ahol furcsa konszenzus alakult ki a parlamentben, ugyanis a legtöbb baloldali párt támogatta a Jobbik javaslatát, Dúró Dórától az LMP-n és az MSZP-n át Párbeszédig egyetértett mindenki, csak a DK és a Fidesz szavazta azt le. Ez mutatja, hogy Trianon és az elszakított területeinken élő magyarság ügye sem szorult vissza egy pillanatra sem, nem véletlen, hogy a Fidesz elképesztő energiákat tett abba, hogy ezen a téren hiteltelenítse a pártot.

Ha már néppártosodás: mit érzett, amikor személyesen Heller Ágnes mondta, hogy nem szégyen a Jobbikra szavazni a kormányváltás érdekében?

Ez legyen Heller Ágnes problémája, én nem különösen örültem, hogy dicsérgetett minket, de ezt ő mondta, nem pedig Vona Gábor Hellerről.

Az olyan rossz lett volna, ha egy magyar ember megdicsér egy másikat?

Nem erről van szó. Hanem egy politikai jellegű dicséretről egy olyan személy részéről, akinek a világnézete és politikai szerepvállalása a Jobbik számára teljesen elfogadhatatlan.

Na és Vona Gábornak a Spinoza-házban való szereplése, az elfogadható?

Sokan azt mondták erre nálunk, hogy mindenhová el kell menni, ahová hívnak. Szerintem viszont hiba volt..

Azért mert szimbolikus zsidó közéleti helyszín, vagy mert balliberális?

A néppártosodás arról szólt – amit én önmagában mindig is támogattam –, hogy vegyük tudomásul, a nemzeti radikális tábort meghatározó témák szavazatszerzési lehetőségei korlátozottak.

A kontent vagy a marketing miatt?

Világnézetileg. Úgy gondoltuk, a  Jobbik eljutott odáig, hogy felelősséget tudjon vállalni Magyarország kormányzásáért; ehhez pedig jóval nagyobb választói tömeget kell megszólítanunk. Finomítottuk a kommunikációt. Más témákat helyeztünk előtérbe: a devizahitelesek ügyét, a férfiak 40 év utáni nyugdíjba vonulásának kérdését, nőket érintő ügyeket, és elkezdtünk többet foglalkozni az oktatás és az egészségügy helyzetével. Csakhogy a folyamat túl gyors volt mind időben, mind a megtett távolság tekintetében. Mindenkit megszólítani nem lehet.

A Spinoza-házban való szerepléssel, amely a balliberális és belvárosi zsidó közösség valóban szimbolikus helyszíne, egy olyan terepre keveredtünk, ahová kár volt.

Mert a hátország felől támadási lehetőséget biztosít?

Mert egy olyan réteg fele próbált nyitni, akik számára szerintem mi sosem leszünk elfogadhatóak. Emiatt a Jobbik-tábor másik szélén megkezdődött egy lemorzsolódás. Már a néppártosodás elején is tapasztalható volt ez, de akkor főleg azok mentek el, akik világnézetileg mindig is jobbra álltak attól, amit a Jobbik képviselt.

Még öntől is jobbra álltak?

Tőlem is. Erre mondta azt Vona Gábor, hogy aki náci romantikát keres, menjen egy másik pártba! El is mentek. A tagság döntő része maradt a Jobbikban, ők el tudták fogadni Gábor döntését a néppártosodásról. De ha pusztán a 2018. április 8-i szavazatszámokat nézzük, akkor az látszik, hogy nem nyertünk sokkal többet a vámon, mint amennyit elveszítettünk a réven.

A néppártosodás eredményei a képviselőjelöltekre leadott plusz kétszázezer egyéni szavazatban kétségkívül megmutatkoztak, de ha megnézzük a listás szavazatokat, akkor azt látjuk, hogy a százalékos eredmény tekintetében hasonlóan szerepeltünk, mint négy éve. De ebben jelentős volt azok aránya, akik nem kötődtek annyira a Jobbikhoz. Ez látszott a kutatásokban is a választás után: több százaléknyian passzívvá váltak. Meggyőződésem azonban, hogy nemzeti radikális szavazók nagy része a mai napig kitart a Jobbik mellett.

Ön hogy állt a néppártosodáshoz? Amikor 2016-ban Vona menesztette önt az alelnöki tisztségből, akkor még azt nyilatkozta, hogy újraindul. Akkor úgy tűnt, hogy ez egy ideológiai vita, ám ön végül nem vette fel a kesztyűt.

Én nem így éltem meg. Gábor lehet, hogy igen, és kifelé is így látszott. Egyesek számára befelé is.

Mi akkor a valóság?

Gábor akkor úgy érezte, hogy mi erről a néppárti irányról másként gondolkodunk. Behívott magához egy ürüggyel, és közölte: élni kíván a jogával, hogy megvétózza az újraindulásomat. Indoklásként azt mondta, úgy érzi, hogy a néppárti politikában nem kellően tud rám támaszkodni. Jeleztem neki, hogy én ezt nem így gondolom, elfogadom az irányt – azzal együtt, hogy bizonyos kilengéseit már azelőtt is bíráltam. Lehet, hogy Gábor fejében már az volt, hogy még tovább halad ezen az úton.

De ön akkor azt nyilatkozta, hogy újraindul a tisztségért. Amit aztán nem tett meg végül. Párton belül miért nem harcolt Vona ellen?

Két évvel a választások előtt ez a pártnak nem lehetett érdeke. Ha újraindultam volna az alelnökségért, annak is maximum szimbolikus tétje lett csak volna. Elfogadtam Vona Gábor döntését, mert megvolt a joga ahhoz, amit tett. Sőt, még segítettem is neki a helyzet konszolidálásában, ha magamban nem is értettem feltétlenül egyet számos más döntésben sem. A belső harc lehetősége, amit kérdeznek, tehát fel sem merült.

Veszélyeztette volna a Jobbik egységét, ezáltal a párt választási eredményeit. Utána volt viszont az a kongresszus, ahol Vona egyedüli indulóként csak kicsivel kevesebb mint 80 százalékos támogatottságot szerzett a pártelnökséghez. Látszott azért ezen a szavazatszámon az irányvonallal való belső elégedetlenség megléte és bizonyára négyünk indulásának megakadályozása is.

Hogyhogy nem lépett át a Mi Hazánkba? Sokan azt tippelték, hogy Dúró Dórával együtt ön is átmegy. Nem hívták?

A nyár folyamán,

látva a választási eredményeket, nagyon sokat gondolkodtam, hogy abbahagyjam-e a politizálást.

És bár igen, kaptam jelzéseket arra vonatkozóan, hogy átlépjek, de ez nem merült fel bennem. A kérdés inkább úgy tevődött fel, hogy abban a pártban, amelyet alapítottam, és amelybe az életem jelentős részét belefektettem, akarom-e folytatni. Nem tagadom: volt bennem csalódottság, harag is azokkal szemben, akik hibás döntéseket hoztak, főleg ha azok a hibák elkerülhetőek lettek volna.

De a Jobbik választás utáni tisztújítását követően úgy láttam, hogy van értelme, a Jobbiknak van jövője, és én szeretnék érte mindent megtenni. Alelnöknek most sem indultam, de segítem Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton munkáját, akik az elnökséggel és képviselőinkkel együtt elképesztő energiákat fektetnek abba, hogy ismét megerősítsék a Jobbikot. És nem, még véletlenül sem akarják balra tolni azt.

Tulajdonképpen mik azok az elvi-ideológiai különbségek, amelyek a Mi Hazánkba távozottak és ön között vannak?

Az a baj velük, hogy nem a kormány, hanem a Jobbik ellenzékeként működnek. A megszólalásaik, akcióik, a politikai megnyilvánulásaik nagy része nem egy kormánnyal szembeni alternatívát képvisel, hanem a jobbikosok lejáratásából áll. Ezt egy darabig lehet csinálni. Közben a fideszes média ehhez bő lehetőséget ad, sőt agyon dicsérik őket, Toroczkai Lászlónak már azóta drukkolnak, hogy kiderült, indul a Jobbik elnökségi tisztségéért. Ezért

a Mi Hazánkban ülők valójában sokkal közelebb vannak a NER-hez, mint a nemzeti radikális ellenzékiséghez.

Nem lehet, hogy mára a Fidesz lett az igazi nemzeti radikális párt?

Nem. A Fidesz egy értékek nélküli zsákmánypárt. Már nem olyan víziók mozgatják, mint a polgári Magyarország víziója volt.

Ön azt elhitte nekik?

Akkor igen. Aszerint is politizáltak, többé-kevésbé hitelesen.

Tehát a Mi Hazánk mozgalom emberei a Fidesz ügynökei?

Ezt így nem gondolom. Azt azonban igen, hogy használja a Fidesz őket.

Hasznos hülyék?

Az, hogy nincs köztük olyan, aki személyében is a kelleténél közelebb van a NER-hez, nem lehet kijelenteni, de az ellenkezőjét sem akarom állítani.

Volner János áruló?

Volner János elárulta a Szent Koronára tett esküjét.

Ő azt mondta, hogy a Jobbik árulta el a választóit.

Mind ezt mondják, akik mandátumtolvajjá lettek.

És igazuk van?

Nincs. Akik a Jobbikra szavaztak áprilisban, tudták, mire adják a voksukat. Ő és három társa pedig ezeknek szavazóknak köszönheti a képviselői helyét.

Mitől jobb a Jobbik nemzetpolitikája, mint a Fideszé?

Két nagy hibáját látom a Fidesz nemzetpolitikájának. Az egyik, hogy kirekesztő; a másik, hogy mindent csak pénzzel akar megoldani. Itthon még úgy ahogy tudomásul veszik a többpártrendszert, a határon túl már kevésbé. Mi üdvözöljük és egyetértünk a nemzetpolitikában meghozott intézkedések többségével, sőt ezeket sokszor mi javasoltuk először. Legyen szó kettős állampolgárságról, határon túlra irányuló osztálykirándulásokról vagy a Trianon-emléknapról, amiből a Fidesz végül zenés-táncos bohóckodást csinált. Helyesnek tartjuk, hogy az ország gazdasági teljesítőképességéhez mérten komoly összegekkel támogatja a külhoni magyarokat. De a pénz nem lehet minden.

A magyar diplomácia valójában ma sem követ lényegében más utat, mint amit követtek Kovács Lászlóék annak idején.

Ez alól most Kárpátalja kivételnek tűnik, de félek, ott más szempontok is szerepet játszanak. Szijjártóék szerint is azokra az ügyekre kell összpontosítani, ahol egyetértés körvonalazódik. Vagyis egyáltalán nem lépnek fel kellő határozottsággal a külhoni magyarságot ért jogsértéseket illetően.

Azért a katolikus líceum ügyét megoldották Marosvásárhelyen.

De az mégis egy helyi kérdés volt, bár kétségkívül fontos, szimbolikus ügy. De Délvidékkel kapcsolatban például letagadják, hogy a szerb állam szűkített a vajdasági magyarok kulturális autonómiáján. A Magyar Nemzeti Tanácstól konkrétan jogköröket vontak el, például az intézményvezetők kinevezésének tekintetében. És miután a magyar kormány által agyontámogatott Vajdasági Magyar Szövetség ennek az alkunak részese volt, a kormány egy szót nem ejt a dologról.

Vagy amikor Felvidéken Robert Fico tervbe vette a magyar kisiskolák egyharmadának bezárását, a magyar kormánynak nem az volt a válasza, hogy tárgyalásos úton megoldják az ügyet, felvetik a kétoldalú kapcsolatokban ezt a problémát, hanem az, hogy akkor majd Magyarország átvállalja ezen intézmények működésének költségeit. Ez a nemzetpolitika totális tévútja.

Az összegek ilyen nagyságú átfolyósítása, a határon túli szervezetek mind nagyobb függésben tartása egyre inkább azt a látszatot kelti, hogy az ő problémáikról, sorsukról sokkal inkább döntenek Budapesten, mint Pozsonyban, Belgrádban vagy Bukarestben.

Ráadásul csak azok számára biztosított a támogatás, akik beállnak a sorba. A Fidesz már eljutott oda, hogy legitim képviselettel rendelkező szervezeteket negligál, és kirekeszti őket a nemzetpolitikai egyeztető fórumokról. Ennek hosszú távon katasztrofális hatása lesz a magyar közösségekre és azok megmaradására.

De leszögezem: nem a támogatásokkal van baj. Mi is próbáltuk megértetni a támogatóinkkal, főleg az egykori szoci szavazókkal, hogy senkinek ne fájjon, ha pénzt kap egy erdélyi magyar iskola a felújításra. Attól nem lesz senkinek kevesebb a családi pótléka. És azt is elmagyaráztuk, hogy a magyar állami költségvetés csupán pár ezreléke jut erre, ennyi simán visszajön például akkor, amikor átjönnek a határon túliak, és itt fogyasztanak. Ebben tudtam eredményt elérni, és a szavazótáborunk nagyobb arányban reagált jól erre. Csakhogy ezt a Fidesz választások előtti gyűlöletkampánya lerombolta.

Mert mit láttak azok a szavazók, akiket sikerült valahogy ennek az ügynek megnyerni? Hogy a Jobbik folyamatosan azt nyomja, hogy kell a határon túliaknak a pénz, erre a párt elnöke elmegy Erdélybe, és ott üvöltöznek, trágárkodnak vele Marosvásárhelyen. Ez az egész nemzeti összetartozáson – ami nem lehet pártügy – óriási sebeket ejtett. És

mit ért el vele a Fidesz? Semmit. Mit akartak még? Az erdélyiek 94 százaléka úgyis rájuk szavazott előzőleg. Most meg kaptak 95-öt. Megérte?

Mégis miért kellett a székelyeket Vona ellen uszítani ilyen primitív módon? Egyikük felállt a fórumon, és fel is olvasta a versét azzal a címmel, hogy „Vona, te török köcsög”!

Úgy tudjuk egyébként, hogy a Fidesz kérésére az RMDSZ szervezte oda őket! A marosvásárhelyi utcafelelőseik szedték össze az ordibálókat. Hogy aztán az itthon a kormánysajtóban lehessen mutogatni: ezt gondolják a székelyek a Jobbikról. Mutogatták is. De ezzel nem csak nekünk ártottak. A felvételt megtekintve sok olyan Jobbik-szavazóban, aki tisztelte Vona Gábort és Magyarország megmentőjét látta benne, de jobb esetben is csak közömbös volt a nemzetpolitikai tevékenységünk és programunk kapcsán, bizony erős ellenszenv keletkezett.

A Fidesz így valójában nem a Jobbikkal fordította szembe a külhoniakat aljas politikai számításból, hanem jelentős magyar választói tömegeket a külhoniakkal. Semmiben sem jobb ez annál, mint amit Gyurcsányék műveltek anno. És ez Orbán Viktor felelőssége. Mára sajnos teljesen elfogadott nézetté válhatott Magyarországon, hogy

a Fidesz tízmilliárdokért vásárolja fel a határon túli magyarságot. Ez pedig irigységet és dühöt szült.

Említette, hogy elhitte a Fidesz polgári Magyarországról szóló vízióját annak idején. Akkor miért a MIÉP-ben kezdett el politizálni?

Elhittem ugyan, de nem abban hittem, hozzám nem az állt közel. Nemzeti radikális gondolkodású fiatalként természetes volt, hogy a MIÉP-hez csatlakoztam. Sőt, én kezdeményeztem Soltvadkerten 1998 elején a MIÉP-szervezet megalakítását, édesapám lett annak alelnöke, de magam belépni nem tudtam, mert még csak 17 éves voltam.

A MIÉP-nek volt az a híres szlogenje, hogy se nem jobb, se nem bal: keresztény, és magyar!

Nem akarok utólag okoskodónak tűnni, de én már akkor is elhibázott jelszónak találtam ezt. Talán Csurka Istvánban is valami olyasmi felismerés volt, amit Vona megpróbált a néppártosodással, hogy egy ideológiailag behatárolt pártot fölülemeljen az ideológián.

Mit jelent az, hogy keresztény és magyar? Hogy nem zsidó?

Már másodszor jön zsidó témával. Nem. Sokan ezt akarták ebbe belehallani, de már nem a harmincas években jártunk. Akkoriban a keresztény szó valóban jelenthette azt, hogy nem zsidó. Azóta a kereszténység vállalása nem olyan egyértelmű. Önmagában persze ellentmondás is volt azt mondani, hogy se nem jobb, se nem bal, és két markáns jobboldali hívószót használni ezután. Én Csurka közismert antiszemitizmusával együtt sem gondolom, hogy ez a szlogen a zsidók ellen szólt volna.

Ha már ez szóba került, bajnak tartja, ha ma Magyarországon egy politikus antiszemita?

Ne kérdezzenek már ilyet...

Ön hozta fel Csurka antiszemitizmusát.

Én nem Csurka antiszemitizmusa miatt mentem a MIÉP-be.

Hanem a sajátja miatt?

Nagy József nem csinál ilyet, mint amit önök. A nemzeti radikalizmus akkor egy nagyon szűk szubkultúra volt. Egy olyan családból jövő fiatalnak, mint amilyen én vagyok, viszonylag természetes volt, hogy oda sodródik. Ez mára a mainstream részévé vált, a Fidesz politikájának vannak ilyen jellegű pozitív hozadékai is. 16 éves voltam, amikor már MIÉP-tüntetésekre jártam Budapestre. Egyedül felültem a vonatra, és elutaztam. Csodálkoztam is, hogy elengedtek a szüleim.

A családi háttér mélyen meghatározta azt, akivé lettem, más szerintem nagyon nem is lehettem volna. Vidéki, sváb hátterű, evangélikus és antikommunista családban nőttem fel, ahol erősen jelen volt a nemzeti gondolat. Emellett 1995-ben jártam először Erdélyben. Számomra nagyon meghatározó volt találkozni ottani magyarokkal: elmondták, milyen volt nekik a Ceaușescu-rendszer alatt, milyen megaláztatásokat kellett átélniük magyarságuk miatt, és hogy milyen reményekkel vágtak neki a rendszerváltásnak.

Tehát akkor a revizionizmus vonzotta a MIÉP-be?

Tulajdonképpen igen. Meg az antikommunizmus.

Ma is revizionista?

Ezt nem így mondanám.

Hanem hogy fáj Trianon?

Igen, fáj.

De azért – míg ki nem tiltották Romániából – járt egy csomó revizionista táborba, Székely Szigetre, HVIM-találkozókra.

Ebben a helyzetben, amiben vagyunk, mindent meg kell tennünk a külhoni magyarok megmaradásáért és gyarapodásáért, amit csak lehet. De ez önmagában még nem revizionizmus. A világ gyorsan változik, a 20. században is sokszor fordult a történelem kereke úgy, ahogy néhány hónappal azelőtt az még elképzelhetetlen lett volna.

Mi kell ahhoz, hogy ez a kerék ma is megforduljon?

Ez a kérdés nem aktuális.

Most, hogy hamarosan lejár a kitiltása Romániából, elmegy még ilyen revizionista táborokba?

A szerb kitiltásom már lejárt, a román október 21-én fog. Az ukrán csak jövő ősszel. Ez a legnehezebb, hiszen feleségem kárpátaljai, családja ma is ott él. Külhonból egyébként minden meghívást elfogadok, ahol támogathatom valamely magyar közösség önrendelkezési törekvéseit. Nem véletlenül hadakozik velem majd minden környező ország hatósága. De ismét hangsúlyozom, ez nem revizionizmus!

Hova menne először Romániában?

Egy erdélyi körútra fogok menni.

Nem unalmas az ennyi év után?

Sosem lesz az, de három év kihagyás után pláne nem. Sok barátom van ott, találkozni szeretnék a jobbikos szimpatizánsokkal is, és ha lehetőség van, akkor Csángóföldre is kiterjesztem az utat.

Számít arra, hogy úgy fogadják, mint Vonát legutóbb?

Vona Gábor karaktergyilkosság áldozata volt, rágalmazták, hazudtak róla, hozzákötöttek sok olyan ügyet, ami vagy nem volt igaz, vagy nem szándékos politikai hiba volt. Ilyen ügyeket az én személyemhez nem kötöttek.

Érzi a személyes felelősségét abban, hogy a Fidesz megverte önöket határon túl? Ön volt ugyanis a Jobbikon belül ezekért a területekért felelős.

Mi a munkatársaimmal amit tudtunk, megtettünk. Mind a kampányban, mind a választási üzenetekben. Felvetéseink voltak a nemzetpolitika tekintetében, alternatívákat nyújtottunk, de ehhez nagyon kevés felületünk volt Magyarországon, határon túl még kevesebb. Az információ el sem jutott az érintettekhez. A fideszes médiahenger az elszakított területeinken is végiggázolt, különösen igaz ez Erdélyre. Körülbelül 400 fős határon túli sajtóadatbázisunk van onnan, de a trianoni emlékévről szóló parlamenti vitát úgy küldtük ki, hogy a hozzánk közel álló néhány hírportált leszámítva sehol nem jött le. Egyetlen erdélyi hírportál vagy újság sem érezte fontosnak, hogy a magyar parlamentben egy Trianon-emlékév szóba került. Az erdélyi sajtó szolgai módon ezt elhallgatta a Fidesz parancsára.

Más okok nem lehetnek? Például, hogy ne tűnjön úgy Romániában, hogy lázítani akarnak?

Az emlékezés miért lázítás önök szerint? Nem hírértékű az, hogy szóba kerül a parlamentben a román centenáriumi ünnepségekre válaszul egy Trianon-emlékév? Én nem tudok más okot elképzelni.

Nem járt jobban Kocsis Máté? Ő is a MIÉP-ben kezdte, és a Fidesznél kötött ki.

Mehettem volna a Fideszbe, ha akartam volna, könnyebb lenne most. De nem akartam.

Én nemzeti radikális voltam világéletemben.

Kocsis Máté nem?

De, ő is az volt, most nem tudom, az-e még.

Ismerték egymást a MIÉP-es időkben?

Nem vagyok biztos abban, hogy találkoztunk. Amikor 2000-ben felkerültem egyetemre, és az otthoni MIÉP elnökét megkérdeztem, hogy hogyan tudok Budapesten részt venni az Ifjúsági Tagozat munkájában, akkor ő Kocsis Máté vonalas számát adta meg nekem az IT fénymásolt alapszabályának tetejére firkantva. Akit végül azért nem hívtam fel, mert az egyetemen megismerkedtem más MIÉP IT-s vezetőkkel, így általuk csatlakoztam be a munkába.

Emlékszik más kormánypárti képviselőre is?

Gulyás Gergelyre például emlékszem még a Jobbik indulásának idejéből.

De akkor még egy olyan ifjúsági szervezetként tevékenykedtünk, ahol a közös pont a jobboldali értékekben volt, nem vártunk el világnézeti egységet. Az a Jobbik (Jobboldali Ifjúsági Közösség) a SZESZ (Szocialista Egyetemisták Szövetsége) és a LIFT (Liberális Fiatalok Társasága) ellensúlyozására jött létre. Az egyetem első hetében már megismerkedtem azokkal, akik a Jobbikot csinálták, gyorsan csatlakoztam aktivistaként, másfél év múlva már az elődszervezetünk alelnöke lettem.

Ha már az egyetemnél tartunk, akkor van önről pár elhíresült fotó, amelyeken péniszpumpával szerepel. Ezek be vannak otthon keretezve?

Nincsenek, elég beírnom a nevem a Google-ba, és gyorsan megtalálom őket. Ezek a fotók voltak az elsők, amelyek megmutatták, hogyan változik meg a politizálás módszere Magyarországon. Nem emlékszem 2010 előtt olyanról, hogy politikusok, vagy politikusjelöltek magánéletébe a sajtó ilyen durván beavatkozott volna. Az egy határátlépés volt a médiában. Nem vagyok túl boldog, hogy ez az én nevemhez kötődik.

De hogy került ön, a nemzeti radikális egy olyan buliba, ahol péniszpumpa is volt?

Legénybúcsú volt. 2005-06 környékén. Most el kell magyarázni, hogy kerül ilyen egy legénybúcsúra? Ezt kapta a házasodó srác.

De miért készült erről ennyi fotó?

Mert be voltunk rúgva, és vicces volt, azért!

Szab ez önnek előremeneteli határokat? Vagy ellenkezőleg: a fiatalság jobban kedveli emiatt?

Nem, akkor sem szabott. Az rám ragadt, hogy Pumpás Pista.

A barátaim néha a nem túl hízelgő Pumpi becenévvel illetnek. Olykor-olykor meg viccelődünk azzal, hogy „Pumpát, kenyeret!” Vagy hogy „ha pumpa van, minden van”.

De olyan is volt, aki azt mondta, hogy én gyakorlom a munkatársaim felett a pumpáltatói jogokat. Ez most vicces ugyan, de akkor én nagyon rosszul éltem meg. Akkor tudatosult bennem, hogy mire is kell számítanom képviselőként és közszereplőként.

Ez a családban akkor nem volt lekommunikálva. Szegény nyolcvanéves nagymamám bekészítette a vacsoráját, leült a tévé elé megnézni a Tényeket, ahol meglátta ezeket a fotókat, majd sírva hívta fel anyámat, hogy kislányom, ezek miért bántják az Istvánt? Nem gondolom, hogy emiatt hiteltelenebb politikus lennék.

A Fidesz azóta szintet lépett. Már nemcsak azt használják, ami megtörtént valamikor, hanem azt is, ami meg se történt. Magamtól elvonatkoztatva mondom, hogy a politikumnak nem kellene ilyen eszközökhöz nyúlnia, és a Jobbik nem is élt ilyenekkel soha. A politikai ellenfélben az embert, a családapát, a családanyát tisztelni kell, mert a családnak is árt egy ilyen sztori. Az, amit Vonával műveltek, hogy Terry Blackkel vegzáltatták, feleségének autóját követték, a kertjében játszó gyerekét drónnal figyelték meg, ezek nem férnek bele a tisztességes politizálás kereteibe.

Váltsunk témát, az LMP Pistának jó lesz?

Felvetődhetnek ideológiai kérdőjelek, de nem vagyok feltétlenül ellenére. Egyrészt az LMP is sokat változott az elmúlt időszakban, másrészt viszont továbbra is következetesen szemben áll Orbán Viktor rendszerével. Számos ellenzéki pártról ez már nem feltétlenül mondható el. Az elnökségnek nem vagyok tagja, a kérdés pedig a frakcióülésen még nem került szóba.

Nem tartok tehát elképzelhetetlennek valamilyen együttműködést az LMP-vel, de ennek túlzottan szélesre tárásának sem vagyok híve.

Felmerültek olyan hangok is mostanság a Jobbikban, hogy a jövő évi önkormányzati választásokra össze kellene fogni akár a DK-val is.

De hol merültek fel? A kormánysajtóban. Nem értek vele egyet egyébként. Egy diktatórikus rendszer megdöntésében nem foghatsz össze egy előző autoriter rendszer képviselőivel.

Akkor sem, ha a Fidesz legyőzése a cél?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Felmerülhet a Jobbik szavazóinak egy részében, hogy ha ehhez ez kell, akkor legyen, de én nem lennék erre képes. És nincs is erről szó, sőt párthatározatunk van ennek tilalmáról.

A Jobbikot az EP-ben milyen frakcióban látná szívesen?

Ha a jelenlegi helyzetet tekintjük, akkor talán az Európai Konzervatívok és Reformerek között. De nincs szó semmilyen ezzel kapcsolatos mozgásról.

De miért? Ott ülnek Orbán legjobb barátai, a lengyel PiS-esek is.

A mostani felállásból ezt tartom legjobbnak. Azzal együtt is, hogy ott ül a PiS. De a jelenlegi helyzet alapvetően fog megváltozni, és át fog alakulni az európai pártstruktúra. Egyébként azt sem tartom kizártnak, hogy a jobbikosok továbbra is függetlenek lesznek.

Hogyan értékeli az április választási eredményeket?

Sokkal jobbra számítottam.

Győzelemre?

Tartottam tőle, hogy az nem fog összejönni.

Mi volt az oka annak, hogy csak ennyi jött össze?

A közismert tényezőket nem sorolnám. A Fidesz mindenben óriási túlerővel rendelkezett és gátlástalansággal intézett mindent. Ami ránk vonatkozik: kiváló programunk és nagyszerű jelöltjeink voltak, de a párton belül komoly problémákat láttam a mind a kommunikációban, mind azzal, ahogyan a döntéshozatal beszűkült az utolsó hónapokban.

Elképesztő felelőtlenség volt néhány vezető részéről, hogy semmilyen más forgatókönyvvel nem készültek, csak a győzelemmel. Ezt akkor nem tettem szóvá, és utólag bánom is.

Amikor Gábor engem menesztett, én elfogadtam a döntését, és dolgoztam tovább a Jobbik választási győzelméért. Szerintem jó csapatjátékos és jó katona voltam, elfogadtam a vezetőség döntéseit akkor is, ha nem értettem egyet velük, akkor is, ha rossznak, nem kellően előkészítettnek gondoltam őket, vagy úgy láttam, hogy ezeket semmilyen egyeztetés nem előzte meg párton belül. Mindenki más is úgy gondolta – még azok is, akik azóta a Mi Hazánk mozgalomba távoztak –, hogy nem szítunk a választások előtt belső feszültséget, éppen elég volt, hogy a kormánypárti sajtó mit művelt velünk.

Ha Vona Gábor megkérdezte volna a véleményét, mit mondott volna, mit kell másként csinálni?

Nem kérdezte meg a véleményem. Másét se nagyon. Egy vezetőnek lehet akármilyen jó szimata, lehetnek zseniális meglátásai, víziói, a kollektív bölcsesség erejét nem szabad figyelmen kívül hagynia. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy szükségszerű és elkerülhetetlen volt a Mi Hazánk kiválása, de legalábbis bizonyosan nem kellett volna ennyi embert elveszítenünk. Ezt nem is tartom az új pártvezetés felelősségének.

Jelentős része ugyanis jogos volt azoknak a kritikáknak, amiket Toroczkai László és néhány más személy is – akkor még egyelőre befelé – korábban megfogalmazott.

Ha ebben a pártban sokkal érzékenyebb és megfontoltabb humánpolitika működött volna, nagyobb teret kap az országgyűlési képviselők vagy elnökségi tagok becsatornázása a legfontosabb politikai döntések átbeszélésére, nagyobb becsülete van az elvégzett munkának, akkor sokkal kisebb elégedetlenség gyülemlett volna fel a szervezeten belül.

Továbbá ha az országos lista összeállítása az emberi tényezők és a szervezeti szempontok jobb figyelembevételével történt volna, akkor is sokkal kevesebb feszültség halmozódott volna fel. Sokkal jobban meg kellett volna becsülni a munkatársainkat, középvezetőinket, tagjainkat. Fontos, hogy ezekben ügyekben azért komoly változások történtek az elmúlt hónapok során, Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton sok időt szán erre.

Korábban sokan eszközként kezelve érezték magukat a Jobbikon belül, és sokan érezték azt, hogy emberileg és politikailag is méltánytalan dolgok történnek velük. Ezeknek nem föltétlenül az igazságtartalmával kellett volna vitatkozni. Konfliktusos helyzetben azt kell megpróbálni megérteni ugyanis, hogy miért gondolja valaki, hogy igaza van. Ezt egy vezetőnek tudnia és éreznie kellett volna.

Másrészt meg olyan politikai döntések születtek, és Gábor is hozott néhány ilyet, amely mögött a legcsekélyebb egyeztetés sem volt.

Ezeket ő a legjobb meggyőződéséből tette így, ezt pillanatig sem vitatom, ettől függetlenül feszültséget okoztak. Volt olyan, hogy a párt elnökségének is a tévéből kellett megtudnia, hogy a Jobbik szükség esetén kész koalíciót kötni az LMP-vel, vagy a Momentummal.

Mi ebben a rossz?

Úgy gondolom, hogy egy vezető egy ilyen súlyú bejelentést pusztán önös meggyőződésétől vezérelve nem tehet meg.

A Jobbik a kampány utolsó két hetében miért vette le Vona Gábor nevét a plakátokról? Ennyire bíztak Vonában?

Nem tudom, mi volt emögött. Vona személye nagyon sokat szerepelt a kampányban, nem kell emögött negatív felhangot keresni. Volt egy kommunikációs stáb, bizonyára nekik volt valamilyen megfontolásuk arra nézve, hogy a kampány mely részében mit emelünk ki.

Ön szerint a kétharmad kin múlott, a Jobbikon vagy az LMP-n?

Jelentős részben múlt rajtunk. Hiba volt, hogy legalább néhány helyen nem történt megegyezés az LMP-vel a kölcsönös visszalépésekről.

Ha az LMP-vel meg tudunk állapodni legalább egy pár körzetben – de csak velük –, akkor a kétharmad megelőzhető lett volna. De

Vona Gábor és Szabó Gábor számára semmilyen B-forgatókönyv nem volt, csak a győzelem járt a szemük előtt, így ezt az opciót nem kellő komolysággal kezelték.

Ha az LMP-vel való bármilyen szintű kooperálást az országgyűlési képviselőcsoport – amely bár nem döntésre hivatott testület, de mégiscsak a Jobbik legképzettebb politikusai vannak ott – előtt átbeszéltük volna, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy a többségi álláspont másmilyen döntés felé terelte volna a pártot. De ilyenre sem ebben, sem más témában nem került sor.

Nem lehetett volna partizánakcióként valakinek visszalépni?

Ilyet nem lehet csinálni egy pártban, nem tartanám helyesnek még egy jónak gondolt cél érdekében sem. Közösségi döntéseket kell követni, a párt stratégiájával, irányvonalával nem szabad így szembemenni képviselőként.

Tehát Vona Gábor felelőssége a kétharmad?

Ha úgy nézzük, akkor a kétharmad mindnyájunk felelőssége, hiszen mi magunk is megtehettük volna, hogy kikényszerítünk párton belül tágabban vett gondolkodást, követelhettük volna frakcióülés összehívását és bizonyos kérdések átbeszélését. Lehet, hogy hiba volt, hogy nem tettük, de akkor már nagyon sodró volt a kampány, mindenki a választókerületére koncentrált, szakpolitikákat jelentetett meg országosan, fórumokra járt. Próbáltunk hinni abban, hogy a közben születő döntések jók, és jó választási eredmény lesz, senki nem akart fölösleges feszültséget gerjeszteni.

Ha Jobbik tudta, hogy van 10-15 olyan választókerület, ahol ő nagyon erős, miért nem ezekre fektette a hangsúlyt?

Negyvenre fektettük.

De miért?

Mert ez a döntés született.

Miért?

Nem tudom, máig sem értem a logikáját.

Top 40-nek hívtuk a párton belül, ezeket a körzeteket meg kellett nyerni. Ebből összejött egy.

Szabó Gábor pártigazgatónak nem merült fel a lemondása?

Nem lett volna indokolatlan, ha felmerül. De nem merült fel.

Nemrég volt egy kiszivárgott felvétel egy vezetőségi ülésről, ami válságkezelésről szól a Mi Hazánk mozgalom kiválása után. Ebben elhangzik olyan is, hogy valamit „a kommentelőink kopipészttel be tudnak mindenhova szúrni”. Vannak kommentelői a Jobbiknak?

Sok szimpatizánsunk van, aki kiáll mellettünk a netes fórumokon, vitatkozik, megvédi az álláspontunkat, de nem tudok róla, hogy ez olyan szervezetten működne a Jobbikon belül, mint ahogyan a Fidesznél.

Ennyire tele vannak spiclivel, hogy folyton kiszivárog valami?

Aki ezt kiszivárogtatta, nem gondolom, hogy még mindig a Jobbikban dolgozik.

A Jobbiknak volt egy 600 milliós ÁSZ-büntetése, a párt pedig adományokból akarta összegyűjteni ezt az összeget, százmillió forint be is jött. Ezzel a pénzzel mi lett?

Elköltöttük a kampányra.

De nem arra adták.

Tudom, elfogadhatatlannak és vállalhatatlannak is tartom. De mint utólag kiderült, valaki a pártban meghozott egy ilyen vezetői döntés.

Vona Gábor?

Nem, ő erről a HVG-nek nyilatkozott, hogy nem tudott róla, és ő sem tartja elfogadhatónak.

Tehát továbbra is van 600 milliónyi tartozás?

Már nincs annyi, mert az állami támogatás utalásából levontak valamennyit.

Kritikus mondatok ezek. Ön lesz a következő távozó?

A múltról beszéltem. A jelent és a jövőt másként látom, bizakodó vagyok, kifejtettem már bővebben is. A kormánysajtó régi taktikája, hogy folyamatosan lebegteti valaki távozását közülünk, és állandó feszültségekről meg elégedetlenségről hazudozik.

Nem, nem fogok távozni.

És a frakcióból szerintem már más sem.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől
Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek