Repülőgate: megkérdeztük Demeter Mártát, hányas volt matekból

Szerző: Hutter Marianna
2018.10.16. 16:42

Mivel a kormány határozottan cáfolta, hogy Orbán Viktor lányát hozta volna haza egy honvédségi repülő Ciprusról, ismét felhívtuk Demeter Mártát, aki erről tett fel kérdést a honvédelmi miniszternek. Az LMP női társelnökségére aspiráló politikustól megkérdeztük azt is, hogy még mindig alkalmasnak tartja-e magát a feladatra.

Repülőgate: megkérdeztük Demeter Mártát, hányas volt matekból

Ha azt állítják, hogy egy katona meg egy családja jött haza Ciprusról a honvédségi repülőgépen, hozzák nyilvánosságra azt az iratot, amelyből kiderül, hogy ezt engedélyezte az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka – erről beszélt Demeter Márta, miután újra felhívtuk annak kapcsán, hogy írásbeli kérdése szerint honvédségi Airbusszal reptették haza Orbán Flórát Ciprusról szeptemberben. 

Az Origo Miniszterelnöki Kabinetirodától származó válasza szerint ugyanis egy Orbán L. nevű százados kétéves kislányát, Flórát hozták haza Ciprusról, és nem a miniszterelnök Flóra nevű lányát, amint azt az LMP-s képviselő a honvédelmi miniszternek benyújtott írásbeli kérdésében állítja. Demeter Márta viszont úgy véli, hogy amíg az iratok nem nyilvánosak, ez egyelőre csak „magyarázkodás”.

Demeter Márta kérdésünkre, hogy hányas volt matekból, kiszámolta-e az utas életkorát, hiszen a miniszterelnök lánya tizenéves, azt válaszolta: felmerül a kérdés, hogy hány Orbán Flóra kaphatott engedélyt egy ilyen útra.

Ugyanakkor megismételte: ha azt állítják, hogy nem a miniszterelnök lányáról van szó – amit mint hangsúlyozta: egyelőre csak az Origo írt, nem a honvédelmi vagy belügyi tárca –, akkor legyenek nyilvánosak az engedélyezésről szóló iratok.

Demeter Mártának, aki az egyedüli jelölt az LMP női társelnöki posztjára, azt is felvetettük, hogy

ha tévedett, akkor alkalmasnak tartja-e magát LMP-társelnöknek. Erre úgy reagált: ő tisztességgel dolgozik a jövőben is,

ugyanúgy, mint eddig is. Iratbetekintésen járt, amit ott látott, azt megkérdezte a belügy- és a honvédelmi miniszterektől, akiknek továbbra is várja a válaszát.

Mint ma megírtuk, Demeter Márta írásbeli kérdést tett fel, melyben azt sugallta, hogy Orbán Viktor lányát a magyar honvédség Airbus repülőgépével hozták haza Ciprusról szeptemberben. Ám a Kormányzati Tájékoztatási Központ ezt kategorikusan cáfolta, „fake news”-nak nevezte. Az Origo szerint pedig mindössze arról volt szó, hogy egy ciprusi magyar katonai kontingenst cseréltek le, a hazatérő katonák egyike kapott engedélyt arra, hogy a géppel utazzon családja.

Az ügyre a Honvédelmi Minisztérium is reagált

Szerintük Demeter Márta hazudik, az LMP-s politikus kijelentései pedig sértőek a katonákra nézve is. A minisztérium MTI számára megküldött álláspontja szerint a képviselő ahelyett, hogy a hivatalos iratbetekintés alkalmával az általa szenzációnak vélt kérdésben megkérdezte volna a szakembereket, „kétes értékű politikai haszonszerzés céljából boszorkányüldözést hajt végre”. 

A minisztérium tájékoztatása szerint a miniszterelnök vezetéknevével egyező nevű tiszt egyéves külszolgálaton tartózkodott Cipruson. Ez idő alatt – a százados saját költségén – a felesége és a miniszterelnök egyik lányával azonos nevű kislánya is kint tartózkodott. Hozzátették: mindez a jogszabályi előírásoknak megfelel, mivel saját költségén bármely katona kiviheti a családját külszolgálatra a szabályzók betartása mellett. A katonatiszt családja egy kiképzési repülést folytató géppel tért haza, amire egyébként engedélyt kért és kapott is a honvédség illetékeseitől. Mindezen kérelem teljesítése nem ütközik szabályzókba, semmilyen többletköltséggel nem járt a honvédség számára, közölte a HM.

FOTÓ: Kovács Attila / MTI

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek