+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Isztin Péter
2018. október 12. péntek, 06:44
Igenis járhat kéz a kézben a gazdasági növekedés és a környezetvédelem, ha megfelelően beárazzuk a környezet értékét. Erről szól az idei közgazdasági Nobel-díjazottak munkássága is.

Idén két amerikai közgazdász, William Nordhaus és Paul Romer kapták a közgazdaságtani Nobel-díjat. Míg előbbi a környezetgazdaságtan és a klímaváltozás közgazdaságtana területén elért eredményeiért, utóbbi az úgynevezett endogén növekedéselmélethez való alapvető hozzájárulásáért részesült a díjban. A környezetet és a gazdasági növekedés fontosságát emelte tehát ki idén a svéd akadémia. Sokak szerint egymásnak ellentmondó célok, ám a valóságban ez nem így van. Nézzük, milyen tanulságokat tudunk levonni az idei közgazdasági Nobel-díjból!

 

A növekedés igenis fontos!

 

Az egyik korábbi írásomban említett „70-es szabály” segítségével jól megérthetjük, miért van nagy jelentősége a növekedésnek. Ha egy gazdaság évi 2 százalékkal nő, akkor 70/2=35 évbe telik, mire a nemzeti jövedelem megduplázódik. Ha 3 százalékkal nő, akkor ehhez elég alig több, mint 23 év. Tehát akár 1 százaléknyi különbség a gazdasági növekedésben viszonylag rövid idő alatt is nagy különbséget generálhat a gazdasági jólétben.

 

Persze a GDP nem méri tökéletesen azt, amit jólét néven foglalhatunk össze. Nagy előnye azonban, hogy relatíve egzakt módon meghatározható, és ha a GDP-t kiigazítjuk olyan tényezőkkel, mint az egészség vagy a tiszta környezet értéke, amelyeket egyre inkább szintén számszerűsíthetünk (utóbbit többek között Nordhaus munkásságának köszönhetően), akkor már egy nagyon jó mérőszámot kapunk.

 

De miért fontos egyáltalán a gazdasági növekedés? Az evidens dolog mellett, miszerint a növekedés révén materiális értelemben gazdagabbak leszünk, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy

 

a gazdasági jólét erősen korrelál egy sor más jó dologgal: a toleranciával, az emberi jogokkal, a demokráciával, az iskolázottsággal, az egészséggel, sőt a tisztább környezettel is.

 

Ez persze nem azt jelenti, hogy a növekedéssel egy ország automatikusan tart például a demokrácia felé (vannak ismert ellenpéldák), de egy gazdagabb társadalom általában magasabb keresletet támaszt a „magasztosabb” dolgok iránt.

 

Az is igaz továbbá, hogy ha egy ország „tortája” növekszik, az emberek kevésbé hajlamosak a torta egymás közötti felosztásával foglalkozni, ha viszont stagnál, az, hogy ki mekkora szeletet kap belőle, akkor a felosztás mikéntje hirtelen jobban számít, ez pedig az egyes embercsoportok közötti nagyobb konfliktushoz vezet.

 

Ráadásul minél több anyagi erőforrás áll rendelkezésünkre, annál könnyebben kielégíthetünk bármilyen célt. Tyler Cowen közgazdász új könyvében ennek mentén amellett érvel, hogy

 

a jó társadalom alappillére a fenntartható gazdasági növekedés, amely feloldja a konfliktust a különböző célok és értékek között,

 

mivel minden cél elérését közelebb hozza az emberekhez. Ha hiszünk egy plurális társadalomban, támogatnunk kell a gazdasági növekedést.

 

Az idei Nobel-díj is ezt a tanulságot húzza alá.

 

Mi a szerepe az ötleteknek?

 

Romer növekedési modelljének és általában az endogén növekedéselméletnek központi gondolata, hogy a gazdasági növekedés forrása a technológiai fejlődés és az azt szállító innováció, és hogy annak a szintjét a társadalmak képesek befolyásolni. Ugyancsak az innováció segíthet nekünk megoldást találni a klímaváltozásra és más környezeti kihívásokra.

 

Az endogén növekedéselmélet nem ad ugyan nekünk egyértelmű receptet arra, hogyan növeljük az innováció mértékét, egy sor következtetést mégis levonhatunk belőle.

 

Az innovációra például nagyobb az ösztönző akkor, ha annak eredményét nagyobb piacon lehet pénzzé tenni,

 

fontos tehát a piacméret. És ha már az ösztönzőkről beszélünk, szükség van egy általános piacgazdasági intézményrendszerre, kiegészítve a szellemi tulajdonnal vagy innovációs díjak rendszerével, amely lehetővé teszi, hogy az innovátorok részesüljenek az innováció hasznából.

 

Az új ötletek legtöbbször „kiművelt emberfőkből” pattannak ki, emiatt a magasabb szintű humán tőkével rendelkező társadalmak általában innovatívabbak. Jó példa utóbbira Kína, amelyet sokáig leírtak ilyen téren, mondván, a szellemi tulajdon védelmének hiánya és a szólásszabadság korlátozása nem tesz jót az innovációnak, a humán tőke magas szintje miatt végül mégis kezd felzárkózni az élbolyhoz.

 

A tudásnak és ötleteknek van úgynevezett külső mérethozadéka is:

 

minél több okos ember él egymáshoz közel, annál inkább ki tudják cserélni egymás között az ötleteiket, ami újabb ötletek létrejöttéhez vezethet.

 

Romer elméleti kerete ezáltal segít nekünk megmagyarázni a Szilícium-völgy sikerét. Az is lényeges, hogy az innováció egy része közjószág, amelyet a vállalatok közvetlenül nem tudnak pénzzé tenni, és így nem invesztálnak bele eleget. Ezért az innováció szempontjából fontos az alapkutatás támogatása is.

 

És amellett, hogy az államnak ilyen módon lehet pozitív szerepe az innováció ösztönzésében, azt is fontos hangsúlyozni, hogy

 

a nagyra nőtt állam önmagában negatívan hat az innovációra:

 

egy friss kutatás szerint a munka- és tőkejövedelmeket sújtó magas adók egyértelműen ellenösztönzik az innovációt.

 

Végül, bár a közgazdászok hagyományosan a pénzbeli ösztönzőket hangsúlyozták, nem szabad megfeledkeznünk az innovátoroknak juttatott társadalmi státuszról sem: ha komoly dicsőséget jelent feltalálónak, innovatív vállalkozónak vagy tudósnak lenni, valószínűleg többen fognak ilyen pályákat választani.

 

A növekedés és a környezetvédelem nem egymást kizáró célok

 

Sokak szerint a környezetvédelmi célok elérését az segítené, ha radikálisan visszafognánk a fogyasztást és a termelést. A közgazdaságtani gondolkodás és a most Nobel-díjjal jutalmazott szakirodalom azonban arra tanít minket, hogy ne általában a fogyasztást és a termelést, hanem kifejezetten a szennyező anyagok kibocsátását korlátozzuk, mégpedig, ha lehet, azok megadóztatásával.

 

Vagyis a fogyasztás és a termelés általános csökkentése helyett arra kellene törekednünk, hogy a környezet értéke megfelelően be legyen árazva,

 

hogy azt így a termelési és fogyasztási döntéseik során a gazdasági szereplők figyelembe vegyék.

 

Nordhaus munkássága nyomán tudjuk, hogy már viszonylag mérsékelt (tonnánként mintegy 40 dolláros) szénadó is alkalmas lehet a klímaváltozás negatív hatásainak jelentős mérséklésére. A gyakorlati példák is biztatók eddig: a kanadai Brit-Kolumbia tartomány például ennél is jóval alacsonyabb szénadójának sikerült 5-15 százalékkal csökkentenie a széndioxid-kibocsátást.

 

Azzal pedig, hogy megadóztatjuk a széndioxid-kibocsátást, egyszerre segíthetjük elő a tisztább környezetet és a nagyobb mértékű gazdasági növekedést.

 

A széndioxid-kibocsátás megadóztatása ugyanis lehetővé teszi, hogy azzal egy időben csökkentsük a munkát és tőkefelhalmozást sújtó adókat, amelyek, ahogyan azt fentebb láttuk, nem csak a munkát és a beruházást, hanem az innovációt is ellenösztönzik.

 

Egy másik ok, amiért a növekedés és a környezeti célok kompatibilisek egymással az az, hogy ahogyan Nordhaus munkássága megmutatta,

 

a környezet károsítása egyben a gazdasági növekedésre is rossz hatással lehet: a környezetszennyezés egy ponton túl fenyegeti a növekedés fenntarthatóságát.

 

Végül, a gazdasági növekedés elősegíti a további innovációt, ahogyan azt mások mellett Romer megmutatta. Ha több pénzünk van kutatás-fejlesztésre, akkor több ötlet fog kipattanni a fejünkből. A technológiai fejlődés pedig segíthet a környezeti problémáinkat is megoldani.

 

A hatékony környezetvédelmet tehát, feltéve, hogy a környezet értékét megfelelően beárazzuk, a gazdasági növekedést nem hogy akadályozná, hanem éppenséggel elősegíti.

 

Az empirikus tapasztalatok nagyrészt alátámasztják az itt vázolt képet: bár a fejlődő országokban a növekedés kezdetben együtt jár a nagyobb mértékű szennyezéssel, a gazdagabb országok általában tisztábbak is, egyrészt a nagyobb mértékű innovációnak köszönhetően, másrészt azért is, mert a környezetvédelem ún. normál jószág: minél gazdagabbak az emberek, annál többet hajlandóak fizetni a tiszta környezetért.

 

Összefoglalva, a fentiek alapján láthatjuk, hogy

 

az idei Nobel-díj párosítása, bár talán meglepőnek tűnhet sokak számára, korántsem véletlen:

 

a díjat odaítélő bizottság végső soron az emberiség fenntartható jólétének (Adam Smith-szel szólva, „a nemzetek jólétének”) fontossága mellett tette le a garast.

 

Ez az a kérdés, amely a legrégebb óta foglalkoztatja a közgazdászokat, és amelynek vizsgálatában az idei Nobel-díjasok jelentős áttörést értek el.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egy hétig nem működött az Európai Unió által finanszírozott navigációs rendszer.

Ugyan Koczka Tibor az elmúlt öt évben Szombathely kormánypárti alpolgármestere volt, arról se szóltak neki, hogy nem kívánják őt újraindítani.

A zágrábi belügy megtiltotta a baloldali vezetésű városnak, hogy a magyar időkből származó trikolórját használja. A horvát Közigazgatási Bíróság azonban most kimondta: ez jogellenes.

A leköszönő fideszes Páva Zsolttal egy pécsi döneres előtt futottunk össze. Akár ellenzéki utódjának is adna tanácsot.

Egyszer csak megjelent 83 konténernyi műanyag hulladék egy kambodzsai kikötőben. Az ország finoman szólva sem boldog, nyomozást indítanak.

A hét kérdése

Föld alá vinnék a HÉV-et, de már idéntől 5-ös metrónak hívnák. Ilyen alapon bármi lehetne a hatos metró: mi legyen az?

Azért ide elnéznénk

Fesztivál, szabadegyetem, tábor a Felvidéken július 15-21. között.

A Művészetek Völgye legizgalmasabb borai július 19-28. között, esténként.

Az új-zélandi fiatalokból álló Alien Weaponry július 24-én a Dürerben meg is mutatja, hogy mennyire. Vendég: Cryptodira.

Hogyan érintette a Strache által felvásárolni akart Kronen Zeitungot az Ibiza-gate? Erről lesz szó. Bécs, július 25.

Tanúság? Cinkosság? Kortárs művészek fejtik meg a pannonhalmi főapátság galériájában. Egész nyáron!

Ezt is szerettétek

Hogyan sikerülhetett véget vetni csúcsoligarcha hatalmának, és mi vár most Európa legszegényebb országára? Mizsei Kálmán leírta!

Különböző nemzetiségű és párthovatartozású EP-képviselők mondták el az Azonnalinak, hogyan érintette őket a csúcsjelölti rendszer meghekkelése. Videó!

Akihez több botrány fűződik, mint önálló gondolat. A hétgyerekes családanya az egyik legsikertelenebb politikus: igaz, ahányszor megbukott, azt mindig felfelé tette.

Van mit ünnepelni az előválasztás után. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás