Merkel vagy Erdoğan? Jézus Krisztus!

2018.10.09. 18:56

Minden résztvevőre több rendőr is jutott az Erdoğan elleni duplatüntetésen Budapesten, ahol a jobb- és a baloldal válaszát is megtudtuk a fontos kérdésre: Erdoğan vagy Merkel?

Hétfő este sikerült a magyar focimeccseken látható minden nézőre egy rendőr-rekordot is felülmúlni azzal, hogy tüntetőnként nagyjából három egyenruhás állt Gül Baba türbéje környékén. Az ok egyszerű: igazán felsőligás újsulis diktáror érkezett Budapestre Recep Tayyip Erdoğan személyében, ezért a jókeresztényi álarcban nyomuló radikáljobbos

Identitás Generáció szervezett tüntetést az iszlám visszaszorításáért, és úgy általában Erdoğan ellen nagyjából 10 fővel,

erre pedig a nagyjából 15 főt felmutató Európai Baloldal szélsőbalosai szerettek volna még elmenni úgy, hogy ők Erdoğan mellett a jobbosok ellen is tüntetnek. 

Bár ha nem számoljuk a sajtósokat és a rendőröket, az esemény össszes résztvevője simán elfért volna egy osztályteremben is, a harcos jobbosokat annyira védték a harcos balosoktól, hogy nem csak nem érintkezhettek, de még csak nem is láthatták egymás csoportosulását. A helyzetről sokat elmond, hogy

a rendőrök két ideiglenes határon is kérték a sajtóigazolványunkat, 2010 óta összesen kábé kétszer volt példa hasonlóra.

Ebből akár arra is következtethetnék, hogy feszült volt a hangulat, de hát még csak feszült sem volt. Az Identitás hazafijai fáklyával a kezükben jelezték, hogy tökre nem szép egy rengeteg magyar halálával járt megszállásra könnyes szemmel emlékezni, közben az ellentüntetők nem értették, miért nem mehetnek ők is. 

Az esemény csúcspontja Puzsér Róbert beszéde lehetett volna, de ahogy megtudtam, ő a „tömeget” látva inkább hazament, ha már a Facebookon úgyis több embert ér el, de ez is kiderül a videóból amellett, hogy az iszlám ellen küzdő Bódi Ábelt zavarják-e a mögötte üldögélő fejkendős nők.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek