+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kömlődi Ferenc
2018. szeptember 30. vasárnap, 10:19
Űrdesign pláza és szupergiccs, kávéfőzőrobot és csúcsgasztronómia, szexmúzeum és a kiterjesztett valóság élő emlékezete, újrahasznosított és 3D-nyomtatott műtárgyak egy városban, ahol mindenki potenciális e-sport-bajnok és poszthumán. Folyamatos kultúr- és jövősokk retro- és trash-csomagolásban. Szöul maga a populáris kultúra.

Szöul trendi és cool és fullon pörög; ugyanúgy távol-keleti viszonyítási pont, mint Hongkong vagy Szingapúr; de még mindig Tokió a tökély, és itt véget is érhetnének a csábító összehasonlítások.

 

Tény: a szöuli Gangnam fénykavalkádja a tokiói Kelet-Sindzsuku mangalányok nélküli B-szériás szimulákruma.

 

A kirakatnegyed a leáldozott Gangnam-style, vagy a Teheranno, avagy (szilícium nélküli) Teherán-völgy hivalkodó neonvilágításában kecsességüket vesztett üveg felhőkarcolói: a Samsung- és a Naver-székház; és a divatmagazinokból kilépett valóban gyönyörű férfiak és nők ellenére csak remek éttermei és néhány graffiti miatt marad meg a kollektív emlékezetben.


A város inkább az űrből idecsöppent Dongdaemun Design Plázáért, a felhőkarcolók előterében álló ősrégi palotáiért és konfuciánus szentélyeiért, a klasszikus koreai építészetet felvillantó hanok-házak és a szomszédos Cyber University kontrasztjáért, a hagyomány és 21. század közötti ellenpontozásért (kiütéssel nyer az utóbbi), a gasztro-sokkért (Szingapúr és Thaiföld után a harmadik legjobb távol-keleti konyha), a retro avantgarde-ért,  a közösségi művészeti tereiért, a szex- és egy pincével lejjebbi AR-múzeumáért, Gangnamon túli fényorgiáiért marad meg.

 

Különleges érzékenységéért, ahogy azonnal reflektál születőben lévő trendekre, és a galériáiban rögtön meg is jelenik azok trashy arca. Teremtés helyett az utánzatot emeli tökélyre.

 

Mintha egyik zseniális szülöttje, a Bosszú-trilógiát jegyző filmrendező, Park Chan-wook filmjeiben bolyonganánk…

 

 

A városban, ahol múzeummal emlékeznek a kiterjesztett valóságra (augmented reality, AR), gagyi és míves bűvésztrükkökkel, a belle époque esernyős láthatatlan emberei, bálnák és szörfös istenek között szédelegve, s reményvesztetten keresve kiutat a Mátrix-zöldből sötétlilára, sötétliláról krómezüstre váltó labirintusban, delfinekkel táncolva a Csendes-óceánon, dinóktól rettegve a Jura-korban. Pornokratész virtuáliában.

 

Ezekben a távol-keleti metropoliszokban formálják a jövőt, és közhely: a jelenné vált jövő a csendes-óceáni térségé.

 
Poszt-posztmodern, poszturbánus, minden „poszt”, gondolta a Szöultól búcsúzó utazó a lenyűgöző, a színtelen-szagtalan Peking előtt fényévekre hasító Sanghajba menet a repülőn. Új kezdet nélküli „poszt”, mert teljesen nem zárult le az a valami, itt még nem ért véget bizonyossággal egy korszak, egy világ, mint a sterilen tökéletes, hibátlanul jólfésült, multikultiparadicsom Szingapúrban.

 

Mesterséges és természetes intelligencia találkozása

 

Az első jövősokk az Incshon reptér: posztcyberpunk és transzhumanizmus találkozik a kávéfőző- és információs robotok, áttetsző humanoidfejek és jégkrémautomaták, cizellált fémkonstrukciók és absztraktfehér üres felületek, high tech- és high design-bemutató, tompa színű szerkezetek geometrikus rendjében.

 

 

A reptér a tárgyiasult 21. századi szépségeszmény.

 

Sem reneszánsz, sem modern értelemben nem szép, nem turistaparadicsom, nem topdesztináció: a mérsékelten multikulti város külvilágra nyíló kapuja.

 

Az incshoni jövőből a jelen nyüzsgő Ázsiájába térve észrevétlen szippant magába a város, a piaci szagkarneváltól szakadó esőben is megrészegülten, sokadik polipspecialitást kajálva egy lepusztult kifőzdében; mindegy, mi, csak a tengerből/óceánból jöjjön, ha halakon, seafoodon kívül semmi mást nem kell enni, pirospontos a hely. És Szöul nagyon az.

 

Gasztrokalandok és végtelenített féljellegtelen üzleti negyedek pszeudo- és valós mértani formái után jött a második jövősokk: Dongdaemun Design Pláza (DDP), a 2016-ban elhunyt iraki-brit építész, Zaha Hadid egyik csúcsműve.

 

Az egyszerre kecses és gigantikus alumínium-acél-beton-kő képződményben maximálisan érvényesülnek a környezetbarát szempontok: dupla „bőr”, napelemek és hulladék-újrahasznosító rendszer figyelmeztet, hogy az utolsó előtti óránál tartunk, aztán Szöult is ellepi a víz…

 

A 86 574 négyzetméteres légiesen monstre kiállítási térben, designmúzeumban, konferencia- és vásárcsarnokban, divatbemutató-helyszínen megelevenednek a populáris kultúra, játék- és cybervilág, e-sportok és trash egyszer hagyományosan ábrázolt, máskor 3D-szkennelt és nyomtatott ikonjai. Giccs és magasművészet sokadjára és végérvényesen talált egymásra bennük.

 

    

 

Az ezüstös, szürkés konstrukció üzenet a poszthumán jövőből, az űrből érkezett és a földi évszázadok során szervessé vált mesterséges intelligencia mutatja be kései utódainknak a korai 21. századot.

 

Nam June Paik és pornóart

 

A 2006-ban elhunyt, szöuli születésű amerikai Nam June Paik neve egybefonódott a videó- és a komputerművészettel, előbbit megteremtette, aztán a kettőt összekapcsolta. Elektronikus szupersztrádája és Videó Buddhája alkotók generációit ihlette meg.

 

 

Az Arario Museum in Space talán a mester előtt tisztelgő kisbuszra szerelt vagy homokba bújtatott ultraretró videóinstallációi, talált tárgyakból összemixelt szoborcsoportjai, hiperrealista femme fatale-jai, meztelen hímangyalkái újabb kalandok trash és street art világában. Szatirikus-szarkasztikus emlékezés egy soha nem volt Árkádiára, bukolikus hippiidillre.

 

Az anakronisztikusan Love Museumnak nevezett, valójában az amszterdami piroslámpás negyedi nagytestvért megszégyenítő szex- és pornó-kultúrtörténeti kegyhely mindent überel a város művészeti terei közül.

 

Trash és giccs a csúcsra futtatva, akár a Szöul-jelkép Namsan-torony tövében szomorkodó Hello Kitty Islanden, vagy ugyanott, a mesekarakterek múzeumában a trollok, macik, tündérlányok tőszomszédságában is felállíthatták volna.

 

Pop-art-szoba: bicepszét hajlító Superman mellett Marilyn Monroe bájmosolyog egy seggbenyilazott dagi angyalra.

 

Kolosszális hímvesszők és mellek, műfaszt formáló budiülőke ceruzabajsza alatt vigyorgó álszatírra. És láss csodát: a boteroi idomú szerelmespár férfitagja indulhatna, s díjat is nyerne a világ leghitványabb pöcsű embere megmérettetésen, ha mérnének olyat.

 

 

Pókember és egy warholi-lichtensteini nőalak dugó párt kukkol: a legendás pornószínész Mr. 36 centi John Holmes is beférne, de megfeledkeztek róla, és csak egy fejetlen nőt szigorúan análban nyomató fejetlen hős van ott, pirosszívecske-mintás fecskéjéből meredten kikandikáló szerszámát apatikusan nyugtázó ódivatú dzsigoló; már megint Supermant fuvolázó törpilla, tengerparti meleg trió van még hátra.

 

 

Pszt! – int csendre a dekadens dzsigoló, majd a hiper-szuper trashgyűjteményt követően utcai installáció, a kínai divatmintára T-shirtjét köldökfelettig feltűrő, pocakot büszkén villantó férfi előtt áhítattal földre boruló, a nagyvilágnak pucérka segget mutató hímek néma szoborcsoportja előtt tisztelgünk.

 

 

Szöul Kultúrállomás

 

Az 1920-as években épült klasszicista, régi vasútállomáson – az ultramodern mai szomszédságában – rendezték be a város talán legeredetibb élő múzeumát, közösségi művészeti terét, a Szöul Kultúrállomást, ahol még gondos mértani szerkezetbe rendezett Singer varrógépeket, suszterkaptafát, targoncát, bekeretezett régi újságcikkeket, lufikkal díszített valódi és játékautókat is kiállítanak.

 

A szabás-varrás, barkácsolás, összeszedett – újrahasznosított? – tárgyak sokadik seregszemléjén sokadszorra tudatosul a minden mindennel összefügg kocsmabölcselete.

 

Az állomás és Szöul összes többi kultúrtere a kerékpározás művészetéről szóló posztmodern abszurd dráma színhelye lehetne, ritmustalan elektronikus tánczene festené alá. Kikukázott, reciklikált és tompa színekre festett retrójövő hangulatú tárgyak játszanák a mellék-, különleges fényalakok pedig a főszerepeket.

 

 

A képzeletbeli fényalakok a szemközti irodaházra vetítve este meg is jelennek, a kivilágított-kivilágítatlan ablakok szerves elemei az ezúttal se nem trash, se nem retró, hanem abszolút kortárs művészi produkciónak. Középkék és fehér pontocskák cikáznak, próbálnak összeállni szabálytalan mértani formává, aztán mozgásművészeti bemutató golyószóró-vágással a tizenkét részre osztott képernyő középtompából középélénkbe és visszaváltó színparcelláin. Valaki rágyújt, valaki gépel az irodában, valaki sután táncmozdulatokat gyakorol be.

 

Cyberia hétköznapjai: elidegenedés nélküli arctalanság a globális színpadon.

 

A negyven kilométerre lévő rémségről senki nem beszél, senkit nem érdekel a demilitarizált övezet, inkább a mobilképernyőjén játszik helyette, félálomban áll a zsúfolt metrón, mindenki potenciális e-sport-bajnok, retrógamer és trashy transzhumán.

 

Szöul teljesen feloldódott a globális kultúrában, és köszöni szépen, kifejezetten jól áll neki.

 

Ezer és egy mozaikdarabkából áll össze eklektikus egésszé, s bomlik szét a felhőkarcolók tövében csorgadozó patakocska hídjaira vetített szivárvány színeire.

 

 

Az est végére lebambult látogató a reptérre visszatérve fogja csak fel a város semmi máshoz nem hasonlítható komplexitását, és amikor búcsúzóul rámosolyog egy áttetsző arcú robot, már kezdi kapizsgálni a végtelenített film jelentését.

 

FOTÓK: Kömlődi Ferenc / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

2020 nyarán még alig volt olyan EU-tagállam, amely rendelni akart volna azon oltásokból, amelyekkel december 27-e óta lényegében EU-szerte oltanak.

Aláírásgyűjtést indít a Mi Hazánk a járványügyi lezárások ellen, az oltásnál az önkéntességet hangsúlyozzák. Interjú!

A német törvényhozásban úgy kell berendezkedni a faxtalan életre, hogy a kormány még mindig 900 faxgépet használ.

Mark Rutte azonban jó eséllyel negyedszer is miniszterelnök lesz: pártja magasan vezet a közvélemény-kutatásokon.

A cégóriás elnöke és az egyik leányvállalat igazgatója is személyes okokra hivatkozott a cég közleményei szerint.

A baloldali ellenzék azzal vádolta, hogy soron kívül oltatja be magát, de péntektől Romániában már az állam működéséhez elengedhetetlen személyek hivatalosan is kaphatnak vakcinát.

Nem azért, mert ne értenének hozzá: a beoltatandó egészségügyi dolgozók nem jelentek meg az oltáson.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás