Merkel pártja levette a pályáról Merkel egyik fontos szövetségesét

Szerző: Techet Péter
2018.09.26. 08:01

Nincs mit szépíteni, ismerte el Merkel a vereségét. Saját pártja, a CDU mutatott neki sárga lapot. A választók már a pirosat mutatják.

Merkel pártja levette a pályáról Merkel egyik fontos szövetségesét

Hosszú ideig tét nélkülinek tűnt a keddi CDU-frakcióülés. Egyetlen jelölt volt ugyanis a frakcióvezetői posztra: a képviselőcsoportot tizenhárom éve irányító Volker Kauder. Ha volt biztos pozíció a német kereszténydemokrata CDU-ban, akkor az Volker Kauder parlamenti frakcióvezetősége – a keddi frakcióülésen azonban meglepetésre nemet mondott rá a többség.

Kauder elküldése egyértelmű jelzés a kancellár felé, Angela Merkel ugyanis egy fontos szövetségesétől esett el.

A badeni politikus gyakorlatilag azóta állt a frakció élén, amióta Merkel kancellár. Noha a két politikus között sok különbség van – Kauder egy nyugatnémet, katolikus férfi, aki sok tekintetben még a régivágású CDU-t képviselte, Merkel pedig egy keletnémet nő, aki a pragmatizmus híve –, egymásra számító, egymásban megbízó szövetségesek voltak. Merkel, amikor a frakció – például a görög segélycsomagok esetén – már-már a kormány ellen fordult volna, mindig bízhatott abban, hogy Kauder végül meggyőzi a renitenseket.

Ezért volt meglepő, amikor az utolsó percekben bejelentkezett a frakcióvezetésért folyó harcba Kauder eddigi helyettese, a kevéssé ismert Ralph Brinkhaus – az elemzők nem adtak túl sok esélyt neki. 1973 óta nem volt példa arra, hogy a frakció vezetéséért többen pályáztak volna. Most pedig nem csak a többes jelölés jött váratlanul, hanem még inkább az eredmény: a CDU/CSU közös frakciójában 125-en szavaztak rá és csak 112-en Kauderra.

Vagyis a kancellár pártja leváltotta a kancellár egyik fontos szövetségesét.

Kauder leváltása annak a jele – amint a Der Spiegel elemzi –, hogy csökken Merkel támogatottsága sajátjai között is. És noha a bajor keresztényszociális CSU elnöke, Horst Seehofer is Kauder mellett kampányolt, vélhetően több CSU-s is, élve a titkos szavazás előnyével, Merkel jelöltje ellen szavazott.

Thomas Oppermann, a CDU/CSU-val kormányzó szocdemek (SPD) frakcióvezetője egyenesen azt írta Twitterjén, hogy Kauder leváltása „lázadás Merkel ellen“. Alexander Lambsdorff gróf a jobboldali liberális FDP részéről pedig már a „nagykoalíció végét“ kürtölte az éterbe, amely szerinte Kauder leváltásával megkezdődött.

Noha Brinkhaus természetesen rögtön arról biztosított mindenkit, hogy ő maga és az egész frakció is Merkel mögött áll,

a kancellár kicsit őszintébb volt, és saját maga „vereségéről” beszélt, amin „nincs mit szépíteni. Kauder leváltása Merkelnek szóló sárgalap – mégpedig saját pártja részéről.

A nagykoalíció népszerűsége eközben folyamatosan zuhan. Ha most vasárnap lennének a választások, a CDU/CSU csak 27 százalékot kapna.

Stabilan a második helyre jött fel a bevándorlásellenes AfD, amely tizennyolc százalékot érne el.

Az SPD tizenhat százalékkal egyértelműen középpárttá kezd süllyedni – olyannyira, hogy a szocdemeket akár már a Zöldek is megelőzhetik nemsokára: az ökopárt majdnem tizenöt százalékon áll. A parlament másik két kisebb ellenzéki pártja, a liberálisok és a kommunisták tíz-tíz százalék körül állnak.

Az eredmények akkor, ha a CDU-t és a CSU-t külön számoljuk, még megdöbbentőek: ekkor Merkel pártja és az AfD között már csak három százalékos a különbség. Azaz hibahatáron belüli.

FOTÓK: Michael Panse, EPP / Flickr

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek