Támadnak a románok! Csapataink harcban állnak #3

Szerző: Bakodi Péter
2018.09.25. 08:05

Nincs száz éve, hogy a román csapatok bevonultak Budapestre. Ma vajon mire lenne képes a Magyar Honvédség, ha váratlan támadást indítana ellenünk Románia? És segítenének-e nekünk a székelyek? Az Azonnali szigorúan elméleti kalandozása egy véresen komoly téma körül, avagy csapataink harcban állnak: harmadik rész.

Támadnak a románok! Csapataink harcban állnak #3

Gondolatébresztő és vitaindító jelleggel indított sorozatunk immár a harmadik részhez ért. Arra a nehéz és összetett kérdésre igyekszünk választ adni szakértők segítségével, hogy mi történne, ha egy szomszédos ország hadereje hirtelen megindulna Magyarország ellen. A felvetés a jelenlegi viszonyrendszerek alapján majdhogynem őrültségnek hangzik, és a realitása is szinte a nullához konvergál, mégis úgy gondoljuk, hogy érdemes megpróbálni választ adni erre a hipotetikus kérdésre.

Tisztában vagyunk vele, hogy a háborúk nem csak a harctéren zajlanak. A politikának meghatározó szerepe van a fegyveres konfliktusok kialakulásában, részint a lefolyásában, és a rendezésében egyaránt. Ezt az alapvető tényezőt ugyanakkor két szempontból is kénytelenek vagyunk figyelmen kívül hagyni kísérletünk során, amennyire lehet. Egyrészt a rengeteg változó miatt kezelhetetlen mennyiségű forgatókönyvet kellene egyenként elemeznünk, másrészt a mai helyzetből kiindulva csak rendkívül hajmeresztő szcenáriók felvázolásával tudnánk egy háborút megelőző helyzetet elképzelhetővé tenni, ami az eredeti kérdéstől nagyon messzire vinne minket.

Nem tudunk tökéletes modellel szolgálni, talán nem is lehet, de azért szeretnénk a nyílt forrásokból elérhető információk alapján a lehető legjobban megalapozott képet nyújtani hazánk és szűkebb régiónk katonai helyzetéről. Az országokkal kapcsolatos alapvető gazdasági és népesedési adatok tekintetében a CIA World Factbook nevű online adatbázisára hagyatkozunk, míg az egyes haderőkre vonatkozó információkat az International Institute for Strategic Studies nevű brit kutatóközpont évente megjelenő kiadványából, a Military Balance 2018-as számából merítjük, melyben a tavalyi évre vonatkozó adatok szerepelnek.

Tudjuk, hogy az ezekben szereplő számok nem maradéktalanul pontosak, de valószínűtlennek tartjuk, hogy akkora tévedés legyen az adatokban, ami alapjaiban áshatná alá kísérletünket. Emellett az összehasonlíthatóság érdekében is ragaszkodunk a fentebb említett forrásokhoz.

+ + +

Sorozatunk első részében a feltételezett nyugati fronton szemben álló erőket és az esetlegesen végbemenő harci cselekményeket vizsgáltuk meg. Az osztrákok meg tudnának szorongatni minket, de kis szerencsével hamar úrrá tudnánk lenni a kialakult helyzeten. A szlovének jószerivel teljesen esélytelenek velünk szemben. A következő etapban a déli frontra kalandoztunk, ahol már jóval lehangolóbb helyzetkép fogadott minket. A horvát, és főleg a szerb offenzívát csak kínkeservesen tudnánk megállítani. Utóbbi esetben még a földrajzi adottságok sem akadályoznák a támadókat. Az alábbiakban a keleti határunk kerül középpontba: megnézzük, hogy mire menne a honvédség a kritikus első 48 órában, ha a román hadsereg váratlan támadást intézne hazánk ellen.

Szeptember elején kezdődött sorozatunk egyik fő inspirációját pont egy ilyen elképzelt magyar-román konfliktust bemutató fikciós regény, a Máglyatűz cselekménye adta. Bár a két ország közötti viszonyrendszer jelenleg – a felszínen legalább is – stabil, közel sem biztos, hogy ez a jövőben nem fog megváltozni. Akár viharos gyorsasággal, mert Romániában továbbra is nagyon erős a magyarellenesség, a politika legfelsőbb szintjeitől az utca emberéig – véli a kötet (amiből az első 20 fejezet letölthető ebookként) szerzője. A korábban a honvédelmi minisztériumban vezető tisztséget betöltő Demkó Attila óriási különbséget lát a két ország védelmi filozófiájában. 

„A románok komolyan veszik a hadseregüket és titkosszolgálataikat, és történelmi tapasztalatuk, hogy egy szövetség sem örök, végső soron minden ország csak magára számíthat. Magyarországra távolról sem szövetségesként tekintenek, hanem pont ellenkezőleg, politikailag és katonailag egyaránt ellenfélnek tartják.”

– hangsúlyozta a Máglyatűz írója. Emlékeztetett, hogy a 90-es években több hadgyakorlaton is nyíltan szimulálták a románok egy székelyföldi felkelés leverését és a Magyarország elleni hadműveleteket. Az alapvető hozzáállásukon pedig a magyar kormányzati gesztusok sora és a NATO-szövetségesi viszony sem változtatott Demkó szerint ma csak annyi a különbség, hogy ezt nem nyíltan teszik.

Fontosnak tartotta leszögezni, hogy a román polgári és katonai hírszerzés ma is rendkívül aktív tevékenységet folytat Magyarországon, és ennek köszönhetően tökéletesen tisztában vannak gyengeségeinkkel, erősségeinkkel. A védelempolitikai szakember úgy látja, hogy ezzel szemben a magyar védelmi szféra, bár már 2010-től pozitív változások kezdődtek, csak az utóbbi pár évben kezdi igazán felfogni a realitásokat, a magyar társadalom pedig még ennél is kevesebbet lát a valódi veszélyekből.

Az Azonnali által megszólaltatott katonai források nem kívántak nyilatkozni a honvédség ilyen irányú felkészültségét tekintve. Azt viszont elmondták, hogy a két hadsereg közötti együttműködés a missziók során nemcsak hogy zavartalan, de sok esetben baráti is. A jó viszonyt a közös hadgyakorlatok is erősítik. A katonai kapcsolatrendszernek azonban nincs túlságosan nagy relevanciája egy fegyveres konfliktus esetén azon felül, hogy szervezeti szinten is pontosabb információkkal rendelkeznek egymásról a szemben álló felek.

Seregszemle

A magyar fegyveres erők állapotával és eszközparkjával részletesen foglalkoztunk az első részben, így újfent csak röviden tekintjük át hazánk alapvető katonai képességeit.

A Magyar Honvédség létszáma 27800 fő, melyből 10450-en a szárazföldi erőknél, 5750-en pedig a légierőnél szolgálnak. A fennmaradó 11600 fő háttérintézményekben lát el szolgálatot. Rajtuk kívül 44 ezer tartalékos mozgósítható első körben. Bár kérdéses, hogy milyen hatékonysággal.

A szárazföldi komponens két gépesített lövész és egy különleges műveleti dandárral, három harctámogató (műszaki, híradós, tűzszerész) ezreddel és egy (vegyvédelmi) zászlóaljjal, valamint egy harci kiszolgáló támogató (logisztikai) ezreddel rendelkezik. A légi komponensnek három merevszárnyas és két forgószárnyas repülőszázada van, valamint egy légvédelmi és egy radar ezrede. A legfontosabb támaszpontok Tatán, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten és Szolnokon találhatóak.

A harci alakulatokat tekintve a régiós mezőnyben egyedül a különleges műveletisek és a Gripen vadászbombázókkal felszerelt repülőszázadunk állja meg magabiztosan a helyét. Katonáink képzettsége jónak mondható, de a fegyverzet tekintetében az esetek többségében alulmaradunk a szomszédainkkal való összehasonlításban.

A harckocsizó és a tüzér fegyvernem az elmúlt évtizedekben szinte teljesen leépült,

mára már csak képességmegőrzés céljával tartják hadrendben az elavultnak számító eszközöket.

A haderőfejlesztés főbb irányvonalait meghatározó Zrínyi 2026 névre elkeresztelt terv arra enged következtetni, hogy a következő években számos téren meg fog erősödni a honvédség (többek között a tüzérséget is megpróbálják feltámasztani), de a rendszerváltás óta eltelt közel három évtized alatt okozott károkat nehéz lesz helyreállítani.

Dák légiók

A román fegyveres erők létszáma 69 300 fő. A szárazföldi alakulatoknál 36 ezren, a légierőnél 10 300-an, míg a haditengerészet kötelékében 6500-an szolgálnak. A fennmaradó 16 500 fő közvetlenül a minisztérium vagy a vezérkar alá tartozó háttérintézményekhez tartozik. A román katonai vezetés rajtuk kívül 50 ezer tartalékosra is számíthat.

Bukarestet nem érheti panasz a hadsereg felkészültségével kapcsolatos transzparencia kapcsán, hiszen hivatalosan is elismerik, hogy csupán a NATO-műveletekre szánt egységeik (három dandár és a hozzájuk tartozó hadosztályparancsnokság) vannak békeidőben megfelelőnek mondható, 70-90 százalékos feltöltöttségen. A többi alakulatnál ez a szám jelentősen alacsonyabb.

A román szárazföldi erők két hadosztállyal is rendelkeznek. Ilyen méretű, tízezer főt meghaladó szervezeti egység a jelenlegi magyar honvédségben nincs.

A románok harci alakulatai egy különleges műveleti dandárból, egy felderítő dandárból, két felderítő ezredből, öt gépesített lövészdandárból, egy könnyű lövészdandárból és két hegyivadász dandárból állnak. A harctámogató egységek közül kiemelkedő a rakétatüzér dandárjuk.

A román hadsereg fegyverzete általánosságban – még régiós összevetésben is – elavultnak mondható, de fontos megjegyezni, hogy a magyar honvédségnél jóval több eszközzel rendelkeznek. A számok gyakran eldönthetik az ütközet kimenetelét. Az is számít, ha csak két pontos lövést lehet leadni egy idejétmúlt löveggel. Így is pont kettővel több csapást lehet végrehajtani, mint ilyen eszközök hiányában.

Itt kell kiemelnünk, hogy az utóbbi években jelentős forrásokat kezdtek fordítani a haderő modernizálására.

Idén a román védelmi költségvetés mértéke már eléri a NATO által elvárt GDP-hez viszonyított 2 százalékot, amitől Magyarország még messze van.

Harckocsijaik száma tekintélyt parancsoló: mintegy 460-at tartanak hadrendben. Ezek javarészt a 40-es évek második felében kifejlesztett T-55-ösökből állnak, de másfélszázra tehető a német közreműködéssel igencsak felturbózott ilyen típusú harckocsik száma, melyek új típusnevet kaptak (TR-85). Az alábbi videón az amerikaiakkal közösen tartott hadgyakorlaton láthatók.

A magyar honvédségben mára teljesen megszűnt gyalogsági harcjármű kategóriáról a románok nem mondtak le. A BMP-1 szovjet licenc alapján épített MLI-84-esből 124 darabbal rendelkeznek. Páncélozott szállító harcjárműből (PSZH) pedig 1253 darabjuk van, köztük több tucatnyi modern típusú eszköz is megtalálható. A géppark törzsét ugyanakkor továbbra is az általunk használt BTR-80-asoknál elavultabb PSZH-k adják.

Páncéltörő képességük az orosz technológiára hagyatkozik. Maljutka és Konkursz rakétáik vannak, valamint 100 milliméteres páncéltörő ágyúik és a második világháború idején kifejlesztett SZU-100-as lánctalpas páncélvadászaik.

Tüzérségi eszközeik száma 927-re tehető. A fegyvernem gerincét a vontatott tarackágyúk adják, melyből 122 és 152 milliméteres verzióból is több százzal rendelkeznek. Emellett van 24 önjáró lövegük, 260 darab 120 milliméteres aknavetőjük. De van rakétatüzérségük is: 134 darab román tuningos BM-21 Grad üteg (új nevén APR-40) és 54 darab román-izraeli fejlesztésű LAROM (ezek láthatók az alábbi videón).

A román szárazföldi erők szintén megtartották a csapatlégvédelmi képességeiket, amihez kis hatótávolságú Kubokat és közeli hatótávolságú 35 milliméteres légvédelmi gépágyúkat használnak.

A légierő tekintetében még velük szemben is előnyben vagyunk a Gripenjeinkkel, de ez már nem sokáig lesz így. A románok fő harci repülői jelenleg idejétmúlt Mig-21-esek, ebből két századdal, azaz 25 darabbal rendelkeznek, viszont

formálódik már az F-16-osokból álló repülőszázaduk, ami komoly konkurenciát jelent a magyar vadászgépeknek.

A portugáloktól vásárolt használt vadászgépekből 2017-ig 9 darabot szállítottak le. Mivel a román légierőben új típusnak számít az F-16-os, ezért nincs még akkora harcértéke, mint a pilóták és a kezelőszemélyzet által már jól ismert típusoknak. A vadászgépeik fegyverzete ugyanakkor hasonló a magyar arzenálhoz, azzal a kivétellel, hogy a lenti videón látható GPS-irányítású GBU-38-as siklóbombáik is vannak.

A vadászgépeken kívül csak szállítórepülőkkel és szállítóhelikopterekkel rendelkeznek. A légvédelem tekintetében S-75M3 szovjet, és MIM-23 PIP III amerikai gyártású közepes hatótávolságú rakétákkal felszerelt ütegekre hagyatkoznak.

A román haditengerészet egységeinek ismertetésétől és játékelméleti kísérletünk során való figyelembe vételétől relevancia hiányában eltekintünk.

Keleti veszedelem

A korábbi részekben is hangoztatott hadtudományi alapfelvetés, miszerint konvencionális konfliktusok során a támadóknak háromszoros túlerőben kell lenniük ahhoz, hogy a védekezők számára kevés pozitív kilátással kecsegtessen a harc, papíron fennáll a román és a magyar hadsereg között. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy a támadó sosem vetheti be teljes erejét, mert akkor védtelenül hagyná a hátországát, ami román szempontból külön is aggályos, de erről majd később.

Emellett érdemes figyelembe venni az alakulatok feltöltöttségét, amely a románoknál önbevallás szerint is problémás. Nálunk se sokkal rózsásabb a helyzet, de a hazai honvédelmi vezetés hivatalosan nem deklarálja csapataink feltöltöttségi arányát.

A román hadsereg – az általunk megkérdezett katonai szakértők szerint – potenciálisan három irányból támadhatna Magyarországra. Északon Debrecen és az M3-as autópálya Tiszán átívelő hídja, délen pedig Hódmezővásárhely és Szeged felé törnének előre. A főerők viszont a Budapesttől mindössze alig több, mint 100 kilométerre lévő Szolnokot vennék célba.

Az offenzíva mindhárom szárnyának elsődleges célja a Tisza vonalának elérése lenne.

A támadást megelőző mozgósításról minden bizonnyal értesülne a magyar katonai elhárítás a helyi magyar diaszpórától. A jelentősebb román katonai támaszpontok a Temesvár környéki résztől eltekintve a magyar határtól nagyobb távolságra helyezkednek el, így elkerülhetetlen, hogy látványos csapatmozgások előzzék meg egy esetleges Magyarország elleni hadművelet megkezdését. Gyors csapatösszevonásokkal ugyanakkor nem kellene túlságosan lemondaniuk a meglepetés elejéről. A román infrastruktúra hiányosságai viszont komoly kihívást jelentenének logisztikusaiknak e tekintetben.

Piros pont: román támaszpont, piros nyíl: román támadás várható főiránya, kék pont: magyar katonai bázis

A honvédség a beérkező információk alapján valamelyest fel tudna készülni a támadásra, de a Tiszántúl földrajzi adottságai és a román hadsereg – számokat nézve –tekintélyes katonai fölénye miatt csak a nagyvárosok előterében lehetne képes feltartóztatni az inváziós erőket. A debreceni alakulataink akár hosszabb távon is képesek lehetnek az ellenállásra, ha nem kerítik be őket. A hódmezővásárhelyiek úgyszintén, amennyiben Szegedtől délkeletre, a Tisza bal partján sikerül erős hídfőpzíciót kiépíteniük. Szinte borítékolható, hogy a nagyvárosok közelsége miatt a románok elsősorban csak csapataink erőinek lekötésére törekednének, így hadvezetésük a humanitárius és politikai szempontból egyaránt problémás kvázi-ostromok helyett a Budapest felé irányuló előretörésre koncentrálhatna.

Az előrenyomuló támadókkal az ésszerű védelemre való berendezkedés miatt kezdetben csupán a légierőnk tudná felvenni a harcot, ám a tucatnyi Gripen vadászgépünk nem lenne képes megakasztani egy nagyobb offenzívát. Egyébként is kérdéses, hogy mennyi földi célok elleni rakétával és bombával rendelkezünk, illetve a pilótáinknak milyen tapasztalataik vannak ezek használata téren. A románok a békéscsabai radarállomás elfoglalásával viszonylag gyorsan „sötétségbe” boríthatnák az ország keleti felének légterét, így vadászgépeink bevetése is kockázatosabbá válna.

A román hadsereg a hátország védtelenül hagyása nélkül is képes lenne legalább 6 dandárt és két repülőszázadot bevetni egy invázió során.

A magyar honvédség összeségében egy repülőszázaddal és három dandár szintű harci alakulattal rendelkezik, melyből kettő található az ország keleti részén. A különleges műveletisek szigorúan tekintve csak papíron alkotnak egy dandárt, hiszen mindössze két zászlóaljból állnak. Egy esetleges offenzíva során a déli és az északi szárnyon egy-egy dandár egyaránt le tudná kötni, sőt adott esetben fel is morzsolni a debreceni és a hódmezővásárhelyi csapatainkat, így a románok 4 dandárral indulhatnának meg az ország közepe felé.

A közepes méretű katonai egységek átlagos létszáma egymáshoz viszonyítva

A Szolnokon állomásozó különleges műveleti egységeink és a harci helikopter századunk – nagyjavításból nemrég hazatért – Mi-24-esei, a vadászgépeinkkel együttműködésben tudnák akadályozni a főerők előrenyomulását, de csak hatalmas szerencsével tudnák teljesen megakasztani azt. Mire a román csapatok a város alá érnének, addigra a szentesi műszakiak segítségével a Tisza-hidakat fel lehetne robbantani, és lerombolni a potenciális átkelőket. Ezzel ideig-óráig megálljt parancsolhatnánk a románok további előretörésnek, de saját műszaki alakulataik képesek lennének biztosítani az átkelést a folyón.

Szolnok bevétele után nyitva állna az út Budapest felé.

A román katonai vezetés az utánpótlási vonalak állapotának fényében döntene a továbbiakról. Ha biztosított a további előrenyomulás, akkor a főerők magva vélhetően megindulna a magyar főváros irányába. A román erők egy kisebb része viszont Kecskemétet venné célba. A katonai repülőtér elfoglalásával megszerezhetnék az eddig vélhetően egyéb úton kivívni nem bírt légifölényt.

Rengeteg függne attól, hogy a magyar honvédség milyen gyorsan tudná mozgósítani a dunántúli erőket.

Ha tatai dandár már az offenzíva kezdetén el tudna indulni, akkor akár a kecskeméti repülőtér is védhetővé vállna. Ez esetben minden bizonnyal megakadna a további román előretörés.

Egy váratlan román támadás első 48 órájában potenciálisan az elsődleges célt, a Tisza vonalának elérését tudnák tehát abszolválni az inváziós erők. A fő hadoszlop képes lehet egy hídfő kiépítésére a Tisza jobb partján, ahonnan a háború következő szakaszában folytathatnák az offenzívájukat. A bukaresti román diadalív (lenti kép) Budapesten felépítendő párjától azonban nem kellene félnünk, még ez esetben sem.

A magyar honvédség lehetőségei ugyan jelentősen beszűkülnének, ha a támadók átlépnék a Tiszát, de az esetleges fegyveres konfliktus egy másik színtéren komoly kihívásokat rejtegetne a románoknak.

Székely gerillák, szevasztok!

A Románia hegyek által szabadalt középső részén egy tömbben, és helyi szinten többségben élő magyar kisebbség nagy fejtörést okozna a román katonai vezetésnek már egy esetleges hadjárat megtervezése előtt is. A régió földrajzi adottságai és a székelyföldi magyarok beállítottsága miatt muszáj lenne azzal számolniuk, hogy egy Magyarországot célzó offenzíva esetén jelentős partizántevékenység, vagy akár felkelés is kitörhet a hátországban.

Székelyföldet egy Magyarországgal vívott háború esetén megszállt területként kellene kezelniük.

Még akkor is, ha nem történnének komolyabb atrocitások, hiszen az esély meglenne ezekre. Egy nagyarányú, agresszív katonai jelenlét azonban önmagában is okot adhat a fegyveres ellenállás megszervezésére. Ahogy már az előzetesben is írtuk, a román hadsereg a '90-es években aktívan készült erre az eshetőségre, és támaszpontjaik országon belüli diszlokációja (ami a lenti térképen látható) is igencsak érdekes e tekintetben.

Piros pont: román katonai bázisok, feketével Székelyföld elhelyezkedése

A konfliktus első 48 órájában – fegyverek és szervezettség hiányában – szinte esélytelen lenne, hogy a helyiek számottevő akciókat hajtsanak végre a Magyarországra támadó román hadsereggel szemben. Kísérletünk szempontjából így akár el is tekinthettünk volna a téma megvizsgálásától, de úgy gondoltuk, hogy a témakör érintése nélkül egy potenciális román-magyar konfliktus alapvető kérdését hagynánk megválaszolatlanul.


A gerillaharc megszervezéséhez hosszú időre van szükség. Ezt vélhetően a térségbe beszivárgó magyar különleges alakulatokra bízná a magyar vezetés. Ezen egységeink erősokszorozóként hatnának, és gyors katonai kiképzést követően több partizánsejtet is képesek lennének létrehozni. Velük védett kommunikációs csatornákon keresztül érintkezve akár egy nagyobb ellenállási hálózatot is mozgatni tudnának speciális egységeink.

A kedvező földrajzi terep, a motiváció és a szervezettség mellett ugyanakkor fegyverekre is szükség van a gerillaharchoz. Vélhetően a materiális utánpótlást lenne a legnehezebb biztosítani, hiszen Székelyföld több száz kilométerre fekszik a magyar-román határtól. Az itt áthaladó forgalmat a háború miatt erőteljesen ellenőriznék, így csak hatalmas kerülővel, Ukrajnán vagy Szerbián – nagyon agyafúrt és hazárdőr módon, akár a fekete-tengeri hajóútvonalakon – keresztül lehetne fegyvereket vinni a régióba, amit Románián belül külön is ellenőriznének. A hegyes vidék itt is előnyére vállna a felkelő székelyeknek, és a nehezen ellenőrizhető hágókon keresztül sikerülhetne bejuttatni a fegyverszállítmányokat. Komoly lemorzsolódással kellene azonban számolni mind anyagi, mind humán téren.

Fontos leszögeznünk, hogy a székelyföldi felkelés elsősorban csak a hazánkra támadó ellenség erőinek lekötésére lenne jó. A gerillaharc a régió civil lakosságától súlyos áldozatokat követelne, így igencsak nehéz döntést kellene hoznia a magyar vezetésnek. A küzdelem intenzitása akkor lenne a legideálisabb, ha úgy vonná el a magyar frontról a legtöbb román erőt, hogy a székelyföldi magyarok biztonsága nem szenvedne jelentősebb csorbát.

A magyarországi harcok szempontjából igazán hasznos feladatot a határhoz közeli szórványban élő magyarok tudnánk végrehajtani,

akik információszerzéssel és szabotázsakciókkal tudnák akadályozni a inváziós román erők utánpótlását. Őket azonban jóval nehezebb lenne elérni, így esetleges aktivitásuk vélhetően érdemben nem is befolyásolná a háborút. A „magányos farkas” típusú elkövetők viszont okozhatnak meglepetéseket. A világhálón fellelhető módszerek elsajátítása és a szükséges eszközök beszerzése után már csak egy jó adag bátorságra/őrültségre, és egy kis szerencsére van szükségük, hogy célt érjenek. 

CÍMLAPKÉP: Pintér Bence / Azonnali

BUKARESTI FOTÓ: Bakó Bea / Azonnali

Bakodi Péter
Bakodi Péter az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek