Kémiai kasztráció: eddig csak Boldog István és a Jobbik támogatják

Szerző: Hutter Marianna
2018.09.25. 08:11

Ugyan a magyar nőt megerőszakoló afgán menekült esete nagyon felháborította a fideszes Boldog Istvánt, aki ezért még kémiai kasztráció bevezetésének szükségességét emlegette, a képviselő hétfőig még nem adott be erre vonatkozó indítványt. Az ellenzék közül pedig továbbra is csak az eredeti ötletgazda, a Jobbik támogatná ennek bevezetését.

Kémiai kasztráció: eddig csak Boldog István és a Jobbik támogatják
„Elfogni, kasztrálni és kitiltani azonnal!”

Így háborodott fel a fideszes Boldog István, miután nyilvánosságra került, hogy egy Magyarországon élő afgán menekült megerőszakolt egy magyar nőt. A kormánypárti képviselő később arról is beszámolt a Hír TV-nek, hogy azt, hogy a visszaeső pedofilokat, illetve szexuális bűnözőket kémiai úton kasztrálják, felvetette a Fidesz frakciójának és bízik abban, hogy elképzeléséből törvényjavaslat lesz. Igaz, parlamenti oldala szerint ebben a ciklusban eddig még nem nyújtott be egyetlen indítványt sem, így a kémiai kasztráció kérdése sincs jelenleg napirenden a parlamentben.

Hogy mi a Fidesz-frakció, illetve a KDNP álláspontja a kémiai kasztrációról, azt hiába szerette volna megtudni az Azonnali, nem kaptunk válaszokat a kormánypártoktól kérdéseinkre. Ugyanakkor az ötlet nem először merül fel, hiszen a Jobbik korábban már több alkalommal is benyújtott ilyen javaslatot a 2010-14-es, majd a 2014-18-as ciklusban is. A párt továbbra is kiáll az eljárás mellett, mert

a Jobbik szerint a „kémiai kasztrálás” valójában egy olyan gyógyszeres hormonkezelés, amely valóban érdemi segítséget és megoldást jelenthet a pedofil- és nemi erőszakot elkövetők bűnismétlésének megelőzésében.

Hozzátették: Európa számos országában ez egy teljesen természetes, bevett gyakorlat. „Boldog Istvánnak tehát többször lett volna lehetősége ezt támogatni, de minden alkalommal leszavazta” – írták az Azonnalinak.

„A Fidesz javaslata olyan »gumicsont«, mint például a halálbüntetés visszaállítása, ami nemcsak nemzetközi egyezményeket, szerződéseket sért, de az ország belső jogrendszerébe sem illeszkedik” – ezt már az MSZP válaszolta az Azonnali kérdésére. Úgy vélték, ezekkel a javaslatokkal a rezsim akkor szokott élni, amikor számára kedvezőtlen, káros hír lát napvilágot. „Ilyenből most is van elég: kivándorlási válság, betegellátási válság, közoktatási válság, és a magyar demokrácia válsága, amint ezt a kétharmados EP-döntés is mutatja. Mi ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk.”

A szocialistákhoz hasonlóan a Momentum sem támogatná az eljárást. „A kémiai kasztrálás nem megoldás a pedofília és a szexuális bűnözés problémájára, hiszen akár a gyerekpornó terjesztése, letöltése is ezek közé tartozik.” Ehelyett a párt úgy gondolja, hogy a prevencióra kell hangsúlyt helyezni, és a probléma súlyosságának hangsúlyozására és tudatosítására, mert sokszor a társadalom sem kellően elutasító ezekkel a bűncselekményekkel szemben. „Gondoljunk csak arra, amikor például kirívó öltözködéssel magyarázzák tetteiket az elkövetők." A másik liberális párt – a Liberálisok nevű – sem támogatja a javaslatot.

Korábban Lázár János – még Miniszterelnökséget vezető miniszterként – arról beszélt egy 2016-os kormányinfón: az EU területén nincs lehetőség bevezetni a pedofilok kémiai kasztrációját. A kérdés még egy tavalyi kormányinfón is téma volt, akkor

Lázár azt mondta, ő elképzelhetőnek tartaná ilyen büntetés alkalmazását személy szerint.

FOTÓ: Boldog István / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek